Az aquincumi polgárvárosi amfiteátrum

Az aquincumi polgárvárosi amfiteátrum

A kicsit hosszú megnevezés nem véletlen, ugyanis ha csak annyit mondunk amfiteátrum, mindenki először az Óbuda központjában lévő „katonai” amfiteátrumra gondol (A római ez esetben nem játszik).

A jóval nagyobb (108,4×131,8 méteres) katonavárosi amfiteátrum, amely az egykori római település déli végén, a mai Pacsirtamező utcában áll, a másik, kisebb méretű (86,5×75,5 méteres), úgynevezett polgárvárosi amfiteátrum, amely Aquincum északi-nyugati határán helyezkedik el.

Bár az utóbbit valamivel régebbinek tartják, mindkét aréna a II. század derekán, nagyjából Antoninus Pius császár regnálása idején épülhetett, újrafelfedezésük azonban közel sem egyszerre történt: míg a polgárvárosit már a XIX. században feltárták, a katonavárosit csak a 1930-as évek derekán kezdték kiásni a föld alól. A katonavárosi építmény előbukkanása éppen ezért óriási szenzációnak számított, hiszen senki nem gondolta volna, hogy egy Aquincum méretű (becslések szerint hajdan 50-60 ezer fős) település két arénát is képes lett volna kihasználni.

A polgárvárosi viszonylagos ismeretlensége az elhelyezkedésének köszönhető, délkeletről az esztergomi vasútvonal, keletről a szentendrei HÉV vonal és a kétszer háromsávos út zárja el a „külvilágtól”.

A 19. században az épületromot még Csigadombnak nevezték, és a területe földdel és növényzettel borított volt. Az építményt a középkori és újkori térképek is feltüntették, feltárását Torma Károly kezdte el 1880-ban. A műemléki helyreállítás Hajnóczi Gyula és Vladár Ágnes tervei alapján készült.

Csicsókeresztúri Torma Károly bölcsészdoktor, régész, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő, az MTA rendes tagja nevéhez fűződik Aquincum romjainak feltárása (1879-1887) mellett az Aquincumi Múzeum megalapítása, továbbá Dácia kutatásával és leírásával is foglalkozott (1887-ben nyugdíjazták, ezután Rómába,majd Porto d’Anzióba költözött..). Az Aquincumi Múzeum falán emléktábla őrzi a nevét.

A 2. század közepén már működő építményt a 3. század folyamán többször felújították. Szerkezete alapján a szinte köralaprajzú, 86,5 x 75,5m tengelyméretű épület a földamfiteátrumok körébe sorolható. Ennél a típusnál a lelátást biztosító rézsűt két gyűrűfal közé döngölt földből alakították ki. Erre kerültek a lelátó kőpadjai, amelyek közül néhányba a páholy egykori tulajdonosának nevét is belevésték. A részben fedett lelátókra külső rámpán juthatott a mintegy 6-7000 főnyi közönség, s innen szemlélhette az arénában folyó küzdelmet. Az arénát, amelybe a kelet-nyugati tengelyben kialakított két kapun lehetett bejutni, 3 méter magas pódiumfal vette körbe.

Az amfiteátrumban különféle sportversenyeket és állathajszákkal vegyes gladiátorküzdelmeket rendeztek. Mivel ennek az épületnek volt a városban a legnagyobb befogadóképessége, komolyabb jelentőségű közügyekhez is használták. Itt tartották a politikai gyűléseket, a városi ünnepségeket, a császár látogatása alkalmával sorra kerülő beszédeket.

Az amfiteátrum mellett emelkedett a gladiátorlaktanya, ahol a népszerű küzdelmek bajvívóit képezték ki és gyakorlatoztatták. Kőkerítéssel határolt udvarát és a térség közepén álló tornyát ma föld fedi.

A nyugati kapu déli oldalán az amfiteátrumi játékok istennőjének, Nemesisnek állítottak szentélyt. A szentély feltárása során innen került elő az istennő szobrocskájának töredéke, valamint több feliratos oltárkő.

Az amfiteátrumok istennője a leggyakrabban Nemesis volt, aki az ősi időkben a vak szerencse megszemélyesítője, nem félelmetes, inkább rokonszenves hatalom. (Rokona, az etruszk Vanth szépséges, szárnyas nőalak, aki a halál hírnöke, a halált szépíti meg.) Nemesis alakja is csak később vált azzá a félelmetes istenséggé, akinek a kultuszát főleg a gladiátorok, a katonák és az állami tisztviselők ápolták. Claudius császár idejében szinte “állami” istenként tisztelték.

Az aquincumi amfiteátrum kapu déli sarkánál egy kis szentélyt tártak fel, amelyet a benne talált feliratos oltárkövek alapján Nemesisnek, a Sors istennőjének szenteltek. Az élethalálharcra készülő gladiátorok neki mutattak be áldozatot győzelmükért.

Olyan oltárt is találtak, amelynek feliratából az azt állító polgár neve is kiderült (Marcus Ulpius Zosimus), meg az időpont (Kr. u. 162) – tehát az épületnek 162-ben már állnia kellett.

Mai formáját Hajnóczi Gyula (1920-1996) Kossuth- és Ybl Miklós-díjas magyar építésznek, építészettörténésznek, régésznek köszönhetjük, aki az 1950-es évek végén bekapcsolódott az aquincumi romkert archeológiai parkká alakításába; a különböző funkciójú terek különbségét a padló jellegének megváltoztatásával érzékeltette, részleges falrekonstrukcióval keltett térélményt. Az anastylosis elvén alapuló, 1955-1963 között megvalósított tömegrekonstrukció nemzetközi visszhangot váltott ki.

Mellette meg kell még említenünk Harsányiné Vladár Ágnes ( 1938–) Ybl-díjas építészmérnök nevét is, aki az aquincumi római romterület II. világháború utáni, szükségszerű helyreállítási munkákkal történő megbízásai révén került kapcsolatba a korszak hazai építészeti örökségének műemlékvédelmi problémáival, mely szakmai tevékenységének fő irányává vált a mai napig.

Amikor a Nagyszombat utcai katonai amfiteátrumot feltárták egy érdekes elképzeléssel állt elő a neves építész-ikerpár Olgyay Viktor és Olgyay Aladár. Nagyszabású, Via Antiqua nevet viselő tervpályázatuk tulajdonképpen egy komplett városrendezési ötletet foglalt magába: 5 kilométeres sugárúttal kötötték volna össze Óbuda két amfiteátrumát, s ezzel együtt a környező épületek is megújultak volna. Bár maga a terv mai szemmel nézve meghökkentően radikálisnak hat, ám Óbudának a katonai amfiteátrum környékét (is) jellemző falusias hangulata ekkoriban már egyébként is javarészt eltűnt.

Az Olgyay-fivérek terve a feltárt és restaurált két amfiteátrumot az általuk megálmodott, monumentális sugárút egyik-másik végpontjaként képzelte el, magas házakkal övezve, mintegy belefoglalva azt a modern térbe. Számukra a majd’ kétezer éves épületek nem kihasználatlan romként árválkodtak volna a „hasznos” építmények között, hanem éppen ellenkezőleg: „a mindennapi élettől átjárt emléktérré” váltak volna.

Az amfiteátrum kapui jelenleg nyitva állnak. Az aquincumi múzeumlátogatást érdemes ezzel kezdeni, hiszen a HÉV megállótól 20-30 méteres sétával megtekinthető.

írta és szerkesztette Pester Béla

forrás:

Aquincumi Múzeum honlapja

Pest-Buda Örökségünk A kétezer éves kérdés

légi fotó: Civertan Grafikai stúdió

további fotók: Farkas Norbert

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *