IVÁNYI-GRÜNWALD BÉLA

IVÁNYI-GRÜNWALD BÉLA

1882-1884 között a budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa volt. Ennek elvégzése után 1886-ban a müncheni Akadémián Hackl-nál, majd Párizsban a Julian Akadémián tanult. Erősen hatott rá Bastien Lepage és Dagnan-Bouveret művészete. 1892-ben Ferenczy Károly társaságában visszatért Münchenbe, ahol Hollósy Simon köréhez csatlakozott. 1893-ban festette a Nihilisták sorsot húznak című nagy feltűnést keltő realista festményét, mely ma a debreceni Déri Múzeumban van.

A Nagybányai művésztelep egyik alapító tagja volt.

1896-1909 közötti nagybányai korszakában a művésztelep Ferenczy Károly által meghatározott, plein-air törekvésű ágához kapcsolódott. 1896-tól Nagybányán a realista tájak és jelenetek egész sorát festette (Holdfelkelte, Völgyben, Tavaszi kirándulás). Része volt a nagybányai iskola megalapításában és célkitűzéseinek propagálásában. Az 1902-ben alakuló Nagybányai Szabad Festőiskola egyik vezető tanára.

1907-ben a Kecskeméti művésztelep vezetője lett, itt festett allegorikus kompozíciói közül jelentős a kecskeméti Kaszinó homlokzatát díszítő műve (1912) és a Tavasz ébredése (1913), amely nagy aranyérmet kapott. 1911-től 1918-ig a kecskeméti szabad iskola, egyben a művésztelep vezetője.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *