Luca napi népszokások

Luca napi népszokások

Szent Luca, akinek alakját köszöntik ezen a napon, a legendák szerint Kr.u. a III. és IV. század fordulóján élt Szicília szigetén, Siracusában. Egyszer álmában megjelent neki a szent Ágota, aki hívta az égiek seregébe. Mikor felébredt, Luca kérte édesanyját,hogy ne adják férjhez, mert ő immár örökre Jézus Krisztus jegyesének tekinti magát. Ebbe az elhagyott vőlegény nem tudott belenyugodni, ezért feljelentette a lányt keresztény hite miatt. Lucát kegyetlen kínzások alá vonták, de Ő mégsem adta fel a hitét. Végül rabtartói elvágták a torkát, de addig nem halt meg, míg imádságát be nem fejezte.

Luca neve a latin “lux”, azaz fény szóból származik.

A fénnyel való kapcsolata miatt már a középkorban a szemfájósok védőszentjének is tekintették. Maga Dante is megemlékezik erről az Isteni Színjátékban.

A Gergely-féle naptárreform (1582) előtt az esztendő legrövidebb, egyúttal a téli napforduló kezdőnapja volt. Ezért ez a nap tele van tilalmakkal, jóslásokkal, amelyek az újév napjához kapcsolódó hiedelmekhez hasonlóan a következő esztendőre befolyással vannak.

Így magyarázható, hogy a magyar népi képzelet szerint is december hó folyamán e naphoz kötődik a legtöbb varázslás, népi babona. (Ma már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december 21-én következik be.

A magyar néphitben Luca alakja kettős, egyrészt kapcsolatos a legendabeli Szent Lucával, másrészt egy boszorkányszerű, rontó nőalakkal Lucapuca, Luca-asszony.

Aki magyar hazánkban egy ártó, rontó nőalak, még az ősi hiedelemvilágból származó boszorkán aki ezen az éjszakán és napon az emberek, állatok kárát okozhatja. Emiatt korábban ritkán adták e nevet a lánygyermekeknek, mióta azonban ez az archaikus hagyomány háttérbe szorult, gyakoribbak lettek nálunk is a Lucák.

Luca a legenda szerint Jézus menyasszonya volt, ezért házasságszerző szentnek is tartották. A hagyomány szerint Luca neve napján meggyfaágat vágtak, vízbe tették, s ha kizöldült, a lány a következő évben férjhez ment.

Varázslások, babonák, Luca széke

Luca napján egykor számos szokás volt divatban. Mindenekelőtt az úgynevezett Luca-búza keltetése. A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Ebből a jövő évi termésre következtettek. Később e szokás átlényegült, kapcsolódott a keresztény liturgiához: a karácsonyi oltárt díszítették fel a Luca-búzával, vagy az ünnepi asztalra tették. Egyes vidékeken kék szalaggal kötötték át, sőt égő gyertyát is helyeztek közéje. Zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, egyben Jézust jelképezte.

Az ősi hiedelem szerint e napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk. Ha ezt a parancsot megszegték, súlyosan megbűnhődtek.

Országszerte úgy tartották, ha ezen a napon fonnának vagy varrnának, akkor ezzel bevarrnák a tyúkok fenekét. Nem volt szabad sütni, mert a kenyér kővé válik. Azonban voltak javasolt női munkák is, pl. a fejtő-, vagy bontómunkák. Úgy tartották, ha tollat fosztanak vagy babot fejtenek a tyúkok könnyebben tojnak.

Luca napjához sokféle házasságjósló eljárás kapcsolódott, melyek többségét Luca és karácsony között kellett elvégezni. A leányok a szemétdombra állva hallgatóztak, és ahonnan a kutyaugatást vagy kakaskukorékolást hallották, úgy vélték, abból az irányból jön majd a jövendőbelijük. Jósoltak még lucacédulával, lucaággal is. A varázsló eljárások között szerepel – főként a Dél-Alföldön – a tollaspogácsa, ún. lucapogácsa készítése

A Luca napi hiedelmek többsége a tyúkok termékenységvarázslására vonatkozott. A gazdasszony, aki soha életében nem lopott, Luca napján elcsent a szomszédtól egy marék szalmát és egy tojást. Betette a tyúkólba a saját tyúkjai alá, miközben mondogatta:

A mi tyúkunk tojogáljon,

a szomszédé kotkodáljon!

Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán „kotyolni” vagy „palázolni” indultak a kisfiúk, többnyire egy idősebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntőjüket, bő termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le őket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. „Kity-koty-kity-koty” volt a köszöntő kezdő sora, innen származik a kotyolás kifejezés.

A fiatalok ezen az ünnepen, sok helyen alakoskodni is jártak. A Luca-asszonynak öltözött maskara vezette a Lucázást, aminek során a termékenység varázslathoz szükséges rigmusokat adtak elő. Mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat is, hogy jó sok tojást tojjanak. Szokás volt az is, hogy az emberek e naptól kezdve 12 napon át megfigyelték az időjárást. Úgy vélték ugyanis, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának.

Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért különösen a boszorkányok rontása ellen kellett védekezni. Tápió vidékén például az ólak ajtajára fokhagymával rajzoltak keresztet, miközben mondták: Luca, Luca, távol légy!

Csallóközben Luca-napkor nem adtak ki semmit a házból, nehogy a boszorkány kezére kerülve bajt hozzon a házra.

Luca napi tréfaként a legények kicserélik a kapukat, szétszedve a tetőre viszik a szekeret, és ott a gazdák bosszúságára ismét összerakják. Galgamácsán ezt általában a lányos házakkal tették meg, de bosszúból vagy haragból is bekötötték, vagy leemelték a kaput. Lucatököt is készítenek. Szem-, orr- és szájnyílást csinálnak a tökön, belülről gyertyával kivilágítják, és az ablakhoz teszik, hogy a házban lévőket megijesszék.

„Boszorkánykereső”

A legnevezetesebb népi szokás az úgynevezett Luca székének faragása.

A lucaszék hagyományos alakja az ősrégi idők óta varázserejűnek hitt pentagramma (németül Drudenfuss vagy Alpfuss), magyarul boszorkányszög: egy szabályos ötszög köré írt öt egyenlő szárú háromszögből kialakuló csillag.

Bocz János dombóvári fafaragó tanító, népi iparművész kutatásai és az ő elődeinek elbeszélése nyomán a lucaszék

13 darabból áll, Luca napján kezdték faragni és 13 napig készítették kilencféle fából: kökényt, borókát, jávorfát, körtét, somot, jegenyefenyőt, akácot, csert és rózsafát használtak. Szögek helyett kizárólag fából faragott ékek tartották össze. Minden nap csupán egy-egy műveletet lehet rajta elvégezni, innen ered az a népi mondás is, hogy „Lassan készül, mint a Luca széke”.

A széknek olyan erősnek kellett lennie, hogy egy férfiember súlyát megtartsa. December 25-én az éjféli misére a „mesterek” (rendszerint fiatal emberek) a kabátjuk alá rejtve lopták be a templomba a széket, majd ráállva megláthatták a boszorkányt. A boszorkányok ilyenkor szarvakat hordtak, és emiatt a templomkapun belépve a fejüket le kellett hajtaniuk. A Luca székén állva éjfélkor viszont felismerték őket. Ezután a fiatalembereknek el kellett menekülniük, nehogy a boszorkák széjjeltépjék őket. A menekülők a zsebükben mákot vittek, hogy menekülés közben elszórhassák. A boszorkányoknak a mákszemeket fel kellett szedegetniük, és így nem tudták utolérni i a fiatalokat. A Luca székét aztán otthon tűzre vetették, a tűzben a sok kis fadarab sikoltozni kezdett, és ha csend volt karácsony hajnalán, még hallhatták a boszorkányok a fadarabok jajgatását is, mert ez a tűz a boszorkák végét jelentette.

Ezután a kulcslyukba fokhagymát kellett dugni, a kést a bal ajtófélfába vágni, a söprűt pedig keresztbe állítani, hogy minden rontástól védve legyenek.

A Luca ostora ennek a népszokásnak egy változata: úgy kellett elkészíteni, hogy az ostort alkotó zsinegen minden nap egyet csavartak, majd karácsony éjjelén pattogtattak vele. Az ostor hangjára odagyűltek a boszorkányok

szerk.: Cseke Ibolya

Forrás:

Diós István: A szentek élete

folkradio .hu

Bokor József (szerk.). Luca, A Pallas nagy lexikona.

Magyar Néprajzi Lexikon

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *