SZILÁGYI ERZSÉBET LEVELÉT MEGÍRTA

SZILÁGYI ERZSÉBET LEVELÉT MEGÍRTA…
majd néhány száz évvel később megjelent a Vigadó párkányán

A török hódoltság 1686-ban bekövetkezett bukásakor fontos kereskedelmi utak találkozásában fekvő vásárváros, Pest romokban hevert, ám néhány évtized alatt erőre kapott. A mai Vigadó tér környékén akkoriban egy zord kőtömeg, a várost védő rondella terpeszkedett – ez volt Pest északi határa.

1789-ben ezt az északi nagyrondellát elbontották, helyére színházépületet szántak, melynek megépítését azonban a pénzhiány sokáig nem tette lehetővé. A pesti publikum egyre inkább igényelte a tánctermet, melynek kivitelezése végül a Pollack Mihálynak adott megbízás alapján 1829-ben indult el. Így épült fel a Redoute, a mai Vigadó elődje, amely a pesti klasszicista építészet egyik csúcsteljesítménye lett.

A Redoute-ban az első bált 1833. januárjában rendezték, ezzel nyitotta meg kapuit az épület, amely a vigasságok mellett a legmagasabb szintű kultúra otthona is volt – Pesten akkor még egyedüli koncertteremként.

A Redoute rövid pályafutása 1849. májusában ért véget, amikor az osztrák várvédők ágyútüzének áldozatává vált, s jelentős részben megsemmisült. Az újjáépítéssel 1859-ben Feszl Frigyest bízták meg, s az új palotát, amellyel a tervező magyar stílust akart megteremteni végül 1865-ben adták át.

A falfestmények Lotz Károly és Than Mór munkái, az oszlopok díszítésére szolgáló szobrokat Alexy Károly készítette, a főhomlokzat párkányán pedig az ország címere mellé a magyar történelem jeles alakjainak portréi kerültek, Marschalkó János keze nyomán.

Az alkotásokat szemügyre vevő pesti publikum azon kicsit gúnyolódott, hogy Szt.István, Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás stb. portréja mellett mit keres egy polgár Vatula János Jakab, Pest török alóli felszabadulása utáni első főbírája, azt azonban álmunkban sem merték volna gondolni, hogy egy szentté avatott angol király is felkerül közéjük.

Az alkotó ugyanis azt gondolta, hogy a nagyjaink általa megfaragott pantheonjában helyet szorít Mátyás anyjának, Szilágyi Erzsébetnek is.

A nagyasszonynak korábban nem volt fellelhető egyetlen hiteles portréja sem, de ekkor az 1860-as években már közel húsz éve tartotta magát az a meggyőződés, hogy egy 1846 -ban bemutatott festmény Szilágyi Erzsébetet ábrázolja.

Csakhogy a kérdéses kép northumbriai Szent Ozsvát (Oswald, Oszvald 604 k. – 642. augusztus 5) angol, keresztény vértanú királyt, az időjárás patrónusát ábrázolja. A szent életét teljesen átszövi a legenda, amelybe a pogány germán hitvilág több eleme is átkerült. A festmény alkotója Jacopo de’ Barbari olasz reneszánsz mester.

A kép követi azt az ikonográfiai hagyományt, hogy Szent Oszvaldot hollóval szokás ábrázolni, keresztény ikonográfiai motívuma, attribútuma ez a szimbólum, mert a szent legendájában szelíd holló is szerepel, amellyel gyűrűt küld a távoli országban élő pogány menyasszonyának. A holló a királylánytól visszajövet a gyűrűt elveszti, tengerbe ejti, egy hal azonban felhozza, és így a madár tovább viheti azt Oszvaldnak.

A velencei festő alkotását először 1846-ban tekinthette meg nagyobb közönség az orvosok és természettudósok kassa-eperjesi vándorgyűlésén. Pulszky Ferenc ekkor, a képen látható, csőrében gyűrűt tartó hollót a Hunyadiak címerében feltűnő motívummal azonosítva írta meg a vándorgyűlés évkönyvében, hogy ez a kép minden bizonnyal Szilágyi Erzsébetet ábrázolja.

Nem tisztünk Pulszky Ferencet,a régészt és műgyűjtőt, aki a Magyar Nemzeti Múzeumnak 25 éven keresztül volt az igazgatója megvédenünk. Annyit azonban elmondhatunk, hogy a Hunyadi attribútumokkal erős hasonlóságot mutató jegyek a képen igencsak megtévesztőek: holló, csőrében a gyűrűvel, országalma, jogar, koronának látszó fejék, stb……Mindehhez hozzátartozik, hogy Hunyadi Mátyás édesanyjához címzett levelében igen gyakran szólította Szilágyi Erzsébetet Magyarország Királynéjának.

Teleki József a Hunyadiak korát bemutató tizenhárom kötetes munkájának utolsó előtti, 1857-ben megjelent kötetében látható Barbari festményének acélmetszet változata, s az akkor nagyra becsült tudományos feldolgozás illusztrációjaként hitelessé tette az ábrázolást.

Mikor aztán közel negyven évvel később 1882-ben, a Gömör vármegyei művészeti és régészeti kiállításon Pulszky ismét szemügyre vehette az Andrássy Dénes gróf által kiállított képet rájött tévedésére, hiszen Mátyás anyja nem tarthatott kezében koronát és jogart, s a fejét övező nimbusz, valamint a kezében tartott pálmaág kétségtelenné teszik, hogy szent és uralkodó az ábrázolt ráadásul azt is, hogy nem is nő, hanem férfi portréja. (A fején viselt, turbánszerűen felcsavart fekete fátyolt Pulszky női viseletnek tartotta.)

Olyannyira közismertté vált azonban a korábbi feltételezés, hogy az 1860-as években számos grafika készült e festményt másolva Szilágyi Erzsébet „eredeti” képmásaként, s még a Vigadó főhomlokzatának domborműve is ezt utánozza.

Tudomásul kell vennünk tehát, hogy akit eddig Szilágyi Erzsébetnek hittünk – a Vigadó párkányzatán – az egy angol király.

De hiába tette közé a kiváló szakember tévedésének módosítását, a festményt még sokáig mintaként használták Mátyás király anyjának ábrázolásához. Olyannyira, hogy még a mai napig létezik Szilágyi Erzsébet nevét viselő oktatási intézmény amelynek honlapján a kérdéses festmény szerepel, sőt találhatunk arról mintázott köztéri szobrot is.

Bizony, a legendák sokszor erősebbnek bizonyulnak a tényeknél.

szerkesztette: Pester Béla

forrás:

*Vigadó honlapja

* Vayer Lajos Angol király képe a pesti Vigadón, 1988.