A RACKÁN TÚL

A RACKÁN TÚL…
-a cikta és a cigája-

Őshonos juhfajtáink közül a racka a legismertebb, de rajta kívül van több másik is, sajnos a hazai piacon gyakorlatilag teljesen ismeretlenek, ezért a fogyasztók nem is keresik egyik fajtát sem, nem hungarikumok, és kiemelt nemzeti értéknek sincsenek nyilvánítva, mint például a szürkemarha húsa. Ráadásul olyan sikeresnek sem mondhatók, mint a mangalica.

A rackát és a többi régi juhfajtát ma főleg génmegőrzés miatt tenyésztik. A ciktának és cigájának különösebb gazdasági haszna nincsen, sem a gyapjúmennyisége, sem a hús mennyisége és minősége nem kiemelkedő. A fajtanemesítések következtében ma már akár gyapjúra, akár húsra sokkal jobb fajták vannak, pedig a húsuk nem értéktelen, sőt, kevésbé faggyús, mint sok más fajtáé. A racka, cikta és cigája juhok igénytelenségét és tűrőképességét lehet elsősorban hasznosítani a tenyésztés és nemesítés során.

A cikta, avagy tolna-baranyai sváb juh

A cikta az egyik legritkább juhfajta a világon, becsült egyedszáma csupán 600-800 anya. Egyike védett háziállatainknak. Magyarországi története a török hódoltság megszűnése után kezdődött, a 18. században, amikor az elnéptelenedett területekre német ajkú lakosságot telepítettek, s a betelepülők hozták magukkal háziállataikat, köztük a ciktát is. A német betelepülők mellett hozatták a birtokosok is az akkor ismert itthoni juhoknál finomabb gyapja miatt. Elterjedésének fő területe a Dél-Dunántúl volt, innen ered másik neve, a tolna-baranyai sváb juh. Egykor minden sváb portán megtalálható volt. A ciktát eredetileg kétszer nyírták és házi termékek készültek gyapjából, például vastag zokni (a fuszekli), ujjasok, kesztyűk, valamint a sváb kézművesek jellegzetes papucsa, a pacsker.

A később érkező merinóval való átkeresztezés nyomán ez a parlagi fajta is visszaszorult, legtovább Baranya és Tolna megyében maradt fenn, főképp a sváb lakosságnak köszönhetően. Ebben a két megyében még a II. világháború után is tízezres számban volt fellelhető az akkor már ciktaként vagy sváb juhként is emlegetett fajta. A szövetkezetekben összegyűjtött nyájakat merinókkal keresztezték, így amikor 1974-ben rendeletet hoztak az őshonos fajták fenntartására, pár tucat egyeddel kellett újraindítani a tenyésztést. Az Állattenyésztési Felügyelőség nagydorogi telepére összeszedte a környékből a még föllelhető cikta küllemű egyedeket az egykori sváb tenyésztőktől, így kezdődött a fajta megmentése. Első feladat a merinós beütések kiküszöbölése volt, s létrejött egy aránylag nagy és homogén állomány. Eredeti hazájában, Németországban a cikta teljesen kipusztult, s ez külön fontosságot ad a magyarországi állománynak. Ma néhány bemutató példánytól eltekintve csak egyetlen nyáj van ebből a fajtából egy vértestolnai tenyészetben, ahol több tenyészvonalban tartják fenn. A ciktának ma már gazdasági haszna nincs, tartásának elsődleges célja a génmegőrzés.

A cigája

Ezt a kicsit komikus megjelenésű, fekete fejű és lábú fajtát, a hegyi juhok csoportjában tartjuk nyilván, hazánkba az Al-Duna vidékéről került be az 1700-as években. Az elmúlt háromszáz év során jól alkalmazkodott Magyarországi eltérő földrajzi és éghajlati viszonyaihoz, vezető fajtává azonban sohasem vált.

A cigája juhnak hasznát vették a gyapjútermelésben (posztó-, szőnyeg előállítása), a juh- és báránybőr megtermelésében, a tejtermelésben (vaj, túró-, sajtok készítése), a hús- és a faggyú szolgáltatásában, valamit a trágyatermelésben. Bundáját csupa hullámos pehelyszál alkotja, a nyelve pedig kék! A cigája hizodalmassága a parlagi fajták között figyelemre méltóan jó, húsuk ízletes, sötétvörös színű, porhanyós és egyáltalán nem faggyúszagú. Mára a fajta két változatra szakadt, egy ősire, amit génmegőrzés céljából tartanak, és egy tejtermelésre szelektáltra. A tejelő cigáját a Magyar Juh és Kecsketenyésztő Szövetség külön fajtaként kezeli. A cigáját tehát egyáltalán nem foghatjuk fel primitív fajtaként, hanem egykoron kitenyésztett, jellegzetesen hármas hasznú fajtaként. Az őshonos cigáját manapság génmegőrzési céllal tartjuk fent, az eredeti tulajdonságokat megőrizve, termelésre irányuló szelekció nélkül. Az őshonos cigája állományban a cél a fajta (és tájfajtái) genetikai képességeinek megőrzése, illetve genetikai varianciájának fenntartása, a szilárd szervezet és a nagy ellenállóképesség megtartása, a jó anyai tulajdonságok és tejtermelő-képesség megőrzése parlagi viszonyok között. 2008-tól tartozik a törvényileg védett őshonos állatfajták közé. Az állomány 1000 körüli egyedet számlál, a Kőrös-Maros Nemzeti Parkban van egy 360 anyából és két tucat kosból álló nyáj, amelyet a nagyközönség is bármikor megtekinthet.

Írta és szerkesztette: Haulik Beatrix