Egy európai hírű régészeti lelet a „HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BRONZ KINCS”

Egy európai hírű régészeti lelet a „HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI BRONZ KINCS”

Hajdúböszörmény városának neve a határában 1858-ban előkerült, példátlan gazdagságú kincsegyüttesnek köszönhetően a XIX. század közepétől a mai napig kiemelt helyen szerepel Európa régészeti térképén. A Csege-halom környékén napvilágra került kardokat, sisakokat, díszes bronzedényeket tartalmazó kincs különleges összetétele miatt hamar bekerült a tudományos körforgásba és névadója lett egy olyan, több száz kincset magában foglaló régészeti leletcsoportnak, ún. „kincshorizontnak”, amelyhez tartozó leletek a „böszörményi kinccsel” azonos időszakban kerültek földbe Európa tájain. A különleges kincset és Hajdúböszörmény nevét így az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig ismeri minden bronzkorral foglalkozó szaktudós.

A hajdúböszörményi kincs előkerülése

Az 1858-ban két böszörményi napszámos, Esterházy Pál hajdúszentgyörgyi birtokán kukoricakapálás közben bukkant rá a, több mint 3000 éves, a bronzkor végének egyik legrejtélyesebb, legkülönlegesebb összetételű kincsleletére.

A találók megfigyelései alapján Hampel József írta le a kincset alkotó tárgyak elhelyezkedését:

„ … két hajdúböszörményi illetékességű pór … földbe ásandó tűzhely készítéséhez fogott. Mindjárt munkája kezdetén valami keményebb tárgyban akadt meg a kése – bronz-sisak volt. Kutatását folytatva nemsokára egy másikat is talált, mellette hat nagy bronzedényt és ezek alatt valamivel mélyebben – saját vallomása szerint – körülbelül harmincz bronzkardot födözött fel, melyek a legszebb rendben sorakoztak egymás mellé, mégpedig úgy, hogy az egyiknek a hegye erre, a másiké arra irányult. „

A kincshez tartozó tárgyak első leírását báró Graffenried Manó, bécsi műkincs kereskedő, tette közzé, aki a kincs előkerülése után több kardot megvásárolt a Hajdúböszörményi Református Egyházközségtől. Ő írja, hogy saját maga húsz kardot látott, és ő tesz említést négy edényfülről is.

Sajnos már nem tudjuk, hogy a kincset eredetileg pontosan hány tárgy is alkotta. Ma a Magyar Nemzeti Múzeum és a Debreceni Református Kollégium gyűjteményében összesen 21 darab tárgy található meg: sisakok, kardok, bronzüst, bronzbográcsok, bronzcsészék.

A hajdúböszörményi kincs elrejtésének okairól

A kincsek összetételében és lelőkörülményeiben megfigyelhető szabályosságok arra utalnak, hogy ezeket a tárgyakat rituális keretek között, szakrális célzattal rejtették el. A kincs tárgyainak tudatos pozicionálása, gondosan összeválogatott, „szelektív” volta egyértelműen áldozati, fogadalmi célból elhelyezett készletekre utal.

Az ismert darabok alapján megállapítható, hogy a kincs minden olyan tárgytípust tartalmazott, amelyet a késő bronzkorban presztízs- vagy méltóságjelző tárgynak számított. Helyet kaptak benne védő- és támadófegyverek és egy gazdag lakomázó készlet darabjai is. A kincs gazdagsága arra enged következtetni, hogy a tárgyak egy olyan személyhez vagy közösséghez tartozhattak, aki a térség életében jelentős szerepet játszott. A fogadalmi felajánlást tevő, a kincset elrejtő személy vagy közösség a bőkezűségével valószínűleg saját hatalmát, gazdasági erejét is igyekezett kihangsúlyozni alárendeltjei és szövetségesei számára.

A kincs elrejtésének környezetében feltehetően létezett egy hatalmi központ, ahonnan irányították a térség mindennapjait. Ez a hatalmi központ valószínűleg a zeleméri földvár környéke lehetett.

A földvár a Csege-halomtól mintegy 2000 méterre keletre található, az egykori Tócó vízfolyása mentén. Az őskori erődítést jól védhető helyen alakították ki. A sáncokat úgy képezték ki, hogy felhasználják a természet nyújtotta alakulatokat. A földvárat északi és keleti irányból is folyóvölgy szegélyezte, csak a nyugati sánc nézett nyílt terep irányába. A háromszög alakú földvár sáncai mintegy 6,5 hektár nagyságú területet határolnak le. A földvár környezetében nagy kiterjedésű bronzkori települések húzódtak, amelyek kiszolgálták, ellátták a földvárban élőket.

Szitula megtalálása

A szitulára (egy vödörre hasonlító edény) 2006-2007-ben figyeltek fel először amikor annak fotója felkerült az internetre. Magáról a tárgy előkerülési körülményeiről, lelőhelyéről akkor még nem lehetett tudni semmi biztosat. 2013. folyamán a régészeti lelettel kapcsolatosan érdekes információ jutott a múzeum birtokába: Német rendőrségnek feltűnt, hogy egy magyar nevű személy, magyarországi e-mail címről, jelentős régészeti leletet kínált Németországban eladásra. A személy aki árulta a szitulát, utalt rá, hogy fémdetektoros kutatás során találta a leletet. A csatolt fotón a későbbi nyomozás során előkerült szitula volt látható amely alapján a múzeum rendőrségi feljelentést tett. A sikeres rendőrségi nyomozás megakadályozta, hogy a mintegy húszmillió forintot érő reprezentatív kidolgozású tárgyat külföldön értékesítsék. Így egy jelentős bronzkori lelettel gazdagodott az hazánk régészeti gyűjteménye.

Azonban az még nem dönthető el, hogy a híres leletegyüttes része a bronzedény, vagy esetlegesen másik kincshez tartozik.

A hajdúböszörményi kincs különlegességét nemcsak a tárgyak gazdagsága és az elrejtés módja hanem a helyszíne is emeli. A kincset a bronzkori Gáva kultúrához köthető közösség lakóhelyétől távol helyezték a földbe, egy olyan tájban, egy olyan környezetben, amely számukra valamilyen szempontból kiemelt fontosságú jelentéssel bírhatott. Ezt a jelentést ma már nem lehet megfejteni.

szerk: Cseke Ibolya

forrás:

*hajdusagimuzeum. hu

*kunhalmok. hu

*hajduboszormeny. hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *