SumidaARANYBULLA
Mit jelent pontosan az “aranybulla” kifejezés?
Amikor azt a szót halljuk, hogy aranybulla – vagyis inkább: Aranybulla – akkor általában II. András király 1222-ben kiadott oklevele jut eszünkbe, mely 31 pontban foglalja össze a királyi szolgálónépek jogait. Ezek közül a jogok közül leggyakrabban az úgynevezett ellenállási záradékról esik szó, mely biztosította a nemességnek azt a jogot, hogy szembeszálljon az uralkodóval, ha az, vagy annak utódai megszegnék az Aranybullában foglalt ígéreteket.
Ha kisbetűvel írjuk, és köznévként használjuk az aranybulla kifejezést, akkor egy aranyból készült pecsétre gondolunk.
A bulla a fémből készült pecsétek összefoglaló neve. Nemcsak aranyból, hanem ólomból és ezüstből készült bullák is léteznek. A pápák oklevelein például ólomból készült bulla függött.
A középkorban a pecsét a különféle oklevelek hitelesítésének fő eszköze volt, ami a 14. századra már kizárólagossá vált. Tágabb értelemben az aranybulla azt az aranyból készült pecsétet jelenti, mellyel a magyar királyok – III. Bélától kezdődően – megerősítették és hitelesítették fontosabb okmányaikat.
II. András Aranybullája
Az Aranybulla szűkebb értelemben a II. András magyar király által az 1222-es székesfehérvári országgyűlésen kiadott, függőpecséttel ellátott királyi okirat, amely a magyar nemesség jogait először rögzítette. A kettős aranypecsét az oklevél hártyájának felhajtott alsó részén függött.
A függőpecsétnél plicát (redőt) hoztak létre az oklevél alsó szélének visszahajtásával és azon keresztül vezették a pecsét függesztésére szolgáló zsineget.
Az Aranybullához tartozó arany pecséthez hasonlót II. Géza 1156-ban kiadott oklevelén találunk először. II. András többször is adott ki aranypecséttel megerősített iratot, ezekből kettő megtalálható a Magyar Országos Levéltárban, egy pedig az esztergomi Prímási Levéltárban. Ezen a pecsétek ugyanazzal a pecsétnyomóval készültek, mint amilyen az eredeti Aranybullán volt. Előlapján a király trónon ülő alakját látjuk, jobbjában liliomos lándzsaszerű jogart tart, baljában pedig kereszttel díszített országalmát. A köriraton ez olvasható:
“András, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics és Ladoméria királya.”
A pecsét hátlapján sávozott pajzs, a sávok második, negyedik és hatodik részében két-két oroszlán látható egy-egy szívvel, a pajzs csücskében pedig szintén egy oroszlán kép van. A hátlap felirata: II. András, III. Béla király fiának pecsétje.
Az Aranybulla eredetijéből hét példányt készítettek. Ennek egyrészt az ókorba visszanyúló hagyománya volt, a jelentősebb dokumentumokat ugyanis két vagy több eredeti példányban állították ki. Így az Aranybulla esetében is, hogy minden érintett őrizhessen egy-egy példányt. Az Aranybullát megkapta a pápa, a két érseki székhely, Esztergom és Kalocsa, az ország nádora, a Keresztes Lovagrend, a Templomos Lovagok esztergomi rendházai, egy példány pedig természetesen maradt a királynál. Hiába készült hét példány, egyik eredeti sem maradt fenn korunkra, igaz azonban másolatok igen, melyek közül a legkorábbi hiteles az esztergomi Prímási Levéltárban található. Ennek a másolatnak az eredetiségét számtalan királyi megerősítésen túl a pápai követ és négy magyar főpap is garantálta. Ezt a példány 1318-ban készítették.
Az Aranybulla szabályozta a földbirtokok öröklődését is, létrehozta a leánynegyedet, melyet a fiúutód nélkül elhalálozó birtokosok leánygyermekei kaptak meg. Az oklevél egyik leghíresebb pontja a 31. szakasz, az ellenállási záradék volt, mely a törvényeket meg nem tartó uralkodó elleni fellépést engedélyezte Magyarország egyházi és világi méltóságai számára.
Az Aranybulla 1222. évi formája ugyanakkor korántsem tekinthető véglegesnek: kilenc esztendővel később, fokozott egyházi nyomásra II. András az oklevél megújítására kényszerült, komoly kiváltságokat adományozva az új változatban a klerikusoknak (pl. haszon a sókereskedelemből).
Az Aranybullát IV. Béla király is megújította az 1267-es esztendőben, majd 1351-ben I. (Nagy) Lajos is, aki az ősiség törvényének beiktatásával évszázadokra meghatározta az öröklési rendszert.
Mária királynő 1384-ben, Hunyadi Mátyás 1464-ben cselekedett hasonló módon, de koronázási esküjében valamennyi magyar király fogadalmat tett az oklevél jogi rendelkezéseinek megtartására.
Némi változást csak az 1687-es soproni országgyűlés hozott, ahol a rendek Buda visszafoglalása után eltörölték az ellenállási záradékot.
Az 1222. évi Aranybulla egyfelől modernizálta a késő Árpád-kor jogrendszerét, másfelől lerakta a rendi társadalom jogi alapjait, szabályozva a kiváltságokat és kötelességeket, évszázadokon keresztül. Az Aranybullát nagyon gyakran az I. (Földnélküli) János (ur. 1199-1216) által 1215-ben kiadott angol Magna Chartához hasonlítják, ám a két dokumentum közötti hasonlóságok feltételezhetően inkább az azonos jellegű megoldandó problémákból erednek, mint az angol és magyar jogi gyakorlat közötti esetleges kölcsönhatásokból.
II. András Aranybullája a magyar történeti alkotmány egyik legfontosabb törvényeként a megszületését követő későbbi századokban hivatkozási alap volt a rendi szabadság védelmében, a 16. századtól pedig egészen a 20. század közepéig az írott törvénycikkelyeiben vagy csak a szellemében.
Az Alkotmánybíróság működésének kezdetétől (1989) különös tisztelettel viszonyul a magyar történelem, ezen belül: a közjogtörténet, a történeti alkotmányosság kiemelkedő jelentőségű dokumentumához, az Aranybullához, melynek pecsét-másolatát az alkotmánybírák viselik. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság új elnökének beiktatása Esztergomban, az Aranybulla előtt történik.
Az aranybulla szövege a kevésbé fontos cikkek kihagyásával a következő: (részlet a Wikipédiából)
„ „A Szentháromság és oszolhatlan egység nevében. Endre, Isten kegyelméből Magyar-, Dalmát-és Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia örökös királya. Mivel mind országunk nemeseinek, mind másoknak is Szent István királytól alapított szabadsága némely királyok hatalma által, kik néha haragjukban boszút állottak, néha gonosz emberek hamis tanácsira is hallgattak, vagy saját hasznukat keresték, igen sok részben rövidséget szenvedett: nemeseink fenségünk és elődeink füleit gyakor ízben verdesték kérelmeikkel és folyamodásaikkal országunk javítása iránt. Kik tehát tartozásunkhoz képest az ő kérelmöknek mindenben eleget tenni akarván, megadjuk mind nékik mind országunk egyéb embereinek a szent királytól megadott szabadságot; és *országunk állapotának javítására tartozó egyéb dolgokat is űdvösen rendelünk eképen: Rendeljük, hogy évenként a szent király ünnepét hacsak némí súlyos foglalkozás vagy betegség által nem akadályoztatunk Székesfehérvárott tartozunk megülni. És ha mi jelen nem lehetünk a nádor kétségkivül ott leszen helyettünk s képünkben meg fogja hallgatni az ügyeket. Minden nemesek, tetszésök szerint, szabadon oda gyülekezzenek.
*(I. p.) Akarjuk azt is, hogy sem mi, sem utódaink bármi időben le ne tartóztassák s el ne nyomják a nemeseket valamely hatalmasnak kedveért, hanem ha előbb
megidéztették és törvény rende szerint elmarasztaltattak.
*(II. p.) Továbbá semmi adót, semmi szabad dénárokat nem szedetünk a nemesek örökségén; sem házaikban, sem falvaikban meg nem szállunk, hanem ha meghivatunk. Az egyházak népeitől is teljességgel semmi adót sem szedetünk.
*(III. p.) Ha valamely nemes meghalálozik fiú nélkül, lányát illesse birtokának negyedrésze; a többiről tetszése szerint rendelkezzék és ha a halál közbejötte miatt nem rendelkezhetik, a hozzá közelebb álló rokonra szálljon; és ha teljességgel semmi nemzetsége nincsen, szálljon a királyra.
*(IV. p.) Ha a király sereget akar vinni az országon kivül, a nemesek ne tartozzanak vele menni, hanemha az ő pénzeért. Ellenben, ha sereg jönne az országra, mindnyájan tartozzanak menni.
*(VII. p.) A nádor országunk minden emberei felett különbség nélkül biráskodjék; de a nemesek főben-és birtokbanjáró ügyeit a királynak tudomása nélkül el ne végezhesse.
*(VIII. p.) Ha külföldiek, tudniillik tisztességes emberek, jönnek az országba, az ország tanácsa nélkül méltóságokra ne emeltessenek. (XI. p.) Fekvő birtok az országon kivülieknek ne adományoztassék.
*(XVI. p.) Egész megyét vagy akárminemű méltóságot örök jószágul vagy birtokul nem adunk.
*(XXIV. p.) Hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek. Pénzváltó, kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbéli nemesek legyenek. Izmaeliták és zsidók ne lehessenek.
*(XXVI. p.) Hogy az országon kívül valóknak birtokot adni nem kell. Továbbá, birtokot az országon kívül való embernek ne adjanak. 1. § Ha valamelyest adtak vagy eladtak, azt a haza fiai válthassák meg.
*(XXX. p.) E négy jobbágyurat: tudniillik a nádorispánt, a bánt, király országbiráját és királyné asszonyét kivéve, senki két tisztet ne viseljen.
*(XXXI. p.) Kelt Klétusnak, az egyház prépostjának keze által a megtestesült igének ezer kétszáz huszonkettedik esztendejében. (…) Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyenvallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké. Kelt Keled kezéből, ki egri prépost és kanczellárunk; a testté lett ige után ezer-kétszáz-huszonkettedik esztendőben, mikoron tisztelendő János esztergomi, tisztelendő Ugrin kalocsai érsekek, Dezső csanádi, Róbert veszprémi, Tamás egri, István zágrábi, Sándor váradi, Bertalan pécsi, Kozma győri, Bereczk váczi, Vincze nyitrai püspökök voltanak, a mi királyságunknak tizenhetedik esztendejében.”
”
1222. évi törvénycikkek
szerk.: Cseke Ibolya
forrás:
*Rubicon, Tarján M. Tamás
*Wikipédia
*Magyar Nemzeti Levéltár
*erdelyinaplo.ro/elo-emlekezet/ii-andras-es-az-aranybulla
