SumidaCSERNOBIL UTÁN – SUGÁRBALESET BRAZÍLIÁBAN
A csernobili katasztrófa utáni évben, 1987-ben történt egy sugárbaleset Brazíliában, mely során két fémtolvaj férfi józan ésszel felfoghatatlan eseménysorozatot indított el.
1987. szeptember 13. egészen átlagos napként indult, a város szegénynegyedének két lakója, Roberto dos Santos Alves és Wagner Mota Pereira pedig úgy döntött, látogatást tesznek a korábban rosszindulatú daganatokkal küzdőket sugárterápiával kezelő Instituto Goiano de Radioterapia (IGR) már nem használt épületeiben. Az elhagyott kórház termeiben ott álltak az orvosi berendezések, jogi viták pedig tovább késleltették a veszélyes anyagokat is rejtő gépek elszállítását.
A két férfi remélve, hogy könnyen pénzzé tehető, elszállítható fémhulladékot, vagy más értéket gyűjthet, behatolt a már részben lebontott épületbe és talált egy orvosi berendezést… Pénzkereseti lehetőség reményében a gépet kitalicskázták, majd szépen lassan elkezdték szétszedni….
A következő órákban különböző kéziszerszámokkal, így kalapáccsal, csavarhúzóval és csavarkulccsal álltak neki bontani a borítást… Eljutottak egy alig néhány centiméter hosszú ólom- és vasköpenyig, semmit sem tudva az abban lapuló, 93 grammnyi cézium-kloridot tartalmazó gömbről…
Este már jelentkeztek mindkettőjükön a sugárterhelés tünetei: hánytak és émelyegtek. Ennek ellenére folytatták a munkát. Másnap Pereirán égési sérülés nyomai mutatkoztak és a bal keze megdagadt. Ráadásul hányt, szédült és hasmenése volt, ezért szeptember 15-én kórházba ment. Ott az orvosok ételmérgezésre gyanakodtak, majd rövid időn belül hazaengedték…
Ez idő alatt Alves majdnem megszerezte a gép leglényegesebb részét, az ólom és vas kapszulában fekvő, sötétkék fényben derengő golyót, amiről úgy gondolta, robbanóanyag. Csavarhúzójával résnyire képes volt kifeszíteni az értelemszerűen erősen lezárt tartó egyik végét. A kapszulát szétfeszítve gyönyörű kék fény tárult a szeme elé. Alves először azt hitte, hogy valamilyen robbanóeszközt talált és a golyóban levő kék anyag lőpor. Megpróbálta meggyújtani is, de az anyag nem reagált.
Öt nappal a berendezés ellopása után a két megtaláló elindult egy fémgyűjtő telep felé, hogy megpróbáljon minél magasabb összeget kicsikarni a tulajdonosból, Devair Alves Ferreirából, aki azonnal lecsapott az álomba illő, értékesnek, sőt, természetfelettinek hitt kékségre. Ferreira meg is hívta rokonait, barátait, hogy nézzék meg, hogy miféle kincset vett és pénzt ajánlott annak, aki tovább tudja bontani a tárgyat. Darabjaiból felesége számára szeretett volna gyűrűt készíteni…
Szeptember 21-én sikerült az anyagot tovább bontaniuk és rizsszem méretű darabokat metszeni a tárgyból. Az anyag egy részét Ferreira eltette, majd bátyjának is adott belőle.
Három nappal később, szeptember 24-én Ferreira unokahúga, a hatéves Leide a porból kent a testére, amelyből aztán apró szemek a szendvicsére potyogtak, így azt a kislány megette és a szervezetébe halálos dózis céziumot juttatott…
A tolvaj Pereira erős gamma-sugárzás miatti égési sérülései eközben tovább súlyosbodtak, így néhány ujját amputálni kellett, a kapszulából feszegető társa azonban sokkal rosszabbul járt: egyik karján előbb fekélyek jelentek meg, majd később a teljes végtagot amputálták.
A kórházból való lopás után tizenkét nappal, szeptember 25-én a kereskedő felesége, Gabriela egy zacskóba gyűjtötte az anyag még a házban lévő reszelékét, miután rájött, hogy aki közelebbi kapcsolatba kerül vele, az hamarosan megbetegszik, ráadásul már ő is kezdte rosszul érezni magát. Ferreira ugyanezen a napon közben megszabadult az időközben már szétszedett fémgömbtől: továbbadta azt egy másik fémgyűjtőnek. A nő ezután egyre gyengébbnek érezte magát, célját azonban nem felejtette el: 28-án – röviddel a tervezett beolvasztása és újrahasznosítása előtt – visszaszerezte az eladott gömböt, majd a már összegyűjtött reszelékkel együtt buszra szállt és elvitte azt a legközelebbi kórházig.
Az ottani orvosok először nem tudták megállapítani az anyag jellegét, de egy vendégprofesszornak köszönhetően beszerzett sugárzásmérővel azonban másnap kiderült, hogy az anyag radioaktív…
Az orvosok nyilvánvalóan azonnal pánikba estek, hiszen jól emlékeztek az alig másfél évvel korábban történt csernobili katasztrófa után érkező hírekre, így azonnal értesítették a szükséges szerveket, akik a tartományi és országos szervekkel együttműködve a következő napokban a város lakosságának tizedét, 112 ezer embert vizsgáltak meg, miközben Geiger-Müller-számlálóval pásztázták a környező utcákat és épületeket.
Végül 249 embert különítettek el: közülük százhuszonkilenc kapott veszélyes dózist, húszan pedig egyértelműen mutatták a sugárfertőzés tüneteit – köztük a már említett 6 éves kislány is, akire az érkező nemzetközi orvoscsapat egy izolált kórházi szobában talált rá, a dolgozók ugyanis nem mertek közel menni hozzá. Szervei a következő hetekben lassan leálltak, október 23-án pedig Rio de Janeiro egyik katonai kórházában elhunyt. Testét ólommal bélelt üvegszálas koporsóba helyezve szállították vissza Goiâniába, a város lakóin ekkorra azonban már annyira eluralkodott a pánik, hogy közel kétezren úttorlaszokkal próbálták megakadályozni, hogy az elhunyt kislányt a temetőben helyezzék végső nyugalomra.
Egy hónappal a történtek után meghalt a problémát először felismerő Gabriela Maria Fereira, a vastelep tulajdonosának 37 éves felesége is, valamint Ferreira két fiatal alkalmazottja, a 22 éves Izrael Baptista dos Santos és a 18 éves Admilson Alves de Souza.
A fémkereskedő Devair Ferreira, bár nagy sugárdózist kapott, de életben maradt. Égési sérülései megmaradtak, épp úgy, mint számos másik, nagy sugárdózist kapott emberé, akik közül sokan azóta rákos megbetegedésekben vesztették életüket. Ferreirát a családja elvesztése miatt depresszióval kezelték, életének pedig 1994-ben az alkoholizmusa okozta májzsugorodás vetett véget.
A 249 sugárzó anyaggal szennyezett személyből 129-nek volt súlyos az állapota, a többiek sugárterhelése a megengedett határérték alatt maradt. 1994-ig bezárólag, miként Csernobil esetében is, a sugárzó anyaggal súlyosan szennyezettek közül többen haltak meg a balesettel összefüggő, később kialakult betegségekben, például rákban.
Az anyaggal érintkező emberek személyes tárgyai és bútorai a következő hónapokban ólom konténerekbe kerültek, majd betonszarkofágokban a föld alá süllyesztették őket. A városnegyed sugárfertőzött állatait elaltatták, a növényzetet elpusztították, a sugárzás által érintett épületek padlóit savval kezelték, festett felületeit eltávolították, tetőit pedig megtisztították, sőt, a környéken a talaj felső rétegét is kicserélték.
A talán túlzónak hangzó intézkedések ellenére a hatóságoknak a gépből származó céziumnak mindössze 87 százalékát sikerült begyűjteni, így a következő évtizedekben a környékbeliek körében is jócskán nőtt a rákos esetek száma: az orvosok a kétezres évek végéig mintegy 1600 esetet kötöttek ehhez az eseménysorozathoz. Az esetet természetesen jogi lépések is követték: a bíróság – noha jól ismerte a gépek elszállítását gátló körülményeket – a radiológiai intézet korábbi vezetőit tartotta felelősnek, három orvosát pedig 1996-ban gondatlanságból elkövetett emberölésért három év két hónapnyi börtönbüntetésre ítélte, noha végül egyiküknek sem kellett börtönbe vonulnia.
Mindemellett két jókora pénzbüntetéssel is lesújtott: az intézmény egyik tulajdonosát 100 ezer, a brazil atomenergia-bizottságot pedig 1,3 millió real (közel 220 millió forint) megfizetésére kötelezte az áldozatok és családtagok részére, valamint kötelezte őket a felmerülő orvosi és pszichiátriai kezelés költségeinek fedezésére. A történet egyik kulcsszereplőjét, a feleségét és unokahúgát elvesztett fémkereskedőt felmentették, hiszen neki fogalma sem volt a gömb által hordozott veszélyről, illetve annak származási helyéről. Az elhagyatott kórházat a kilencvenes évek végén lebontották, helyén ma egy kongresszusi központ áll.
Fontos megjegyezni, hogy a goiâniai incidens nem nukleáris hanem radiológiai baleset, és nem az első ilyen eset volt a történelemben, azonban a legsúlyosabb ilyen balesetnek számít a világon. 1962-ben Mexikóvárosban egy tízéves fiú talált egy kobalt-60 izotópos kapszulát, amit hazavitt. Ő és családja három tagja meghalt, további öt ember szenvedett súlyos egészségkárosodást. 1984-ben Marokkóban egy munkás talált rá egy irridium-192 izotópot tartalmazó kapszulára, amelyet hazavitt és ez nyolc ember életét követelte.
Az esetek rámutattak arra, hogy az egészségügyben használt radiológiai eszközök potenciális veszélyt jelentenek az emberekre és a környezetre, amennyiben azokat nem kezelik megfelelően, illetőleg illetéktelen, hozzá nem értő kezekbe kerülnek.
írta és szerkesztette: Haulik Beatrix
CSERNOBIL UTÁN – SUGÁRBALESET BRAZÍLIÁBAN
