AZ EGYKORI PARÁDSASVÁRI ÜVEGGYÁR

AZ EGYKORI PARÁDSASVÁRI ÜVEGGYÁR

Az 1710 ben épült gyár elődjét 1708-ban alapította II. Rákóczi Ferenc fejedelem Parádóhután, a mostani helyétől kilométerekkel arrébb.
A kezdetekkor az üveggyártás fatüzeléssel működött, emiatt az erdő fokozatosan „elfogyott” a gyár körül, ezért telepítették egyre odébb és odébb, mivel az akkori gazdasági számítások alapján kifizetődőbb volt az üzemet áttelepíteni, mint a tüzeléshez szükséges fát odaszállítani. Így került ezután az üzem Szuhahutára, Ötházhutára, aztán Fiskálihutára, majd pedig 1767-ben a végleges helyére: Parádsasvárra.

Az elkövetkezendő években fellendült az ipar, fejlődésnek indult az üveggyártás, és ahogy az emberek mindjobban kitanulták a mesterséget és minőségi termékeket állítottak elő, így lett a parádi üveg egyre népszerűbb. A gyár termelésének fellendülését és többszöri bővítését ugyanakkor a világhírűvé vált parádi gyógyvíz palackozása is befolyásolta. 1867 után már évente 3,6 millió palack hagyta el az üzemet.

A 20 század első évtizedeit kisebb megingásokkal átvészelte a gyár, de a második világégés már nyomot hagyott a történetében: a világháború kitörése után sorban szűntek meg a külföldi megrendelések, de a termelést ekkor még nem csökkentették.

Megrendelések hiányában a gyár működését végül 1948. október 10-én beszüntették. Három évvel a leállás után újra fellendült keresletre való tekintettel, – hiszen a parádi üveg hírneve és minősége nem kopott meg – gyárat 1951-ben ismét üzembe helyezték.

1961-ben a sikeres ólomkristály kísérletek eredményeképpen megindult a kehelyszériák és díszműáruk sorozatgyártása és azok nyugati exportja. A gyár specialitása a színes ólomkristály díszüveg volt, amely igen népszerűvé vált a vásárlók számára.

A 70-es években a parádi üveg a csúcson volt. Megrendelések tömegét elégítették ki, a gyár a teljesítőképessége határát súrolta. A színes dísztárgyak is megjelentek a termelési skálán, a tálak, virágkosarak, hamutartók kedvelt díszei lettek a modern lakásoknak.

Ebben az időszakban a már világ színvonalon működő üzem bármely külföldi gyárral fel tudta venni a versenyt. Termékei külföldi luxusszállodákban, kastélyokban díszelegnek, de egyes információk szerint még a Vatikánban is lehet látni parádi üveget.

Aztán eljött az az időszak, ami a gyárak, üzemek és egyéb vállalatok tucatjának halálát okozta: a rendszerváltás. A fénykorában 600 főt foglalkoztató gyár a rendszerváltozás után, a privatizáció idején többszöri tulajdonosváltáson átesve (egy ideig Oszter Sándor is a tulajdonosa volt a gyárnak) fokozatosan leépült: előbb a külföldi piacokat veszítette el a kedvelt ólomüveg gyártás leállításával, majd a belföldi vevők nagy része is inkább az olcsóbb, túlnyomórészt kínai termékeket részesítette előnyben.
A kétezres évek elején a gyár már az utolsókat rúgta, minimális szinten, alig 100 emberrel működött, ami az utolsó években már nem érte el a 30 főt sem. Végül a történelmi jelentőségű gyár nem érhette meg a 300. évét: 2005-ben, 297 évesen zárt be. A 300. évfordulója sem telt ünnepi módon: 2007-2008-ban elkezdték leszerelni a berendezéseket, elbontani az épületeket. Mára már csak az épületek egy része maradt meg.

Hogy mi is állt a gyár bezárása mögött, máig nem tudni pontosan, hiszen még az utolsó időszakban sem volt veszteséges, sőt, ekkor még nyereséget is termelt a Parád Kristály. Egyes források szerint túl sok adósságot halmozott fel a manufaktúra és ez okozta a vesztét.
Egy biztos, bezárásával hazánk egyik történelmi jelentőségű gyárát pusztították el. Ugyan a Parád Kristály már nem termel, az üveggyártás Parádsasváron mégis újraindult.

A generációk alatt tökélyre fejlesztett mesterséget több helyen is továbbvitték a faluban, legismertebb pedig ezek közül az Art Glass Parád Kft, ahol nem csak vásárolhatunk az alkotásokból, hanem meg is csodálhatjuk az üvegek megformálásának és elkészítésének minden egyes mozzanatát, sőt, még mi magunk is kipróbálhatjuk a mesterséget, készíthetünk, fújhatunk üveget. Az Üveghuta az egykori gyártól alig pár száz méterre, a Petőfi Sándor utcában várja a látogatókat.
Az üveghutában az egykori gyár üvegfújó mesterei készítik a szebbnél szebb termékeket, így biztosak lehetünk abban, hogy munkáik ugyanazt a világszínvonalat képviselik, mint amit annak idején képviselt a Parádsasvári üveggyár.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás: szellemvarosok.blog.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *