2000 ÉV JÁTÉK A TŰZZEL

2000 ÉV JÁTÉK A TŰZZEL

-a tűzijáték története-

A tűzzel való játék a legősibb emberi kíváncsiság hajtotta tevékenység. Nemcsak az élelmet, a meleget, a túlélést, az erőt jelentette, de a szépséget is.

A tűzijáték őse Kínából származik mintegy 2000 évvel ezelőttről. A legelterjedtebb legenda szerint a felfedezése, feltalálása véletlenül történt egy kínai szakács konyhájában, aki történetesen szenet, ként és salétromot kevert össze, ami begyulladt és elégett. Később ezt a keveréket egy bambuszcsőbe préselte bele, ami felrobbant. A szakács igazából a lőport fedezte fel a saját tudta nélkül. A lőpor újrafelfedezéséig a IX. századig kellett várni.

A valódi tűzijátékok hadi célokra szolgáló anyagokból alakultak ki. Az ókori görögök félelmetes fegyvere, a görögtűz is jó példa erre, amelynek pontos összetétele nem ismert, valószínűleg mészkőporból és gyúlékony kőolaj származékokból készült. Már Thuküdidész, az i. e. V. században élt híres görög történetíró megemlíti a peloponnészoszi háborúról írt művében. Később a bizánciak egyik hatékony támadóeszköze lett: szívesen használták az ellenség megfutamítására tengeren a különleges és titkos anyagösszetétele miatt vízzel elolthatatlan lángfolyamot. Ma már csupán ünnepi látványosság a görögtűz, és alapanyaga is más, mint régen.

A hadászattól pár lépés volt csak eljutni a királyok és urak szórakoztatásáig majd a tömegeket vonzó látványosság kialakulásáig.

A kínai Li Tian nevű szerzetes leírásai szerint a durrogtatás, robbantgatás X. század körül kezdődött. Feketelőporral töltött bambuszrudakat meggyújtva a tűzzel, füsttel és durranással űzték el a rossz szellemeket. A feljegyzések szerint az első – maihoz hasonló – tűzijátékot is Kínában tartották a XII. században, ahol később azok az egyházi szertartások, ünnepek, vagy például a császár születésnapjának kísérő eseményei lettek, melyekhez már tűzijátékanyag-gyárat is építettek.

Egyes írások szerint a XIII. században Marco Polo is szállított puskaport Kínából Európába, bár néhány forrás szerint kereskedők is hoztak feketelőport Európába a különböző kereskedelmi útvonalakon. Európában a lőport elsősorban katonai célokra használták: fegyverekhez és az első rakétához. Az olaszok voltak Európában az elsők, akik tűzijáték gyártáshoz használták.

Európában a reneszánsz idején terjedt el a tűzijáték, ami eleinte csak uralkodók és egyházi vezetők kiváltsága volt. Angliában I. Erzsébet uralkodása alatt lett nagyon népszerű. William Shakespeare is említést tesz műveiben a tűzijátékokról. A királynő annyira élvezte a tűzijátékot, hogy ő maga hozta létre a „Fire Master of England”, azaz Anglia Tűzmestere címet. II. Jakab király pedig annyira elégedett volt a tűzijátékkal az ünnepi megkoronázási ceremónián, hogy lovaggá ütötte a tűzmestert.

A feljegyzések szerint Magyarországon először 1476- ban, Mátyás király esküvőjén tartottak tűzijátékot. Sajnos a sors nem engedte, hogy ez a látványos szórakozás elterjedjen hazánkban. A másfél évszázados török uralom és a Rákóczi-szabadságharc után jutott el hazánkba újra a tűzijáték, amely az uralkodók és nagyurak kerti mulatságait tette ünnepélyesebbé. 1772. július 27-én, Szent Jakab napján, Eszterházy Miklós József rendezett tűzijátékot, melyet Bessenyei György “Az eszterházi vigasságok” című versében le is írt. Lelkes művelője volt a pirotechnikának Sándor Lipót főherceg, Magyarország nádora, aki 1795. nyarán I. Ferenc és felesége Amália tiszteletére rendezett tűzijátékot.

Kína mellett Japánban létesült először tűzijátékgyár. Az első fegyverek gyártásával a kezdetleges tűzijátékok készítése is elindult, de a külföldiektől ellesett technikai leleményeket ügyesen felhasználva és továbbgondolva, hamarosan tökélyre fejlesztették a tűzijáték művészetét. Az Edo-korban (1603–1868) megjelentek az első tűzijátékra specializálódott boltok, és a szórakozás e formája olyannyira népszerűvé és elterjedté vált, hogy 1648-ban már törvényben tiltották meg a petárdák és rakéták Sumida-folyón kívüli fellövését.

Az első amerikai telepesek is vitték magukkal a tűzijáték szeretetét az új világba. Az amerikaiak a függetlenségi nyilatkozat 1776 július 4-ei kihirdetését, melyben országuk kinyilvánította függetlenségét Nagy-Britanniától szintén tűzijátékkal szokták megünnepelni. A július 4-ei megemlékezéseknek már az első évforduló (1777) óta fontos kelléke a tűzijáték.

A tűzijátékok egyformák voltak egészen a XIX. századig, csak a sárga különféle árnyalatait (finom vajszíntől a narancsig) láthatták a nézők. Berthollet francia kémikus felfedezése tette színesebbé a tűzijátékokat – véletlenül. 1786-os kísérletei a puskapor salétromának helyettesítésére az eredeti cél szempontjából sikertelenek voltak, de felfedezése, a kálium-klorát lehetőséget adott, hogy ma már színes formákat nézzünk az égen. Az 1830-as években olaszok használták ki a korábbi felfedezés adta lehetőségeket és alkották meg az első, maihoz hasonló színes tűzijátékot. Később a vegyipar hatalmas fejlődése hozta el a különféle sók felhasználásával a zöldet és a pirosat , de a kékhez és a lilához még egy évszázad kellett. A zöld számos, mélyebb árnyalatának kialakítása pedig máig nyitott kihívás.

Az első európai gyárak Münchenben, Velencében, majd Angliában jelentek meg. A mediterrán országok, főként Spanyolország, Olaszország és Málta ma is nagy gyártói hagyománnyal rendelkeznek.

Magyarországon az első Szent István napi tűzijátékról 1829-ből van feljegyzés, 1835-ben pedig már egészen biztosan pirotechnikai bemutató köszöntötte a Városligetben Szent István napját.. A szabadságharc utáni évtizedben aztán már sem szándék, sem lehetőség nem volt a nagy ünneplésekre. A lakosság legközelebb 1860-ban láthatott ünnepi tűzijátékot, amelyhez botrány is társult. A szervezők azt ígérték, hogy a látványosság végén, rakétákkal mutatják be Szigetvár ostromát, amit technikai okokból el kellett halasztani, a felbőszült tömeg pedig dühében összetörte a városligeti padokat és a tűzművész egész berendezését.

A magyarországi tűzijátékok kiváló úttörője és népszerűsítője az osztrák Anton Stuwer, aki a Városligetben, az Állatkert helyén rendszeresen rendezett szemkápráztató pirotechnikai bemutatókat. Ezektől a tűzijátékoktól kapott kedvet Emmerling Adolf és Janitsári Iván, akik a magyar pirotechnika alapítói lettek.

Emerling Adolf Pesterzsébeten tűzijáték gyárat alapított, amit 1946-ban államosították, az üzlete a belvárosba költözött, a gyárat pedig Balatonfűzfőre költöztették és beolvasztották a Nitrokémiai Ipartelepek gyártelepébe. Ott dolgozott Teleki György vegyész és Fekete Károly gépészmérnök, akik 1965-ben, Európában először használtak tűzijátékhoz elektromos vezérléses indítást.

Ellentétben velünk, Európaiakkal, Japánban nem Újévkor, hanem a nyári időszakban hagyományos a tűzijáték. Szinte minden nap van valahol az országban egy tűzijáték fesztivál, tűzijáték verseny. A legnépszerűbb rendezvények csaknem 1 millió látogatót számlálnak, például a Sumida-folyó Tűzijáték Fesztivál vagy a Tsuchiura Országos Tűzijáték Verseny.

A ma kapható tűzijátékok többségét Kínában gyártják, Hunan tartományban Liu Yang vonzáskörzetében található a világot tűzijátékkal ellátó pirotechnikai gyárak legtöbbje. Sokan az gondolják, hogy azért van ott olyan sok pirotechnikai cég, hogy kihasználják az olcsó munkaerőt, de a valóság az, hogy a tűzijáték iparág jóval azelőtt létezett Kínában, mint ahogy megjelent a modern korban a kelet és a nyugat közötti bérkülönbség.

Amikor egy tűzijátékot fellövünk, esetleg megnézünk a televízióban, 2000 évnyi veszélyes és sokszor halálos kísérletezés gyönyörű végeredményét csodáljuk meg. A pirotechnika fejlődése azonban nem állt le, a jövőben még szebb és színesebb tűzijátékokat fejlesztenek a gyárak és szerencsére manapság már a tűzijátékok környezetszennyezésének csökkentése is szempont.

Kedves olvasó!

A cikk a tűzijáték történetéről, valamit a kémia- tudományi hátteréről szól. Az állatokat zavaró, év végi petárdázást a magazin szerkesztői elítélik.

írta és szerkesztette: Haulik Beatrix

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *