SumidaKÉPES KRÓNIKA
“Az Úr 1358. esztendejében, áldozócsütörtök nyolcadába eső kedden kezdtem el ezt a krónikát a magyarok régi és legújabb tetteiről, származásáról és gyarapodásáról, győzelméről és merészségéről; különféle régi krónikákból szedegettem össze, átvéve helyes megállapításaikat és teljesen megcáfolva tévedéseiket. Az Úr nevében. Ámen.”`
Ezekkel a szavakkal fogott hozzá a krónikás a nagy mű elkészítéséhez május 15-én. A célja olyan művet kívánt alkotni, amely megörökíti a magyarság eredetét és történetét.
A korábbi krónikák alapján megalkotta a magyar középkor egyik legnevezetesebb írott forrását, a Képes Krónikát.
A bevezető sorokból egyértelműen kiderül, hogy a szerző nem akarta felfedni a kilétét, személyével kapcsolatban számos vitát folytatott már a történeti kutatás, kilétére vonatkozóan megdönthetetlen bizonyíték a mai napig nem került elő.
A legvalószínűbb jelöltnek azt a személyt fogadják el, akit Baranyai Decsi János 1593-ban említett – szerinte a 15. század második felében alkotó Thuróczy János egy bizonyos Márktól vette át krónikájának egész anyagát. Baranyai Decsin kívül senki más nem említette Márkot a Képes Krónika szerzőjeként, ugyanakkor a krónikakompozíció elkészültének idején valóban létezett egy Márk, aki 1336‒1337-ben Erzsébet királyné udvari papjaként tevékenykedett. Az 1330-as évek végén birtokába jutott Márknak a Veszprém megyei Kált. Az utóbbi birtok miatt Kálti Márknak nevezett személy 1342-től buda-váraljai plébános, 1352-ben a királyi levéltár őre, székesfehérvári kanonok, 1354-ben szepesi prépost, 1358-ban pedig székesfehérvári őrkanonok volt – látható, hogy rendelkezhetett a krónika elkészítéséhez szükséges műveltséggel.
A krónika szerzője elvégezte az addig rendelkezésre álló magyar krónika- és gesztaanyag egy kötetbe szerkesztését. Legfontosabb forrása a Károly Róbert korában keletkezett első krónikaszerkesztés volt, ezt felhasználva dolgozta fel az eseményeket a hunok történetétől egészen 1333–1334-ig. Biztosan használta a Könyves Kálmán idején íródott Gesta Ladislai regis-t is, valamint Kézai Simon 1282‒1285 között született krónikáját is. A szerző, ugyancsak elődeit követve, külön tárgyalta a hun történet valós és vélt eseményeit, valamint a magyar királyság évszázadait. Egyik legnagyobb érdemeként tartják számon, hogy beleillesztette munkájába azokat a 11. század utolsó harmadára és a 12. század első felére vonatkozó híradásokat, amelyek a Károly Róbert korában készült krónikaszerkesztésből hiányoztak. Ebből következően a Képes Krónika a korábbiaknál sokkal bővebben foglalkozott 11‒12. századi eseményekkel, forrása erre az időszakra nézve feltételezhetően egy III. István korában keletkezett geszta lehetett.
Nem állapítható meg egyértelműen, hogy 1333‒1334-en túl meddig terjedt időben a krónikaszerkesztés. Nem kizárt, hogy 1342 utáni része is létezett, ezzel kapcsolatban azonban biztos megállapítás egyelőre nem tehető.
A kódexet összesen 39 nagyobb, további 99 iniciáléba, valamint 4 medallionba foglalt kép ékesíti, emellett ornamentális díszítésekkel is ellátták. 82 lapon lapszéldísz is található, a fejezetcímeket és a kezdősorokat rubrummal (fejezet címekkel) emelték ki. A kódex szerzőjéhez hasonlóan az illuminátor (díszítő-festő) kilétének azonosítása sem egyszerű, a történeti kutatás legvalószínűbb jelöltje Hertul fia Miklós, akinek okleveles említése először 1348-ból ismeretes.
Miután a 14. századi krónikaszerkesztés e gyönyörűen illusztrált példánya elnyerte végleges formáját, először Franciaországba került, majd a francia király Brankovics György szerb despotának adományozta. 1462-re ismét Magyarországon volt, egyes bejegyzései Vitéz János esztergomi érsek kezétől származnak. A 16. század során – feltehetően a török megszállás elől menekítve – Bécsbe került, és az Udvari Könyvtárban őrizték (innen kapta a Bécsi Képes Krónika elnevezést). A kódex csak 1934-ben került vissza Magyarországra, az 1932-es velencei egyezménynek köszönhetően.
Jelenleg az Országos Széchenyi Könyvtárban található.
A Képes Krónika fent bemutatott jellemzői, különlegességei jól mutatják, hogy a mű hazánk középkori történelmének egyik legfontosabb forrása. A krónika megőrzött számunkra számos eredetiben ránk nem maradt írott forrást, díszítései miatt a művészettörténet számára is fontos alkotás – összességében tehát felbecsülhetetlen jelentőséggel bír a történettudomány számára.
szerk.: Cseke Ibolya
forrás:
*ujkor.hu Kis István
*Heti Klasszikusok
Magyar hírlap és a Maecenás kiadó közös sorozata:
Képes Krónika. Sorozatszerkesztő: Tarján Tamás
*mult-kor.hu
