A FOG – KŐKORSZAKTÓL NAPJAINKIG

A FOG – KŐKORSZAKTÓL NAPJAINKIG

A fogorvoslás története egészen az őskorig visszanyúlik, hiszen már eleink is megpróbálták megszüntetni a fogaikból előtörő fájdalmat. E cél elérésének leghatékonyabb módja a foghúzás volt, amelynek hagyományai több tízezer évre nyúlnak vissza. A foghúzáson kívül tömésekkel és hidakkal is próbálkoztak őseink. A mai írásunkban a fogorvoslás történetére pillantunk vissza.

Az egyik legrégebbi fogtömésre a 13-14 ezer évvel ezelőtti jégkorszakból, a mai Olaszország területéről vannak ismert leleteink, ekkor a fog fájós részét éles kődarabkákkal távolították el, és kátránnyal tömték be az üreget.

A mai Pakisztán területén folytatott ásatásokon előkerült leletek azt jelzik, hogy az Indus Völgyi Civilizáció egykori lakói számára nem volt ismeretlen a fogorvos, aki többek közt kezdetleges fúrókkal igyekezett meggyógyítani a paciens fogfájását. Sőt, a rekonstruált leletek alapján úgy tűnik, hogy az akkoriban használt módszerek megbízhatóak és hatékonyak voltak.

Természetesen már a fogorvoslás úttörői is próbáltak rájönni, mi okozza a fogak romlását. A fogszuvasodás első és leghosszabb életű magyarázata a fogféreg volt, amit elsőként a sumérok említenek i.e. 5000 körül. Az ókoriak elképzelése szerint a féreg befúrta magát a fogakba és belülről dézsmálta azokat. Feltételezésük érthető, mivel a szuvasodás okozta lyukak erősen emlékeztetnek a szúette fa mintázatára. Ugyanerre a következtetésre jutottak az ókori Indiában, Egyiptomban, Japánban és Kínában. A féreg legendája Homérosznál is felbukkan, és még a 14. századi fogdoktor, Guy de Chauliac is azt az elképzelést vallja, hogy a fogszuvasodást a fogférgek okozzák.

Egyes kutatások szerint a fogászati eszközöket és hidakat elsőként az etruszkok használták i.e.700, míg mások szerint már i.e. 3000 környékén. Az ókori Egyiptomban elsőként fogorvosnak nevezett gyógyító Hesi-Re, azaz „a fogak legnagyobbika”. Az egyiptomiak a pótolt fogakat aranyhuzallal kötötték össze.

Archeológiai leletek alapján az első, fogak tisztítására használt eszközök különböző fadarabkák voltak, melyeket egyszerűen rágcsáltak egy ideig. Az iszlám világban elterjedt a miswak (másik nevén siwak) használata, amit arakfából állítanak elő. Története egészen az iszlám kezdetéig nyúlik vissza, sőt állítólag már a babiloniak is használták i.e. 3500 körül. Később a Görög- és a Római Birodalom-szerte, valamint az ókori egyiptomiak körében is elterjedt a használata. A muszlimok gyakran említik, hogy Mohamed próféta is ajánlotta használatát. A fa gyökeréből kivont anyag többek között a polifenolok családjába tartozó tannint tartalmaz. Ennek antibiotikus és antivirális hatása van.

Az ókori Görögországban Hippokratész és Arisztotelész is írt a fogászatról, köztük a fogredők megkopásáról, a szuvas fogak és ínybetegségek kezeléséről, a foghúzásról és a laza fogak illetve törött állkapocs huzalokkal történő rögzítéséről. A görögök i. e. előtt 900 táján a fogorvoslásban már sok tapasztalatot szereztek. Felfedezték, hogy az élelem és a nyál közösen pusztítják a fogakat. A húzás nem volt gyakori művelet, csak a kimozdult fogat távolították el, amelyhez fogót használtak, ha kézzel nem ment. A szuvas fogat általában kiégették. A pótlásokat, elefánt- és marhacsontból faragták, de készült aranyból és ezüstből is, vagy halott emberekből származó fogból. Az etruszk, föníciai és görög sírokban dróttal rögzített fogpótlásokra leltek a régészek. Már az ókorban is felmerült az igény az egyenes fogsorra. Természetesen, az ókori görögök feltárt sírjaiban találhatóak az első ilyen leletek. Mint oly köztudott, az ókori görögöknek nagyon fontos volt minden, ami a szépséggel, a tökéletességgel kapcsolatos, így nem is meglepő, hogy az első fogszabályozásra utaló leleteket, e sírokban találták meg a kutatók. A feltárt, mumifikálódott sírokban olyan állkapcsokra bukkantak, ahol a fogak köré tekert növényi és állati eredetű fonalakkal fém lapokat rögzítenek a fogívhez. Ez lehetett a mai brekett és ív részeinek ókori megfelelője.

A rómaiak már sok módszert elsajátítottak az etruszkoktól, így a császárság idején a fogtechnikai tevékenység már önálló foglalkozássá vált. A római Cornelius Celsus hosszasan írt a szájbetegségekről, valamint a fogászati kezelésekről, például az ópium, narkotikum tartalmú krémek és vérzéscsillapítók használatáról. A Római Birodalom bukása után a bizánci kultúra megpróbálta átörökíteni az elődök fogászati módszereit, így Cornelius Celsus írásait a középkori Európába, de valójában továbbra is csak a népi gyógyászat maradt megoldásnak, mint pl. a beléndekes füstölés, az érvágás és a piócás kezelés.

A XIV. században a foghúzást, ún. dentator-ok, vagyis foghúzásra szakosodott borbély-sebészek végezték, főleg Franciaországban, ahol a fogászat fejlettebb volt, mint a világban bárhol.

Az első sörtés fogkeféket Kínában készítették el a XVI. században. A vaddisznószőrből készült sörtéket egy bambuszdarabra vagy egy csontra erősítették. Európában túl erősnek találták a vaddisznószőröket, és puhább lószőrökkel helyettesítették.

A fogorvostudomány ma ismert formáját a XVIII. századi francia orvos, Pierre Fauchard indította útjára, akit ezért gyakran a „modern fogászat atyjaként” emlegetnek. Számos fejlesztése közt szerepelt a fogprotézisek használata, a fogtömések bevezetése, és a nevéhez fűződik az a megállapítás, hogy a cukorszármazék savak felelősek a fogszuvasodásért. Fogszabályozással is behatóbban foglalkozott és kutatási eredményeit a „Szájsebész” című kiadványában ismertette, melyben már leírást is adott a fémből készült patkó alakú eszközről melyet szalagokkal a fogak mögé helyezett és sikeresen a fogív tágítására használt. A készüléket a szalagokról Bandeau-nak nevezte el.

A XVIII. században az utazó felcserek segítettek a fogfájósokon. Ha, valakinek épp akkor fájdult meg a foga, amikor a „doktor” azon a vidéken járt, akkor „szerencséje” volt. A felcsernek vagy borbélynak – érzéstelenítés hiányában – a gyorsaság volt a legfőbb erénye.

Az első lábmeghajtású fúrót George Washington egyik fogorvosa, John Greenwood készítette 1790-ben, egy rokkából. 1790 sok tekintetben mérföldkőnek számít a fogászat történelmében, ekkor fejlesztették ki az első speciális fogászati széket, méghozzá egy fejtámlával ellátott Windsor stílusú székből. (Nem lehet nem észrevenni a bájos rojtokat)

A középkorban, sőt még a XIX. század folyamán is, a fogorvoslás nem volt önálló szakma, a fogorvosi beavatkozások zömét borbélyok vagy orvosok végezték. 1840-ig kellet várni az első fogorvos iskola alapítására. Az első kizárólag fogorvoslásnak szentelt oktatóintézményt a Szájsebészeti Főiskolát (College of Dental Surgery) Chapin Harris és Horace Hayden alapították. A főiskola 1923-ban egybeolvadt a Maryland Fogorvos Tudományi Egyetemmel, és a mai napig működik.

A XIX. században nagy előrelépés történt a fogászat területén. Az Egyesült Államok vette át a vezetést, ott fejlesztették ki a legtöbb speciális fogászati eszközt. 1870-ben, amikor már általánosan elterjedté vált az elektromosság a háztartásokban, kidolgozták az elektromos fúrót. Ezt addig használták, amíg fel nem találták a levegőturbinás fúrót 1950-ben.

Az altatást, fájdalomcsillapítást a XIX. század végén vezették be. Először kokaint és nitrogén-dioxidot (nevetőgázt ill. kéjgázt) használtak. 1844-ben egy new york-i fogorvos, Horace Wells egy véletlen baleset kapcsán jött rá a nevetőgáz fájdalomcsillapító hatására. Egy kollégáján próbálta ki sikeresen egy foghúzás alkalmával, aki nem érzett fájdalmat. Majd harminc évvel később, 1876 után, kezdték a fogorvosi beavatkozásokat érzéstelenítésben végezni, általában éterrel és kloroformmal hajtották végre a fájdalmas foghúzásokat.

A fogszabályozás igazi tudománnyá válásaa XIX század közepén indult el világhódító útjára. Első tudományos alkalmazása, megközelítése a témának az amerikai Frank Delabarre nevéhez fűződik. Elsőként ő alkalmazta a rácsszerkezetes, fogakra rögzített és gumihúzásokkal működő fogszabályozó technikát. A XX. század elején Edwar H. Angle megalkotja, a máig használatos könyvét melyben osztályozza a fogazati rendellenességeket. Ez idő tájt jött létre az első fogszabályozást oktató főiskola és alakult meg az első amerikai fogszabályozó társaság. A kezdeti időkben nagyon sokféle anyagot használtak a fogszabályozó készülékekhez. Gyakori volt az arany, az acél, az elefántcsont és meglepő módon a fa használata. Abban az időben a leggyakoribb, az arany felhasználása volt, mert nagyon könnyen megmunkálható, de puhasága miatt gyakrabban vált szükségessé a készülék állítása. A szerkezetek robosztusabbak voltak, mint a maiak. A fogakat egyenként fémgyűrűkkel vették körbe és azokat rögzítették fém dróttal.

1895-ben Wilhelm Röntgen felfedezte a róla elnevezett sugarakat, így a másik nagy előre lépés a fogászati gyakorlatban a röntgensugár alkalmazása volt, amellyel lehetővé vált a foggyökerek és a szuvasodások állagának felderítése. Ezzel az eljárással, illetve a beteg állkapcsáról készült felvétel segítségével, egy Walkhoff nevű fogorvosnak, 1896-ban sikerült meghatároznia egy gyulladt fog gócainak körvonalait.

Az elmúlt 100 évben a fogorvostudomány soha nem látott fejlődésen ment keresztül:

1903-ban Charles Land kifejlesztette a porcelán koronát.

1905-ben Alfred Einhord, német vegyész felfedezte a novocain érzéstelenítőt.

1938-ban megjelent a piacon az első szintetikus nejlon sörtéjű fogkefe.

1945-ben az USA nagyvárosainak ivóvízét fluoriddal kezdték dúsítani.

1950-ben pedig az első fluoridos fogkrémek is színre léptek.

1957-ben John Borden feltalálta az első nagy sebességű elektromos kézi fúrót.

1960-ban a lágyszöveti beavatkozásokra kifejlesztették a fogászati lézereket.

Szintén 1960-ban jelentek meg az első elektromos fogkefék.

Az 1990-es években kezdetét veszi az esztétikai fogászati térhódítása, amikor is egyre nagyobb igényt mutatkozott a kerámiahéjak, fogfehérítés, és fogimplantátumok iránt.

Írta és szerkesztette: Haulik Beatrix