TARSOLYLEMEZEK

TARSOLYLEMEZEK

A keresztény vallás elterjedése előtt a természeti népek használati tárgyaikkal együtt temetkeztek. A régészek több előkelő férfisírban megtalálták a veretes vagy lemezes tarsoly maradványait a veretes öv és a díszes fegyverzet mellett. A X. századi honfoglaló magyarság ötvösművészetének egyik jellegzetes és kiemelkedő tárgya a lemezes tarsoly volt.

A honfoglaló magyar férfiak apróbb használati eszközeiket, a tűzgyújtáshoz nélkülözhetetlen csiholó acéljukat és kovakövüket az öv jobb oldalára csatolt bőr- vagy nemeztarsolyban tartották. E tarsolyok fedelét időnként bronz- vagy ezüstveretekkel, vagy az egész felületét beborító tarsolylemezzel díszítették. Ezeken figyelhető meg legszebben ötvöseink mesterségbeli tudása.

Tarsolya ugyan minden harcosnak lehetett, de csak a rangosabbak sírjaiból kerültek elő díszesebbek. Lemezes tarsoly feltehetően csak a nemzetség- vagy nagycsaládfőket illette meg.

A nem összefüggő lemezzel, hanem ezüst- vagy bronzveretekkel ékesített tarsolyok száma nem éri el a tucatnyit sem. Két kivétellel (Budapest-Farkasrét és a délkelet-lengyelországi Przernysl) valamennyi a Felső-Tisza-vidéken került elő. E tarsolytípus csak az utóbbi fél évszázadban vált ismertté, holott Újfehértó-Micskepusztán már a század elején rátaláltak egy ilyennek a vereteire, azok rendeltetését azonban nem tudták meghatározni. Veretes tarsolyt Karoson is leltek az I. temető ásatása során 1936-ban, de a leletmentést végző Horváth Tibor csak az ásatási naplóba vázolta fel az egyébként helyesen elképzelt rekonstrukciót. A leleteket azonban nem tette közzé, s azok – a sátoraljaújhelyi gyűjtemény más tárgyaival együtt átkerültek Borsiba, majd elvesztek vagy felismeretlenül kallódnak valamelyik szlovákiai múzeumban. Az áttörést a Bodrogszerdahelyen végzett ásatás hozta. A Felvidék visszatérte után, 1941-ben végzett ott feltárást Fettich Nándor, Méri István és László Gyula, s ennek során találtak az egyik sírban egy olyan tarsolyt, melynek függesztő és zárószíját, valamint a bújtatóját bronzveretek ékesítették. Később Dienes Istvánnak sikerült újjáalkotnia nemcsak az újfehértói, hanem az ugyancsak a századforduló tájától a múzeumban lappangó Budapest-farkasréti veretes tarsolyt is. Ez utóbbi különösen érdekes darab. Préselt lemezdíszei már olyan nagy felületet takarnak le a tarsoly fedeléből, hogy csaknem összeérnek. Kitűnően szemléltetik azt a folyamatot, amelynek során a veretek egyre nagyobbak lesznek, mind sűrűbben helyezik el azokat, hogy aztán egységes egésszé olvadva kialakuljon az előlapot teljesen befedő tarsolylemez.

szerk.: Cseke Ibolya

forrásanyag:

László Gyula: Árpád népe – A tarsolyokról

László Gyula: A honfoglaló magyarok – Az ötvösség

Nyers Csaba: Elődeink legjellegzetesebb, legősibb ötvös remekművei: a tarsolylemezek

Révész László: Emlékezzetek utatok kezdetére…

Fotók: Hapák József

Az etelközi lelet rajza: A honfoglaló magyarság, 1996 Magyar Nemzeti Múzeum

keptelenseg.hu › tortenelem › tarsolylemezek-kepvalogatas-130110

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *