MAGYAR NÉPI HÍMZÉSEK

MAGYAR NÉPI HÍMZÉSEK

A hímzés a mai napig a legáltalánosabban elterjedt kézimunkafajta. Eredete az őskori anyagösszevarrásara, vagy annak díszítésére vezethető vissza. Magyarországon a népi hímző művészet a XVIII.-XIX. században kezd fejlődésének indulni. Az addig szerény népi varrottas ekkor kezd színesebbé, megkomponálttá, technikailag változatossá válni.
A népi hímzést alapanyaga szerint két nagy csoportra oszthatjuk
Vászonhímzés: kender, len, vagy háziszőtt pamutvászon alapanyagú ruhadarabok ill. lakástextilek. Készítésük mindenkor kizárólagosan a nők feladata.
Szűcs-, vagy szűrhímzés: bőr, vagy posztó alapanyagú mellények, ködmönök, szűrök, subák, bundák díszítésére. Készítésük kismesterség részeként férfiak tevékenysége.
A népi hímzett díszítmények fejlődése az egyszerűből a bonyolultabb felé mutat. A legősibb minták jórészt geometriai alakzatok, négyszögek, háromszögek.
A ritmikusan ismétlődő folt-, és vonalkompozíciók elrendezése általában szimmetrikus. Használták sordíszítményként és elterülő díszként is. A következő fejlődési fokon jelennek meg a növényi motívumok.
A mértani díszítményeken fellazítják a körvonalat, a geometrikus formák virágokká, leveles ágakká, csillagmotívumokká alakulnak. Később a virágminták már nem vezethetők vissza mértani alapformákra. Előrajzolt technikával készülnek. A növényi motívumok lehetnek bokorszerűen elhelyezkedő leveles virágos ágak, tulipános, gránátalmás, szegfűs, liliomos díszítmények, vagy dőlt ágú aszimmetrikus virágdísz, forgórózsa motívum, vagy egy nagy virág kisebb virágelemekkel.
Állatmotívumok közül a leegyszerűsített madárformák a leggyakoribbak. A virágbokor két oldalán egymással szemben elhelyezkedő, vagy ritkábban a bokor tetején, esetleg egyedül állóan csőrükben virágos ággal fordulnak elő. Nagyon ritka a szarvas ill. a ló ábrázolása.
A legegyszerűbb formában és nagyon ritkán fordul elő nálunk az emberábrázolás. Szinte kizárólag szálszámolásos mintákban található. A tárgyak közül a kelyhet ill. a virágokat tartó korsót említhetjük meg. A minták megkomponálásának íratlan szabályai voltak, melyekhez többé-kevésbé ragaszkodtak. Ez természetesen nem jelent merev szabályokat. A hímző egyénisége, alkotókedve, melynek módosításait elfogadja, vagy elveti a közösség, folyton változóvá, élővé teszi ezt a művészetet.
Az egyik ilyen komponálási szabály, hogy a minta elemeit nem szétszórtan, hanem foltokban helyezik el, ügyelve a díszített és az üres felületek egyensúlyára. (Pl. Kalotaszegi vőfélykendő) A párna-, falvédő-, függönydíszítményekre a hármas tagolás jellemző, melynek középső részét hangsúlyozzák ki.
Az abroszok, törülközők, kötények esetén már nincs ilyen kompozíciós törvény. Általános az egymás mellé függőlegesen vagy ferdén elhelyezett motívumsor, szimmetrikus, vagy ritmikus elhelyezésben.
Az öltözetdarabok hímzését a tájjelleg határozza meg. Megszabott hagyományok jellemzik a színhasználatot. A vászonneműkön pl: Erdélyben nem sok színt használnak.Leggyakoribbak a vörös színárnyalatok, az élénk pirostól a bordóig. Egy munkán a színnek csak egy árnyalatát szokás használni, kivéve a szűcs, ill. szűrhímzéseket. A kék árnyalatai közül a középkék és a sötétkék árnyalatait alkalmazzák.
A vagdalásos, szálbehúzásos technikáknál fehér, vagy nyers színű cérnát alkalmaznak.
Némely tájegység motívumkincse csak egy színben jelenik meg. Pl.: Kalotaszegi varrottas, torockói hímzés. Esetleg előfordul a piros-kék színkombináció. A viselet darabjai már gazdag színekben pompáznak.
A hímzéssel díszített vászonneműk legszebb darabjai a menyasszonyi kelengyéken jelennek meg, hiszen ezt közszemlére teszik, mikor viszik a menyasszony ágyát.
A szálszámolásos technikával készült hímzések motívumai különböző tájegységenként is nagyon közel állnak egymáshoz. A szabadrajzú hímzések esetén jól elkülöníthető etnikai sajátosságok érvényesülnek (matyó), ahol eltérő motívum és technikai különbségek tapasztalhatók.
A népi hímzés különböző öltéstechnikákat alkalmaz. Úgymint egyszerű laposöltés, hamis laposöltés, száröltés, tömőöltés (stoppolás), paráma v. négyzetöltés, különböző keresztöltések, hurok és láncöltések, írásos öltések átcsavarások és szálvonásos öltések, darázsolás, csomóöltés, rátétek, csipkék. A felsorolás mutatja a népi hímzéstechnika gazdagságát.

szerkesztette: Cseke Ibolya
forrás:
*Magyar Néprajzi Lexikon
*Sulinet