A CSUJOGATÓ

A CSUJOGATÓ

Bizonyára minden nép tánckultúrájának része, amikor a rendezvény elér egy hangulati fokra, vagy éppen ennek a foknak az eléréséhez a zenét, mulatságot bekiabálással tarkítják.
Ennek a magyar folklórban szakszóval illetve az úgynevezett táncszók: vidékenként ujjogatás, csujogatás, mondzsikálás, verselés, rikótozás stb. a neve, mi maradjunk a csujogatásnál.
A csujogatás kifejezés valószínűleg a „kurjongatás” hangutánzó szóból ered. Jelentése: kiabálás, rigmusok kurjongatása tánc, játék vagy mulatság közben. Elsősorban a népi kultúrára jellemző, de a néptánc-népzenemozgalom terjedésével valamilyen szinten átterjedt a fővárosi fiatalokra is. Célja lehetett a hangulat fokozása, szórakoztatás, gúnyolódás, öröm/bánat kifejezése,. Legtöbb esetben rövid sorokból áll, főleg 2 vagy 4 soros. A csujogatás szövege után sok esetben értelem nélküli sor következik pl. „csu-ju-jú, ju-ju-jú” vagy csu-ju-ju-jú, csu-ju-ju-jú”.
A táncszók szórványosan már a 16–17. századi kéziratos énekeskönyvekben előfordultak. Itt utalunk az 1505-ben felbukkanó körmöcbányai táncszóra amely tréfás vénasszonycsúfoló, a virágének, latrikánus (lator virágének) csoportjához tartozik:
“Supra agnő, szökk fel kabla,*
Haza jött fírjed, tombj Kató,
A te szíp palástodban,
Gombos sarudban,
Haja, haja virágom.”
*Kabla – kanca, kurva
Hajdan az egész nyelvterületen általánosak lehettek, erre utalnak a különböző vidékekről származó népköltészeti gyűjtemények anyagközlései. Kriza János, aki a Vadrózsák c. munkájában már egy csokorra valót közölt a székely táncszavakból, a következőket írja:
„A székely népnél a tánczközbeni verselés eleitől fogva divatjába volt, s nem egy anya és apa a tánczos legénység sorába legelőször kilépő fiacskájához szól biztatólag: »Mondj fiam tés is valamit a táncznak!« míg egy-egy éltesebb koru férfi is az »éfiuság« táncz-ropó seregébe béállván nógatja s zaklatja a {6-237.} szótlan munkában izzadókat: »Szót fiak a táncznak!« Szót is adnak mindegyre a táncznak, s ha egyszer beléhevültek, ömlik a tánczszó…” (Kriza 1863: 541).
„álljunk meg a híd közepén
hadd hugyozzon a vőlegény.
csu-ju-jú, ju-ju-jú …..”

A Dunántúlon az utóbbi időkben főleg már csak lakodalmak alkalmával, lakodalmi menet közben kerültek elő ilyen jellegű kurjantások. Sajátos lakodalmi kurjantások is voltak mindenütt, de ezek szövegileg szorosan kapcsolódtak a táncszókhoz. Egy-egy bekiáltás tánc közben azért még itt-ott ma is előfordul. Például Északkelet-Magyarországon, sokszor egy-egy helyzettel kapcsolatosan gyakran felhangzottak még a közelmúltban is különböző tánckiáltások (Pesovár F. 1954: 16):
„Hopp a pipám leesett
A szeretőm nevetett.”
Azt gondolom ennyi pont elég is a „szakszerűségből”, az alábbi példák minden hiányt pótolnak. Nyilvánvalóan ezek a csujogatók nem nélkülözték a természetes erotikát, sok esetben igen szélesre nyitott szókinccsel fűszerezve a hangulatot.
Bonchidai csujogatások
Ezeknek a legényeknek
Kell valami szegényeknek
De én biza nem adom
Inkább leány maradok
—
Sárga virág a réten
Nem láttalak a héten
Ha nem látlak vasárnapig
Megszakad a szívem addig
—
Ez a legény úgy járja
Össze akad a lába
—
Csíkszentdomokosi
Helyet helyet nekünk is, ha kicsikék vagyunk is
Túrót ettek nyüvesen, attól járják ügyesen
Járompálca járomszeg, járjad bolond nincs eszed
Az én lában kijárja, csak a padló kiállja
Öregesen ügyesen úgy segít meg az isten
Ez a legény kóbori, meg kéne borítani
Nyomás nyomás, nem a pina vakarás
Aranyóra a falon/farom/faszom ugy jár ahogy akarom
Túl a hegyen zabkéve, a legénynek lány kéne
Azért adtam 3 pengőt, hogy a farod járjon rezgőt
Méra (Kolozs megye)
A mérai híd alatt,
Leány a legény alatt,
Azért feküdt alája,
Viszketett a szoknyája.
Bukovinai:
Jajj de cudar kedvem van
hat galuska bennem van
ha valaki belém rúgna
hat galuska kigurulna.
Kalocsai:
Fogadjunk egy icce borba
gyerek van a menyasszonyba.