SumidaAZ ORSZÁGALMA
Koronázási paláston ábrázolták Szent Istvánt bal kezében az országalmával. De pénzek veretképei, pecsétek lenyomatai, képi ábrázolások sorozata bizonyítja, hogy használata a magyar királyság egész időszakában folyamatos volt.
A ma ismert országalmánk egyszerű, dísztelen, kissé lapított, aranyozott ezüst gömb. Tetején lemezből készült kettős kereszt, amelynek magassága közel azonos a gömb átmérőjével, alsó szárának hossza ennek kétharmada, felső száráé pedig harmada lehet. A gömb közepén, a kereszt síkjával párhuzamosan, elöl és hátul egy-egy kicsiny, háromszögletű, zománcozott címerpajzs van.
Ez a két kis pajzs az Anjouk liliomos és az Árpádok vörös-ezüst sávos címereit egyesítve ábrázolja úgy, ahogyan az Károly Róbert 1301-ben vert dénárjain is látható. Úgy tűnik, országalmánk sem régebbi ezeknél a pénzeknél.
A magyar királyoknak korábban nem volt országalmájuk? De, volt, csakhogy a Szent István keresztjével díszített országalmát (amely talán azonos lehet a salzburgi dóm kincstárában őrzött, azóta talpra helyezett, magyar királyi eskükereszttel) időközben Árpád-házi Anna, macsói hercegnő, (IV. Béla negyedik leánya) más koronázási ékszerekkel együtt, 1271-ben elvitte az országból . Ez lehet a magyarázat arra, hogy Károly Róbert kénytelen volt a korábbi mintát utánozva új országalmát készíttetni, de ennek egyszerű küllemével és címerének rá helyezésével azt is jelezte – talán remélve az eredeti visszakerülését -, hogy ez nem az ősi jelvény.
Nagyon keveset tudni arról, hogy koronázási szertartásban milyen szerepet játszott az országalma. I. Ulászló koronázásáról azt említik a források, hogy az esztergomi érsek nyújtotta át neki az országalmát, mégis úgy tűnik, hazánkban ez az uralkodói méltóságjel háttérbe szorul, az egyház nem tud mit kezdeni vele. Miért? Talán az elnevezése miatt. Már az első hiteles leírás is, amely III. András 1290-es koronázásáról korunkra maradt egy kortárs német költő tollából, „aranyalmának” (pomum, globus) nevezi a glóbuszt, és ez az elnevezés a latinul író krónikások tanúbizonysága szerint is végig fennmaradt, hiszen mi, ma is – eltérően más népektől, amelyek „globe royal” (francia), „globo imperiale” (olasz), „orb” (angol) stb. nevekkel illetik – „országalmáról” beszélünk.
Igen ám, csakhogy a középkori keresztény Európában az alma a bűn, a halál, a gonoszság jelképe volt. Az egyházban akkoriban használt latin nyelvben pedig a „malum” szó egyszerre jelentette az almát, de a bajt, bűnt is, így érthető, ha az egyház idegenkedett ettől a jelvénytől.
Ám, ha az egyháznak nem volt szimpatikus ez az elnevezés, akkor nálunk hogyan élhetett ilyen szívósan mind a mai napig?
Pogány hiedelemvilágunkban, amelyet népmeséink híven őriztek meg, az (arany, ezüst, réz) alma a sárkányok által a túlsó világra elragadott gazdagság, bőség, termékenység jelképe, amelyet a szabadító hős, legyőzve a gonoszt, ismét felhoz az evilágra, mindenki bőségére, boldogságára. Mivel az ősi időkben a legnagyobb hősök lettek a közösség vezetői, magától értetődőnek tűnt a nép szemében, hogy a király, mindenki ura és parancsolója, akitől az ország jóléte és boldogsága függ, birtokolja ezt az aranyalmát.
Mióta uralkodói jelvény a gömb?
Már az ókori görög világ tudós elméi is állították, hogy a legtökéletesebb geometriai forma a gömb.
A világuralomra törő római császárok hatalmi jelvényei közé bekerült gömb (latinul: globus), szimbolizálta méltóságuk tökéletes teljességét és a földkerekség feletti hatalmukat. A keresztény hagyomány szerint Nagy Konsztantinosz császár (306-337), Isten segítségével diadalt aratva ellenfelein, elismerte Krisztus uralmát önmaga és birodalma fölött. Ezt azzal is kifejezésre juttatta, hogy az említett szimbólumra keresztet tétetett.
A középkorban a régi Róma dicsőségére áhítozó német-római császárok ismét felvették jelvényeik közé a kereszttel ékesített gömböt.
Ez a királyi ékszer jelképezi a kezdet és vég nélküli, örök isteni irgalmasságot, amelyben felkenésekor az uralkodó is részesült. Valamint figyelmeztet arra, hogy a királyok sorsa, szerencséje nagyon is forgandó, és éppen ezért emlékezteti az uralkodót, hogy ő is, akár a többi ember, halandó, porból vétetett, és porrá lesz. Ennek a magyarázatnak a nyomatékosítására két félgömbből állították össze a glóbuszt, és közéjük Krisztus kínszenvedésének helyéről, a jeruzsálemi Golgota hegyéről hozott földet rakattak. A császárokat utánzó többi keresztény uralkodó azután már ezzel a jelentéstartalommal vette át ezt a jelvényt a sajátjai közé.
szerk.: Cseke Ibolya
forrás: nemzetijelkepek. hu
