SumidaA BÖJTÖLÉS TÖRTÉNETE
A böjt – akarva akaratlanul is – egyidős az emberiséggel, az őseink esetében előforduló táplálékhiány okozta kényszerű böjttől a modern korunkban divatossá vált léböjt kúráig sok formája létezik. A böjtölést évezredek óta alkalmazzák a betegségek gyógyítására, az erőnlét javítására, sőt egyesek szerint a böjtnek az elmére és a spiritualitásra is nagyon jó hatása van. Jézus a küldetésére hosszú böjttel készült fel, Mózes 40 napi teljes böjt után kapta kézhez a Tízparancsolatot. Buddha, Mohamed, Zarathustra, Konfuciusz, Mahávíra szintén böjtölt.
A böjt tartózkodás az evéstől, ivástól, vagy valamilyen tevékenységtől. Táplálkozás esetén a böjt lehet részleges vagy teljes, attól függően, hogy például valaki csak bizonyos fajta ételektől tartózkodik, vagy pedig minden ételtől és italtól. Emelett változó időtartamú lehet, egy naptól akár egy hónapnál is tovább tarthat. Tudatosan böjtölni vallási, spirituális, politikai vagy egészségügyi okokból szoktak. A rövid idejű böjtök minden ember életének részei, amint az evés és nem-evés váltják egymást, az angol nyelvben ezért nevezik a reggelit breakfast-nek, vagyis böjt-(meg)törésnek.
A böjt, mint terápiás módszer már az ókori egyiptomiaknál fellelhető és valóságos tudománnyá fejlődött az ókorban, amelynek gyógyító erejét pontosan kikutatták és annak helyes alkalmazására utasításokat állapítottak meg, csakúgy mint a böjt utáni táplálkozásra vonatkozólag is.
Az ókori görög filozófiai iskolák elsősorban a szellem megtisztulását várták a böjttől. Püthagorasz – akit követői, a püthagoreusok már életében félistenként tiszteltek – 40 napos böjtöt követelt meg a tanítványaitól, mielőtt beavatta őket okkult filozófiai tanításaiba. Azt tartotta hogy csak az ilyen hosszú böjt képes tanítványai agyát annyira megtisztítani, hogy azok képesek legyenek befogadni az élet titkairól szóló tanításait. Platón, Arisztotelész és Szókratész is böjtöltek egy magasabb szellemi és fizikai teljesítmény elérése érdekében.
A keleti népek közül az ókori árják heti egy napot böjtöltek, az ősi mongolok pedig minden tizedik nap böjtöltek. A perzsa Mithrász-kultuszban a misztériumba beavatott hívőknek hosszú böjtölésen kellett átesniük. A japánok pedig, akik jellemzően növényi étrenden éltek, hittek a böjt hatalmas erejében és különleges templomokban heteken át koplaltak. Narita templomában a résztvevők 1-5 hétig böjtöltek. Uszui Mikao japán szerzetes több hét böjt és meditáció után fejlesztette ki a reiki gyakorlatát. A buddhista Bódhidharma szintén hosszú időn át meditált és böjtölt, mielőtt létrehozta a buddhizmus zen ágát illetve kidolgozta a saolin kungfu alapjait.
Feljebb említettem, hogy sok nagy vallásalapító böjtölt és hangsúlyozta a böjt fontosságát, amely egy eszköze a világ jobb megértésének, érzékenyebbé tesz Isten teremtményeivel és embertársainkkal szemben és erősíti az érzékeket. Azt tanították, hogy segítségével közelebb kerülhetünk Istenhez, mivel nemcsak a test, hanem a lélek és a szellem is megtisztul. A böjt szinte az összes világvallás szerves részét képezi.
A keresztény közösségekben a húsvét előtti negyven napos előkészületi, megtisztulási és bűnbánási időszakot nevezzük nagyböjtnek. A nagyböjt kezdőnapja Hamvazószerda, ami minden évben február 4. és március 10. közé esik.
Lényege a Húsvétra, azaz Jézus feltámadásának ünnepére való felkészülés és a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás révén. A Bibliában is megjelent már ez a negyven napos böjt, sőt a negyvenes szám is többször fontos szerepet kap (vízözön, Jézus és Mózes böjtjei, a zsidók vándorlása, a bűnös város kegyelemideje), így pontos dátumhoz nem köthető, hogy mikortól böjtöl az ember.
Az írásos fennmaradt bizonyítékok és emlékek alapján a 4. századra vált a negyvennapos böjt általánossá, a szokásos szerdai kezdés pedig valamikor a 7. század környékére tehető.
Négy évszázadon keresztül nagyon szigorúan vették a böjtöt, viszont a 11. században ez megváltozott, kicsit engedett az egyház, így már tejterméket és tojást is ehettek a bevezetés napjai alatt. Régen a nagyböjt ideje alatt volt, aki “negyvenelt”.
Ez röviden annyit tesz, hogy negyven napig naponta csak egyszer evett az ember, méghozzá naplemente után. Elég szigorú szokás, de ez még nem minden, ugyanis a nagyböjt péntekjein hét búzaszemet ehettek csak a böjtölők a 11. század előtt.
Azóta a katolikus egyház enyhített a szabályokon, csak hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő az egyház szigorú böjtöt (ekkor a 18 és 60 év közötti hívek a nap folyamán háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól) és a többi pénteken minden 14 évnél idősebb hívőt arra kérnek, hogy abszolút ne fogyasszanak húst.
A keresztény nagyböjt mellett a másik legismertebb vallási eredetű böjtölés a Ramadan. A Ramadan hónapban a muszlimok arra emlékeznek, hogy Allah kinyilatkoztatta Mohamed prófétának az akaratát. A hagyomány szerint 610-ben e hónap 27. napján adta Allah a Koránt az égből Mohamed prófétának, aki a Híra hegyére vonult vissza elmélkedni és böjtölni. Az iszlám hit szerint ilyenkor a pokol kapui zárva, a démonok leláncolva vannak, így e hónap a nélkülözések ellenére a béke és a szellemi megtisztulás időszaka. A hívőknek 30 napos böjtöt kell tartaniuk, amitől a test és a lélek megtisztulását várják. Napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól, dohányzástól, a nemi kapcsolattól, kerülniük kell a dühöt, az erőszakot, az irigységet, a vágyat, a pletykát. Felmentést csak a 14 éven aluli gyermekek, az utazók, a terhes és szoptatós anyák, a csatában harcolók és a betegek kapnak. Mivel a böjt a nap járásától függ, északabbra fekvő országokban akár hajnali három órától este kilencig is érvényesek lehetnek a tilalmak. Napnyugta után csoportos étkezést, iftárt tartanak, ahova meghívják a családtagokat és a barátokat. A ramadán végén hatalmas közösségi lakomát rendeznek, és a szeretetük jeléül adakoznak a szegényeknek is. A ramadáni adakozás (arabul: zakat-ul-fitr vagy szadakat-ul-fitr) kötelező minden muszlim számára, aki legalább egy napi élelemmel bír. Mivel az iszlám naptár rövidebb, mint az általunk használt Gergely-naptár, így az ünnep ahhoz képest folyamatosan vándorol, évről évre más időpontra, általában 11 nappal korábbra esik, mint az előző évben.
A zsidó vallásban a jom kippurt tévesen hosszúnap néven is szokták hívni (ugyanis e napon különösen sokat imádkoznak a vallásos zsidók, és huszonöt órás böjtöt tartanak), noha helyesen a ros hásáná a hosszúnap, mivel az az egyetlen főünnep, amely Izraelben és a diaszpórában is két napig tart. A böjt során az evésen és iváson kívül tilos mosakodni, parfümöket használni, kényelmes bőrcipőt viselni, valamint házaséletet élni. A böjtöt a megelőző nap késő délutánján egy ünnepi lakoma előzi meg, amely után a családfő megáldja gyermekeit.
A gyógyböjt jelentőségét csak az elmúlt évszázadokban kezdték el újra kutatni és a 19. század végétől vezették be a természetgyógyászati/orvosi gyakorlatba. A böjtölés útján elérhető sikerek nagy feltűnést keltettek és mind több orvos kísérelte meg betegeinél a böjt alkalmazását, mint gyógymódot. A modern kori terápiás böjt egyik úttörője volt Edward H. Dewey. A magyar orvosok közül Bucsányi Gyula, Halász Henrik és Bródy Károly (aki a franciaországi Grasse szanatóriumának vezetője lett) voltak azok az úttörők a 20. század első felében, akik hangoztatták, hogy az emberek a túlzott és nem megfelelő táplálkozásukkal szerzett betegségeikből csak úgy szabadulhatnak meg, ha a soha nem pihenő szervezetet időnkénti táplálékmegvonással nyugalomba helyezik. A rendszerváltás előtt a természetgyógyászat és az alternatív gyógymódok háttérbe szorultak, a rendszerváltás óta viszont újra reneszánszát éli a böjt (és annak léböjt-kúra változata).
írta és szerkesztette: Haulik Beatrix
