SumidaAZ IKEBANA
A virágkötészet és elrendezés művészete
Az Ikebana, más néven Kado, ma már az egész világon ismert. Azonban az a tisztelet, tekintély és spirituális légkör, ami Japánban övezi, nehezen elképzelhető vagy érthető a történelmi és vallási háttér ismerete nélkül.
Az Ikebana gyökerei Japán két ősi vallásában erednek. Az őshonos animisztikus többistenhit, a Shinto a természet egyes elemeit isteni tulajdonságokkal ruházta fel. Yorishiro-nak nevezték azokat a szent helyeket – például hatalmas öreg fákat vagy hegycsúcsokat- melyek az istenek ideiglenes tartózkodási helyéül szolgáltak. Egyes rítusokban növényeket is felruháztak ilyen tulajdonsággal. Magas örökzöld gallyakat állítottak fel, hogy kapuként szolgáljanak az isteneknek.
A hatodik században meghonosították Japánban a Buddhista vallást, rítusaival és művészetével együtt. A ceremóniákban szerepet kaptak a virágok is. Hagyományosan lótuszvirágot helyeztek magas bronz vázákban az oltár elé, majd fokozatosan más, szimbolikus jelentésű növényeket is használtak. A Tatebana (szó szerinti fordításban álló virágok), a mai Ikebana őse.
Egy Ikebana kompozíció első pillantásra is különbözik a nyugati virágkötészettől. Tömeg helyett ecsetvonásszetrű vonalakkal és üres terekkel dolgozik, szimmetria helyett dinamikusan kiegyensúlyozott asszimetriával. Színeiben visszafogott, a növényeket nagy fantáziával kezeli és általában kevés anyaggal ér el erős hatást. A kompozíció a vázával és a környező térrel szerves egységet alkot. Bimbót, rügyező ágat, száraz levelet gyakrabban használ, mint egy szépsége teljében pompázó, teljesen kinyílt virágot, ezzel utalva a növények, a létezés változására, múlékonyságára.
