SumidaBENEDEK ELEK
1859 szeptember 30-án, Kisbaconban született Benedek Elek író, újságíró, mesemondó.
Diákkorában néprajzi gyűjtőútra ment Sebesi Jóbbal. Újságíró lett, a Budapesti Hírlap és más lapok munkatársa.
1887-től 1892-ig országgyűlési képviselő. Képviselőházi beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott.
Benedek Elek munkássága nemcsak a folklór- és az irodalomtörténeti kutatás szempontjából fontos forrás, de művelődés- és pedagógiatörténeti vonatkozásai is jelentősek. Pedagógiai vénája nép- és ifjúságnevelő attitűdje egész életpályáját meghatározta.
A több mint 150 kötetes életmű mintegy harmadát kitevő mese- és gyermekkönyvek fontos mutatói és letéteményei pedagógiai, nevelői filozófiájának, programjának. Észrevételei, törekvései és munkái kiindulópontként, segítségként és tanulságként szolgálhatnak a mai nevelési problémák újragondolásában, és irányt mutathatnak megoldásukhoz.
Filozófiája, gyermekszemlélete hiteles és eleven örökségből sarjadt: a szülőföld, a családi élet, a barátok, a kisbaconi iskola és a székelyudvarhelyi kollégium – hol szelíd, hol szigorú – légköre egész irodalmi és közéleti pályafutását meghatározta. A folklór „…úgy vette körül, mint levegő. Édesanyja altatódala, édesapja regéi, a falusiak mesemondása, népdalai éppen akkor hatottak rá, amikor a lelke a legfogékonyabb volt.” A gyermekfolklór alkotásai, a mondák, a legendák, a mesék, a dalok, a balladák jelentették számára az első irodalmi és művészi élményeket, az önképzőkörök pedig az első kritikai szárnypróbálgatásokat.
Már diákkorában sajátos véleménye alakult ki a gyermeknevelésről.
Felfogása szerint a pedagógus legfontosabb erénye a jóság és a megbocsátás, mert a megszégyenítés és a büntetés csak félelmet és viszolygást okoz. A nevelő legfőbb feladata, hogy keménykezű beavatkozás nélkül a gyermek egyéniségének és tehetségének szabad kibontakoztatásához feltételeket teremtsen.
Komoly ízlésformáló szerepet szánt az irodalomkritikának. Sürgette, hogy állítsanak fel szabályozást arra vonatkozóan, hogy a kicsik kezébe milyen könyvek juthatnak. Rávilágított arra, hogy a másodlagos irodalom, az idegen nyelvű szövegek magyar fordítása rombolja; a selejtes hazai irodalom pedig konzerválja az irodalmi tudatot. A rossz magyarsággal megírt együgyű versikék, mesék és történetek megrontják a szellemet, az ízlést, az egészséges gondolkodást és a nyelvérzéket.
Fontos szempontként jelölte meg a nemzeti, a történelmi és erkölcsi értékeket, valamint az irodalmi hagyományokhoz való igazodást. Javasolta, hogy az ajánlott és ajánlható művekből olyan könyvjegyzékeket, mintagyűjteményeket állítsanak össze, melyek kiadásával a tanítók, tanárok munkáját, és a szülők könyvválasztását is segíthetik. Így érvelt:
„Szívesen elismerem, hogy magyarban is van néhány jó, többé-kevésbé kifogásolhatatlan gyermek- és ifjúsági könyv. De ez a kevés éppen nem elégséges arra, hogy a sok rosszat kiirtsa, már azért sem, mert a szülők nagy része minden kritika nélkül vásárolja össze a mutatósnál mutatósabb képeskönyveket, s végre is valamennyi szülő nem lehet egy-egy Gyulai Pál.
Öt évig volt országgyűlési képviselő, és további beszédeiben is a nép- és ifjúsági nevelés, a kultúra, az anyanyelv és a közoktatás érdekében érvelt. De sorozatosan csalódnia kellett, és választási bukása után végképp hátat fordított a politikának. Irodalmi munkásságát a gyermekeknek és a népnek ajánlotta fel: „isteni gondviselés a bukásom, még csak ezután kezdődik az én igazi életem, most kezdek csak igazán szántogatni a papíroson, ezután írom meg szép dolgaimat: a legszebbeket a gyerekeknek és a népnek.”
Szépírói stílusának legfőbb jellemzői az élőbeszédre emlékeztető természetes közvetlenség, az eszköztelen igényesség, az enyhén archaikus nyelvjárási jelleg és a humor. Mesemondói képességével a magyar népmese számára nemcsak a gyermeket hódította meg, de visszahódította a falut is.
A családi mesekincsből kiindulva egyre táguló horizonttal vette birtokba és adta tovább előbb a szűkebb pátriája, a Székelyföld (Székelyföldi gyűjtés 1882, Székely tündérország 1885, Székely mesemondó 1888), majd az egész magyar nyelvterület (Magyar mese- és mondavilág 1894-1896), s végül a világ mesekincsét (Grimm testvérek meséi 1904, Csodalámpa. A világ legszebb meséi 1911-1914, Kék mesekönyv 1911, Piros mesekönyv 1912, Arany mesekönyv 1913, Ezüst mesekönyv 1914). A történeteket újramesélte, stilizálta, átdolgozta, és a gyermekolvasók igényeihez igazította. Mesemondásában összefonódott a nevelő és szórakoztató szándék. A mesei történeteket a gyermek szellemi és lelki fejlődésének irányító rendszerévé avatta. Leszűrt nemes erkölcsi tartalmat adott vissza, illetőleg hangsúlyozott.
Benedek Elek gyermekirodalmi kánonjának fontos része volt a történetiség. Történeti munkáival a magyar történelmi hagyomány gyermekirodalmi olvasatát, átértékelő értelmezését valósította meg, beleértve a folklórt, a mondákat is. Ismeretterjesztő műveket írt az ifjúság számára a magyarság történetéről, a nemzetért munkálkodó államférfiak, tudósok, művészek életéről és tevékenységéről. (A magyar nép múltja és jelene 1–2 1898; Hazánk története az ifjúság számára 1905; Történeti olvasmányok, 1909; Ezer esztendő 1909, Nagy magyarok élete 1-13, 1905-1914.)
Történelmi áttekintéseinek fontos kanonizációs eljárása a kiválasztás és az értelmezés, azaz a mit? és a hogyan? kérdése volt. Fontos célja a harmónia keresése, a gyermeki ideál és eszménykép érzékletes fölmutatása. A múlt sajátos rekonstrukciójával összhangot teremtett a múlt történései és a jelen érdeklődése között. Az értékek és tradíciók felmutatása az egyéni és a közösségi identitást, az összetartozás érzését erősítette.
Ifjúsági regényei műfajtörténeti érdekességek. Külön gondoskodott a fiatal lányok és a fiúk neveléséről és szórakoztatásáról. Leányregényeiben (Huszár Anna 1894, Katalin 1897; Uzoni Margit 1901; Zsuzsika könyve 1910, Anikó regénye 1927, Mária, 1928 stb.) szakít a századvégi bakfis-történetek negédes, szirupos hagyományával. Hősnőit realista módon a mindennapi élet küzdelmei között ábrázolja. Nem ringatja délibábos álmokba a fiatal olvasókat, nem kelt hamis illúziókat. Erkölcsnemesítő szándékkal figyelmeztet az élet veszélyeire, szorgalomra, munkára és józanságra tanít. Ifjúsági regényei, melyek főként a fiúkat szólítják meg (Nagyapóéknál. Egy fiú naplójából 1896, Édes kicsi gazdám 1900; Az aranyfeszület. Három székely diák élte 1911, Egy Budapesti fiú naplójából 1906, Két gazdag ifjú története 1909, A félkezű óriás 1912 stb.) a haza és a szülőföld szeretetére, társadalmi szerepvállalásra, erkölcsi tartásra nevelnek.
Mesenovellával is kísérletezik, melyet később Tamási Áron emel világirodalmi rangra, ilyen A csúnya királyfi, A leányhajú hős. Mindkettő a Rügyfakadás (1903) című kötetben jelent meg.
Mesejátékai közül a Többsincs királyfi (1901) arat sikert. A darab nem egy vagy több népmese feldolgozása, hanem közismert motívumokból szőtt önálló alkotás. Méltán tekinthetjük a gyermekszínház úttörőjének.
A versírás számára a gyermeknevelés és a kenyérkereset egyik alapformája. Megszámlálhatatlanul sok rigmust, képmagyarázatot, köszöntőt, jövendőmondót stb. írt, melyeket gyermeklapokban, kalendáriumokban, folyóiratokban publikált. A versek egy része fölött eljárt az idő, alkalmi jellegük már a megjelenés pillanatában nyilvánvaló volt. Életében egyetlen verseskönyve jelent meg a Kisbaczoni versek (1913), melynek előszavában a „növendék ifjúságnak” ajánlja az „egyszerű verseket”.
Néhányuk az objektív tárgyias líra irányába mutat, és előhírnöke a mai természettudatos gondolkodásnak. A növény- és állatvilág óvására, kíméletére, szeretetére és a munka becsülésére inti az iskoláskorú gyerekeket. Napjainkban, a XXI században nőtt meg igazán aktualitásuk. (Tavaszi ének, Ne bántsd a fát!, Dal a búzavirágról, Öreg faültető éneke stb.).
Benedek Elek szerteágazó és sokszínű tevékenysége a Cimbora szerkesztésében teljesedett ki és szintetizálódott. A „szembejövő ember” – aki Trianon után az Erdélyből menekülőkkel szemben visszatért a szülőföldre – szellemi műhellyé, valóságos „Széphalommá” alakította Kisbacont. Az újság szerkesztésével töltött nyolc év életének legküzdelmesebb és legtermékenyebb szakasza. Szülőfalujából egymaga irányítja és szerkeszti a Szatmáron kiadott hetilapot. Már az első évben közel száz munkatárssal dolgozik, ami példátlan a gyermekirodalom történetében.
A Cimbora komplex irodalom-felfogását a szerzők névsora és az általuk képviselt irodalmi irányzatok reprezentálják: Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Benedek Elek, Áprily Lajos, Berde Mária, Tamási Áron, Szentimrei Jenő, Tompa László, Kós Károly, Ligeti Ernő, Molter Károly, Reményik Sándor, Sípos Domokos és mások.
Benedek Elek tágan értelmezett gyermekirodalom felfogásában helyt kapott a tudománynépszerűsítés is. A pedagógus társszerkesztők segítségével tananyag-kiegészítésként művelődéstörténeti, irodalomtörténeti, történelmi és néprajzi anyagokat is beszerkesztett az egyes lapszámokba. A kognitív nevelés mellett nem hanyagolta el a gyakorlati készségek és a nyelvi készségek alakítását sem.
Elek apó rendszeres levelezésre buzdította fogadott unokáit. Olvasásra ösztönözte őket, fejlesztette anyanyelvi kultúrájukat, kreativitásukat. Önismeretre, emberségre, szívjóságra, hazaszeretetre nevelt. A legügyesebbeket saját könyvtárából jutalmazta.
Benedek Elek az élen járó pedagógusok között foglal helyet. Sokszínű irodalmi, publicisztikai, népmesegyűjtő munkája, irodalomszervezői tevékenysége, az ismeretterjesztő irodalom alapjait megteremtő sorozatai, a gyermekirodalmat közéleti (képviselői) tevékenységével is támogató magatartása korszakos jelentőségű. Igazságszerető, magyarságszerető, becsületes és lelkiismeretes emberként felismerte, hogy a jövő kulcsa az utódok kezében van.
Az általa meghonosított gyermekirodalmi kánon példaértékű. Egyszerre mintakövető és befogadó központú, mely négy alappillérre épül: a közösségre, az értékekre, a történetiségre és az intézményekre.
Benedek Elek hetven évesen, 1929. augusztus 17-én éppen egy régi vitát tisztázó levelet írt a Cimbora kiadójának, miközben kiesett a kezéből a toll és agyvérzést kapott.
Az utolsó három szó, amit papírra vetett, az alábbi volt: „…fő, hogy dolgozzanak”.
Felesége Fischer Mária, aki hat gyermekének volt az anyja, negyvenöt évi házasság után másnap követte Elek Apót…..
írta és szerkesztette: Pester Béla
forrás:
Tancz Tünde: Benedek Elek munkásságának hatása az olvasás megszerettetésére, 2009. tanulmány
Arcanum, Magyar Életrajzi Lexikon
