EGY SZELLEM ÉPÜLET A PREISICH SZANATÓRIUM

EGY SZELLEM ÉPÜLET A PREISICH SZANATÓRIUM

Múlt század elején épült Budapest – Zugligeten, a Tündérhegy oldalában egyik eldugott kis utcában az egykori Preisich Szanatórium. A gyönyörű villaépület 2009-óta áll elhagyatottan.

Preisich Kornél pályája a század elején egyenesen ívelt felfelé, 1904-től a Szent László Kórház főorvosa lett, két évvel később egyetemi magántanári kinevezést kapott. Közben praxisa egyre nőtt, sok fiatal orvossal, köztük Heim Pállal is dolgozott.

A Tanácsköztársaság alatt a Szent László Kórház igazgatója volt, emiatt 1920-ban fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene. Kizárták az orvosi körökből, felfüggesztették főorvosi állásából, de ennek ellenére praxisa nem vesztett az értékéből, Weiss Manfréd gyermekeit is ő felügyelte.

A ’20-a évek elején a Zugligeten, a Tündérhegy oldalában megvásárolt egy, 1906-1908 között épített villát, hogy ott folytathassa munkáját a saját gyógyintézményében.
A szanatórium működése technikai okok miatt azonban csak 1929-ben indult, ahol többnyire tüdőbeteg gyermekeket kezeltek.

Azonban eljött a második világháború. A zsidótörvények Preisich Kornélra is vonatkoztak, hiába lett családjával együtt a század elején református, viselnie kellett a sárga csillagot.
A világháború idején sikerült elbújniuk; csak a szerencsének köszönhették, hogy megmenekültek a deportálástól.

A háború után a villát az ÁVH államosította, ami egészen 1958-ig működött az épületben, majd ismét egészségügyi funkciót kapott az ingatlan: TBC-seket és elmebetegeket kezeltek.

Preisich Kornélt a háború után rehabilitálták, majd kitüntették, sőt, 1952-ben megkapta az orvostudományok doktora címet is, de szanatóriumát soha nem kapta vissza. 1955-ben halt meg, 85 évesen.

1978-ban a szanatóriumot bezárták, majd egy évvel később újranyitották “Tündérhegyi Pszichoterápiás és Pszichoszomatikus-rehabilitációs Osztály” néven járóbeteg-ambulanciával, majd az épületet felújították és fekvőbeteg osztállyá alakították.

1970-es években egy könnyűszerkezetes nappali kórház épült az udvar északi részére, és egy hasonló létesült a főépület és a porta között. Ezek mindegyike napjainkban menthetetlen állapotban vannak, a nappali kórház épülete szinte teljesen kiégett. Az épület melletti falon a mai napig látszanak a gyermekrajzok, ahogy több szobában is megmaradtak.

1994-től az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (O.P.N.I.) részlege lett, ahol depressziósokat, pánikbetegeket, szorongásos zavarral, valamint fóbiával küzdőket kezeltek.

Az O.P.N.I. 2007-es megszűnése után a Szent István Kórház kihelyezett osztályaként működött 2009-ig, azóta az épület üresen áll.

Az idők során a Tündérhegy oldalában álló épület süllyedni kezdett, aminek következtében több helyen megrepedezett a fala.
Annak idején felmerült, hogy az MNV ide költöztetné az akkori köztársasági elnököt, Sólyom Lászlót. Sólyom végül visszautasította ezt a többi ajánlattal együtt, mert szerinte túl sokba került volna felújítani.

A magyar állam 7 évet “ült” a villaépületen, mire 2017-ben meghirdette eladásra, amit egy politikához köthető vállalkozó vásárolt meg 509 millió forintért. Egyes források szerint ismét eladó az ingatlan.

Napjainkban a gyönyörű villaépület kihasználatlanul, elhagyatottan áll a Tündérhegy oldalában…

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás: szellemvarosok.blog.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *