A FARSANG HAGYOMÁNYÁNAK TÖRTÉNETE

A FARSANG HAGYOMÁNYÁNAK TÖRTÉNETE

A farsang a vízkereszttől (január 6.) húshagyókeddig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése. Hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül. A farsang hossza és naptári zárónapja minden évben más és más. Ezért is soroljuk a mozgó dátumú ünnepek csoportjába.
A farsang csúcspontja a „a farsang farka”, amit sok helyen, főleg latin nyelvterületeken, karneválnak hívnak (a karnevál szó a latin carne vale kifejezésből ered, ami azt jelenti, hogy búcsú a hústól). Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat (riói karnevál, velencei karnevál), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.
Gyökerei az ötezer évvel ezelőtti ókorba nyúlnak vissza. A bor és mámor istenének Dionüszosznak az egyik ünnepét, az úgy nevezett kis Dionüszia-t, december-januárban tartották, ami éppen megegyezik a mai farsang időszakával. Ez az ünnepség álarcos felvonulásokból és táncos mulatságokból állt, ilyenkor a rabszolgák is helyet foglalhattak az uralkodók asztalánál.
A Rómaiak átvették ezt a szokást: ők Bacchus, a boristenük tiszteletére megtartották a Bacchanaliát, valamint a Saturnaliát is, amikor a szolgák részeg tivornyázás keretében ruhát cseréltek uraikkal.
A saturnaliai ünnepnapokon, amelyek egy álló hétig tartottak, a szegényeket megvendégelték, a családtagok ajándékokat adtak egymásnak, a római rabszolgák nyilvánosan bírálhatták, sőt még meg is dobálhatták uraikat, igaz, csak rózsaszirmokkal, talán innen ered a ma napig is közkedvelt konfetti hintése. Az ókori görögök Dionüszosznak áldoztak, míg az ókori Rómában a február 15-én rendezett Lupercalia-ünnepeken kecskét szenteltek az isteneknek.
Az ókori görög és római archaikus ünnepeken kívül az ősi kelta kultúra “imbolc” ünnepét, és az ősi germán Freia istennő köszöntését is tekinthetjük minden farsangok legrégebbi ősének.
A középkorban is tovább éltek ezek az álarcos, jelmezes felvonulások. Ezeket a régi, pogány ünnepeket később az egyház keresztény tartalommal töltötte meg. Európa legtöbb országában emlékezetes és mindig újra várt esemény volt a farsangi felvonulás.
1094-ből valók az első írásos emlékek, melyek megemlítik a velencei karnevált. Ez időben Vitale Falier volt a város dózséja. Velence nagy és félelmetes mediterrán tengeri hatalom volt, s győzelmeit sorozatosan meg is ünnepelte.
A 13. század végén nyilvánították hivatalos ünnepnek a húshagyókeddet, és a maszk-készítőknek már a középkorban saját alcsoportjuk volt a festők céhén belül. Európa több országába eljutottak az itt készült maszkok, később Mátyás király korában Magyarországra is innen hozatták az álarcokat és ruhákat.
Mohácson a farsanghoz kapcsolódó busójárás eredetét a törökűzés legendájával magyarázzák. A mondának – mely szerint a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán, kizavarták a törököket Mohácsról – aligha van történeti alapja. A város 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, s a sokácság nagy arányú betelepítése csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött meg. Minden bizonnyal a balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, mely aztán Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját. A népszokás megjelenéséről a XVIII. század végéről vannak az első adatok.
A Riói karnevál portugál őse az Entrudo. Ennek résztvevői eredetileg szagos vízzel, kölni vízzel, vizes porral, záptojással vagy citromhéjjal dobálták egymást nagy vigadozás közepette. Az első Riói karnevált, amelyet feljegyeztek, 1723-ban tartották a portugál bevándorlók. Az emberek három napon keresztül maszkokban rohangáltak az utcákon.
Rio első jelmezbálját 1840-ben szervezték, és a jelmezbál nemsokára átvette a csintalan szórakozás helyét. Nagyjából egy évtized múlva már lovak által vontatott kocsikon vonultak fel a zenekarok, és 1855-ben már lélegzetelállító jelmezekben vonultak fel a karneválon a gazdagabbak. A munkásosztályba tartozók 1872-ig még csak meg sem pillanthatták a jelmezbe öltözött gazdagokat, ebben az évben azonban már ők is beöltözhettek, és részt vehettek a felvonuláson.
Ezután elkezdték megrendezni a táncversenyeket, a szambaiskolák versenyét pedig 1928 óta tartják meg – ez a mai karneválok legfőbb látványossága.
A Föld különböző országaiban zajló farsangi ünneplések mindegyikének van egy közös eredője a múltban. Megjelenési formájukban ezek a tél végi maszkos, álarcos, jelmezes ünnepi vigasságok és események.
A hagyományok megőrzése és a mai kor normáinak megfelelő bemutatása az eredeti “örömködésen” már jócskán túlnyúlik. Egész iparág épült rá, amely komoly pénzügyi bevételt generáló turisztikai látványosságot nyújt világszerte a sok millió érdeklődőnek.

írta és szerkesztette: Haulik Beatrix