SumidaA”MEGSZÁLLOTT NÖVÉNYES NŐ” – Csapody Vera
A szenvedélyes, valami iránt elkötelezett és lelkes embereket gyakran „megszállottnak”, vagy „őrültnek” nevezzük, pedig sokszor az ő hozzáállásuk az, ami lendíthet egyet a világ kerekén.
Az Y-generáció előtti korosztály a Kis növényhatározón és az Erdő-mező virágain nőtt fel, de vajon, ki volt az a nő, akinek köszönhetően a városi gyerekek is elsőre felismerhették a macskagyökeret?
A növényvilág tudományos ábrázolásának művésze 1890 március 29-én született Budapesten. Orvos édesapja kora gyermekkorában felkeltette érdeklődését a természet szépségei iránt. Általa ismerte meg az erdei – és mezei növények életét, hasznosságát, a bennük rejlő különleges világot. Az ő biztatására, valamint festő nagybátyja hatására kezdett rajzolni – festeni. Mégis, már ebben az időszakban fizikusnak készült, más pályát önmagának nem is tudott elképzelni. 1908-ban sikeres érettségi vizsga után külön engedéllyel iratkozott be a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakára, ahol 1913-ban a nők közül elsőként szerzett diplomát. Ezt követően tudományos pályára készülve az egyetem fizika tanszékén gyakornokoskodott.
Édesapja halála után kezdett tanítani, hogy hat testvéréről gondoskodni tudjon. Kezdetben óraadó, helyettes tanár, majd 1916-tól 32 évig matematika és fizika tanár a Sacre Coeur Sophianum katolikus leánygimnáziumban, 10 évig igazgatóként is tevékenykedett
Több mint három évtizedes tanárkodása alatt kiváló eredményeket ért el a matematika-fizika oktatásában. Számtalan egyéni módszer alkalmazásával, személyi varázsával, tanításának szuggesztív erejével a “száraz tárgyak” óráit is kedveltté tette tanítványai számára. A matematika-fizika tanítása mellett szabad idejében szívesen festett, főleg virágokat, mezei növényeket.
Jávorka Sándor botanikus egy akvarelljeiből készült kiállításon ismerte fel növényrajzoló tehetségét. Felkérte legyen munkatársa, az akkor előkészületben lévő művéhez szükséges növényi ábrázolások elkészítésében. Csapody Vera továbbra is változatlanul tanított, de ettől kezdődően tanári munkája mellett érdeklődése mindinkább a növényi ábrázolás, a növényi élet fejlődésének megfigyelése felé fordult. 40 éven keresztül, Jávorka Sándor haláláig dolgozott együtt a botanikai tudomány két kiválósága.
Ahogy ráállt a növényrajzolásra, kitanulta az összes akkor ismert technikát, a nagy botanikus előd, Kitaibel Pál rézmetszeteitől a művészi akvarellen át a gyors, hatékony, de nem kevésbé magas művészi színvonalú tusrajzig.
1924-25-ben látott napvilágot specialisták közreműködésével Jávorka Sándor kétkötetes munkája “A magyar flóra” (Flora Hungarica), amelyben a Kárpát-medence virágos növényeiről ő készített kitűnő rajzokat.
Több éven keresztül dolgoztak „A magyar flóra képekben” című munkájuk összeállításán. A képes atlasz több, mint 4000 kárpáti, pannóniai, sőt részben illír és mediterrán növényt mutat be. Az 1929 -1934-ben megjelent három kötetes mű ma is egyik legjobban sikerült alkotása, amelyet még fél évszázaddal később is újra megjelentetett az Akadémiai Kiadó.
A Szegedi Tudományegyetemen 1932-ben “Mediterrán elemek a magyar flórában” című dolgozatával doktori fokozatot szerzett.
Az iskolák államosításakor felmentették tanári állásából, visszakerült a tudományos élet legaljára. 1949-től a Természettudományi Múzeum Növénytárában dolgozott, ebben az időben számtalan fizikai erőt igénylő botanikai gyűjtőúton vett részt. Bejárta a Kárpát-medence minden részét. A begyűjtött növényekről, elsősorban azok virágairól lehetőleg azonnal elkészítette rajzait, akvarelljeit..
Mindezek mellett 15 éven át gyűjtötte és csíráztatta a növények magvait, hogy azok lerajzolásával elkészíthesse a hazai botanikai irodalomban egyedülálló alkotását, a csírahatározót. Ez a könyve német nyelven 1968-ban jelent meg.
Előrehaladott kora ellenére 1970-től Debreczy Zsolt munkatársaként a több kötetesre tervezett “Dendrológiai Atlasz” összeállításában vett részt. Tudatában volt gyengülő erejének, a készülő nagy összefoglaló műhöz mégis sikerült mintegy 4 ezer tusrajzot elkészítenie.
Utolsó munkája 92 éves korában készült el: a Tóth Imrével közösen jegyzett Közép-európai díszfák és díszcserjék.
Hat évtizedes munkássága során munkatársai felmérése szerint megközelítően 12 ezer akvarellt és 3 ezer táblarajzot készített. Teljesítményével egyedülállót alkotott a nemzetközi botanikában. A Kis növényhatározón és az Erdő-mezőn kívül, több, mint 20 könyv fűződik a nevéhez
Nem ment férjhez, nem született gyereke. Tanítványai és növényei voltak a családja.
És mit mondott saját magáról? „Növényrajzoló vagyok, tehát nem művész, s nem is tudós, hanem a természetnek egy alázatos másolója. Az én munkám a megfigyelés és a valósághoz hű visszaadás.”
Írta és szerkesztette: Haulik Beatrix
