HORTOBÁGYI PÁSZTOROK ÉLETE

HORTOBÁGYI PÁSZTOROK ÉLETE

A Hortobágy Magyarország legnagyobb füves pusztája, mely a Tisza szabályozása előtt különösen dús, gazdag legelő volt. A Hortobágy felszínét a Tisza és mellékfolyóinak áradásai formálták szinte tökéletes síksággá, csak néhol emelkednek ki kisebb halmok, úgynevezett kunhalmok más néven kurgánok, amelyeket emberek alkottak és hajdanán őrhalmoknak és temetkezési helyeknek használtak.
Olyan táj, amelyet története, értékes élővilága, egyedülálló hagyománya jellegzetesen magyar vonásokkal ruház fel.
Hortobágy a legkorábbi helységneveink közé tartozik.
Első írásos említése „Hortubaguize” (Hortobágyvize) néven már 1009-ből való. Ekkor István király a folyó környékén lévő birtokai közül néhányat az egri püspökségnek adományozott.

A táj kialakulásában az embernek jelentős szerepe volt. Mai képe a folyók szabályozása, mocsarak lecsapolása, a legeltető állattartás, az erdők kivágása eredménye.

Az elmúlt századok során jellegzetes legeltető állattartás alakult ki a pusztán.
A debreceni és a környező települések gazdáinak állatait fogadott pásztorok, csikósok, gulyások, juhászok, kondások és bojtárok őrizték, gondozták.
A szilaj pásztorok nemcsak vigyázták a gulyákat és méneseket, hanem ők kísérték a külföldi vásárokba a lábon elhajtott állatok.

A pásztorok között, szigorú rend, fegyelem és rangsor van.
A számadó rendelkezik az általa fogadott pásztorok felett a legnagyobb hatalommal, távollétében az öregbojtár helyettesíti. Csak ezután következnek a többi bojtár, legkisebb tekintélye a kisbojtárnak van.(rendszerint ő húzza a vizet az itatáshoz)
A számadó csak családos, saját házzal rendelkező, tapasztalt pásztor lehetett, hiszen ő állapodott meg a jószágaikat rábízó gazdákkal, és vagyonával felelt az állatokért.

Tekintély dolgában korábban a gulyások állnak az első helyen, de a 48-as szabadságharc során a lovak felértékelődtek és a csikósok kerültek az élre, őket a juhászok követik, a sor végén a kondások vannak.

A pásztorélet ősi hagyományai szerint minden évben Szent György napján, április 24-én hajtják ki az állatokat a szabad ég alá, a nyári legelőre. Ekkor terelik ki az állatokat a Kilenclyukú hídon keresztül a pusztába és a számadók rovásfára rögzítik a telelőkből kihajtott állatok számát, majd az őszi behajtáskor ennek alapján ellenőrzik a jószágokat.
Késő ősszel, Mihály napon, “amikor a jószág havat hoz a hátán”, behajtják őket az istállóba, hodályba, és a “számadó” elszámol a gazdáiknak, a béreket kifizetik, és minden pásztor hazamegy a falusi házába a feleségéhez meg a gyerekeihez következő György napig, a következő kihajtásig.

Hajdanában a hortobágyi pásztorok bére természetben kiadandó élelmiszerekből állott, mint a kenyérgabona, a köles, a száraztészta, szalonna vagy a só. A gazda tartozott a pásztort az idényben egyszer két hétre élelemmel, készétellel is ellátni. Sokat emlegetett étel a nagydarab füstölt húsokat is tartalmazó, vereshagymás, savanyú “kanecetes”. A kondásnak disznóöléskor kijárt a “sor vagy szerpecsenye” is. A pásztorbérben szerepelt a bocskornak való marhabőr, mely a XIX. században bocskorpénzzé változott. Fontos bérkiegészítés a pásztor számára biztosított ingyen legelő, mely jogot el is adhatott.

Étkezés a pusztán
~~~~~~~~~~~~~~

A pásztoroknak kialakult étkezési szokásaik voltak.
A reggeli kenyér és szalonna, ami a jószág mellett is fogyasztható. Az ebéd rendszerint lebbencs volt .
A sokat fogyasztott kását idővel a krumpli felváltotta, s ettől kezdve a bográcsban főtt a slambuc, mit állítólag az osztrák turisták neveztek el így a készülő étel hangját utánozva.

A hortobágyi pásztor ritkán evett húst. Ha egy birka, borjú akadt a nyájban, mely elhullott, azt nem hagyták veszendőbe: elfogyasztották, de a beteg jószág húsát nyilván nem ették meg.

Egy egész birka vagy borjú húsát a néhány pásztor nem tudta egyszerre elfogyasztani, ezért a húst sózással, szárítással tartósították. Ez a legősibb konzerválási mód.

A hortobágyi pásztorok egyetlen főzőedénye a vasfazék, melynek változata a bogrács. Ehhez tartozik a kerek, debreceni vaskanál, ezzel ettek és ezzel kavarták az ételt.
A étel elfogyasztása közösen történt, az edényt körbeülték, s a hagyományos rend szerint elsőként a számadó szedett és ő vágott kenyeret a többieknek.

A pásztorok viselete
~~~~~~~~~~~~~~~~

A pásztorok viselete sok archaikus vonást megőrzött a legutóbbi időkig.
A pásztorélet részét képezték azok az igen gazdagon díszített tárgyak is, amelyek egy részét maguk a pásztorok, más részét mesterek készítették és leginkább a hortobágyi Hídi vásáron cseréltek gazdát.

A kalap
~~~~~

A hortobágyi pásztor fejfedője a széles karimájú, félgömb tetejű, fekete nemez kalap. A gulyáskalapnak ki kell bírnia egy “főbekólintást” is a pásztorbottal.
A széles karima véd a nap ellen, de esős időben lehajtva esernyőként is funkcionál. Zsírozással tették vízhatlanná.
A kalap mellé tűzött daru vagy kócsagtoll jelzi a pásztor rangját.
A csikós kalap karimája keskenyebb, mert vágtázásnál levinné a szél a fejéről.
A csikósok inge és gatyája e vidéken kék. Ez a múlt század közepén terjedt el, mert az 1848–49. évi magyar szabadságharcban a lovascsapatok közül néhány sötétkék inget és gatyát viselt.
A pásztorok általában szívesen utánozták a katonák öltözetét, különösen azokét, akik a szabadságért harcoltak.
A csikósok, gulyások csizmát hordtak, ezzel szemben a kondás többnyire bocskorban járt.

A szűr
~~~~~

A pásztorok egyik legkedveltebb, népdalokban is gyakran megénekelt ruhadarabja a szűr. Az alföldi szűr egyik jellegzetessége a nagyméretű, négyszögletes gallér, két alsó sarkában egy-egy posztókoronggal.
Formája, színe, díszítménye utalt viselője foglalkozására, rangjára egyaránt. A hortobágyi pásztorok a fehér, rövidebb, térdig érő keskeny szegélyű, nyakaltan szűrt kedvelték. Ennek szegélye általában zöld és piros színű posztó volt.
Vállra vetve, hetykén viselték, ezért az ujja az eredeti szerepét elveszítette. A hajdani gulyások, juhászok a „bekötött” vagy „befenekelt” szűrujjukban tartották a pásztor készséget és az ennivalót.

“Bé van az én szűröm ujja kötve
Barna kislyány ne kotorássz benne!
Az egyikben acél, kova, tapló,
A másikban százforintos bankó!”

A Hortobágy környéki pásztor addig nem házasodott, amíg cifraszűrt nem szerzett. Már a lánynézőben is fontos, üzenetközvetítő szerepe volt a szűrnek. Ez alkalommal ugyanis a lányos háznál cifraszűrben megjelent legény távozásakor, ott felejtette szűrét, ahová érkezésekor akasztotta. Ha bemutatkozása nem nyerte meg a háziak tetszését, akkor bizony reggelre, a tornácra “kitették a szűrét.” A cifraszűr egész életén át elkísérte a pásztorembert. Abba esküdött, s ha meghalt, koporsójára terítve vele temették el.
A szűr alapanyagát, a posztót a csapók, szabását, varrását pedig a szűrszabók végezték.

A magyar hímző művészet remekének tartott szűrhímzés kezdetét és eredetét a 19. század elejére tehetjük. A hímzést a szűrszabók virágozásnak nevezték. A debreceni cifraszűrök a szűrhímzések legszebb példányai.

A hortobágyi pásztor lábbelije igazodott a pásztor életmódjához. A lovon járó csikós és gulyás csizmát viselt. A juhász és kondás nyáron könnyű lábbelit, bocskort kötött a lábára.

A gatya az egyik legrégibb magyar ruhadarab. A pásztornak kétfajta gatyája volt: egy vékonyabb, nyári és egy vastagabb téli. Az utóbbit faggyúba mártva impregnálták s ettől olyan lett, mintha bőrből készült volna. Ezt nevezték “tőgyfa-gatyának”.

Több racka juh bőréből készült a téli “nagybunda”vagy más néven suba. A bundáról mondják: addig jó, míg birka szaga van, vagyis, amíg faggyas, addig tartja a meleget. A subát minden valamirevaló pásztor el tudta magának készíteni, de voltak ehhez különösen értők is.

A hortobágyi pásztorművészet
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A hortobágyi pásztor szinte mindent díszített, ami a keze ügyébe került. A díszes botok, juhászkampók, munkára nem való, az ünnepi viselet tartozékai lettek. Ezek megformálását ösztönözte, hogy a díszes tárgyak a pásztortársadalom szimbólumává váltak. Ennek megfelelően különbözött a csikós, gulyás, juhász, kanász jelképes eszközei is.

A pásztorok díszes tárgyai például az ostor, nagyobb részt bőrből készültek. A szervasmarha hasi bőréből készül például a karikáshoz szükséges szíj is. Az ostornyélhez karika rögzíti az ostort erre utal a karikás név.

A másik rendelkezésre álló anyag a szaru. A szarvból ivókürt, sótartó, zsírtartó készült. A bicskaheggyel karcolt geometrikus figurák és növényi formák a honfoglalás kori tarsolylemezek díszeire emlékeztetnek.

A harmadik anyag a fa. A hortobágyi pásztor a furulyát is maga készítette. A hétlukú, a halk szavú “furulya”, az erős hangzású pedig a “duda”.
A fűzfából készült furulya és duda mindenhová elkísérte a pásztort.

A hortobágyi pásztorok hiedelemvilága
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A hortobágyi pásztorok viszonylag zárt világában a hiedelmek is továbbéltek, mint a környező települések lakossága körében.
A pásztorok hiedelemvilágában központi helyet foglal el a rontó és ártó szellemű boszorkány, mely alakját változtatva jelenik meg és különösen az állatok megrontásában tevékenykedik. Ismert a “tátos” (táltos) alakja. Közülük híres volt “Pízásó Pista”. A tiszafüredi országút mellet ásott állandóan, a kincset kereste. Télen járta a környék falvait. Bár barátságos volt, de ha felbosszantották, “olyan vihart csinált, hogy még a háztetőket is elvitte a szél”.

A csárdák a Hortobágyon
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A Hortobágyon keresztül vezető kereskedelmi útvonal, az úgynevezett „só-út” mentén, a 17. században születtek az első csárdák, ahol az utazók és hajcsárok, a jószág két etetése és itatása között kényelmesen megtehető távolságonként (10-12 km.) épült csárdáknál láthatták el magukat és állataikat. A csárda hírhozó és üzenetközvetítő központ is volt a pusztaságban, ahol a barátok, ismerősök, utazók találkoztak, egymással de körözvényeket, hirdetményeket is “közhírré tétettek”.

Hortobágyi híres betyárok
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A csárdák később rejtekhelyül szolgáltak az alföldi betyároknak és más szabadságharcos bujdosóknak egy-két éjszakára. A számadók, ha befogadták a betyárok által menekített (lopott) „vendéglovakat” , akkor megkímélték őket, nem törtek az életükre, és jószágot sem igen loptak tőlük.
A betyárvilág a feudális gazdasági viszonyok közepette, a 17. század második felében az Alföldön teljesedett ki, melynek az 1870-es években a fő csendbiztos, Ráday Gedeon vetett véget. Egyik másik betyárt a nép szinte természetfeletti képességekkel ruházta fel, s így valahogyan a pásztortársadalom hiedelemvilágának is lakóivá váltak.

A Hortobágyon gyakran megforduló betyárok közül a leghíresebb Angyal Bandi volt, sajószentpéteri nemesi család sarja. A néphit szerint kedvtelésből lett betyárrá. Híres tette volt a karcagi és mezőtúri állatvásár szétkergetése és megdézsmálása. A hagyomány szép termetéről, bátorságáról és természetfeletti tulajdonságairól szól. Alakját hamar övezi legenda. Az “Alföldre menendő Angyal Bandi nótája” című ballada, ponyvairodalmunk első terméke. A másik jeles betyár Zöld Marci, a bihari betyárok vezére is gyakori vendég a Hortobágyon. Róla is készült ponyva, “A két híres zsiványok Zöld Marci, Betskereki s egyéb társai életének leírása” címmel.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

Forrás:
*mek.niif.hu
*hu.wikipedia.org
*mek.oszk.hu
*mek.niif.hu
*Magyar Néprajzi Lexikon

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *