NEANDERVÖLGYI ŐSEMBER LELETEK A SUBA-LYUK BARLANGBAN

NEANDERVÖLGYI ŐSEMBER LELETEK A SUBA-LYUK BARLANGBAN

Suba-lyuk barlang a neandervölgyi ősember csontmaradványai miatt híres. Ez az első, Magyarországon talált, neandervölgyi ősember lelőhelye. A Bükki Nemzeti Park területén helyezkedik el. Fokozottan védett és régészeti szempontból jelentős barlang.

Suba-lyuk Cserépfalu szélén, Bükkzsérc közelében, a Hór-völgy déli szakaszán található. A Hór-patak felett, körülbelül 40 méteres magasságban van a bejárata.

A triász időszaki mészkőben kialakult, hatalmas, 7×7 méteres, ovális bejárattal nyíló, 50 méter hosszú, inaktív forrásbarlang emelkedő aljzata egy elágazáshoz vezet. Innen jobbra, a védőfalazat mögött látható az a hatalmas kürtő, amely az ásatás során tárult fel. A kürtő fala túlnyomó részt omladékból áll, ezért a falon átmászni életveszélyes. Az elágazás bal oldali ágában egy kijárathoz lehet jutni, amely korláttal védett. Innen remek kilátás nyílik a Hór-völgy felé.

Kutatástörténet

1932-ben Dancza János vezetésével a 11. rétegben szétszórva két tipikus neandervölgyi ősember maradványaira bukkant, egy felnőtt nő állkapcsára és végtagcsontjaira, valamint egy gyermek koponyájára. Az ásatásokba hamarosan bekapcsolódó Kadič Ottokár már nem talált ősemberi maradványokat, viszont igen sok állatcsontot: barlangi medve, kőszáli kecske stb, ezen kívül még kőeszközöket is gyűjtött.

A barlang nagy vastagságú rétegsorát szinte teljesen eltávolították, ezért a későbbi régészeti és embertani kutatásokkal foglalkozóknak örök rejtély, hogy valójában melyik maradvány milyen korú, s azok miképpen kapcsolódtak egymáshoz. Vannak olyan feltevések, hogy a felnőtt csontjai nem egy személytől, hanem legalább kettőtől származnak. Bár az ősemberi csontokat egymástól távol, szétszórtan találták meg, újra és újra felmerül, hogy a subalyuki ősembert esetleg eltemették.

A legnagyobb nehézséget mégis az ősemberi csontok korának megállapítása jelentette, mert az utolsó eljegesedés korai szakaszára a 14C-módszer már nem használható megbízhatóan, s így jelenleg nincs olyan fizikai módszer, ami megnyugtató eredményt hozna.

Az 1950-es években Jánossy Dénes paleontológus a sziklafal repedéseiben még megmaradt kevés üledékben sok olyan jégkori rágcsáló csontját találta meg, amiket az egykori ásatáskor az akkori módszerekkel nem tudtak kimutatni. Jánossy vizsgálatai nyomán bevonult a szakirodalomba a „subalyuki szint”, amire a Lagurus lagurus nevű, ázsiai eredetű pocokfaj megjelenése jellemző. Továbbra is kérdéses volt azonban, hogy ez a szint miként kapcsolódik az ősemberi leleteket tartalmazó réteghez. A megoldást 1990-ben egy ismételt gyűjtés hozta. A sziklafal repedéseiből ismét mintát vettek, s abban megtalálták a Lagurus csontjai mellett a Neandervölgyi ember fogtöredékét is. A Lagurus lagurus pocokfajról tudják a kutatók, hogy mintegy 60 ezer évvel ezelőtt rövid ideig egészen Franciaországig elterjedt faj volt az akkor eluralkodó hideg sztyepövezeten, a subalyuki ősember is ebben az időszakban élt Magyarország területén.

Az ősemberek elsősorban vadászatból éltek, a fő zsákmányuk a barlangi medve, a vadló, a zerge, a nyúl, a mamut és a többi, pleisztocén állat. A zsákmányt a vadászat helyszínén feldarabolták, a barlangba csak a kisebb csontokat és a húst vitték. Az eszközeik egyszerű megmunkálásúak voltak, amelyeknek a többségét néhány kilométeres körzetből gyűjtötték be, de az obszidiánt a Zempléni-hegységből szerezték.

A barlang a nevét egy helyi betyár miatt kapta, akinek Suba Mihály (Suba Miska), vagy Suba Lukács volt a neve.

szerk.: Cseke Ibolya

forrás:

*Bükki Nemzeti Park

*Pannon Enciklopédia

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *