BOGÁRVILÁGUNK ÓRIÁSAI

BOGÁRVILÁGUNK ÓRIÁSAI
orrszarvúbogár és a nagy szarvasbogár

Nagy szarvasbogár

Dél- és Közép-Európa lakója, erősen kötődik a tölgyesekhez, ahol a szarvasbogarat főleg a fák törzsén, a lombkoronában, vagy lehullott ágakon lehet megtalálni. Hazai tölgyeseinkben elterjedtnek és helyenként gyakorinak mondható. Legerősebb populációi valószínűleg az alföldi tölgy-kőris-szil ligeterdőkben tenyésznek.
Egykor Spanyolországtól Iránig megtalálható volt de mára sok helyről kipusztult. Nyugat- és Észak-Európa nagy részén számuk folyamatosan csökken.

A hím 3,5-8,5 cm hosszú, a nőstény lényegesen kisebb, nagysága 2,5-5 cm. A hím fejét díszítő “agancs” tulajdonképpen erősen megnagyobbodott rágó, melynek csak a verekedésben van szerepe. A rágó és a bogár mérete a lárvakorban felvett tápanyagok mennyiségétől függ. Öreg tölgyesekben sokkal gyakrabban bukkanhatunk kapitális méretű hímekre, mint a fiatal, csenevész állományokban. A szarvasbogarak táplálékfelvétele különös módon történik: vörösbarna alsó ajkukkal nyalogatják különböző fák, különösen a tölgyfa nedveit. A nőstény rágói igen erősek és így alkalmasak a fa kérgének megrágására, hogy ezután a tölgy édes nedvéhez hozzá jusson. A táplálék, illetve a nőstények megtalálása a szaglás segítségével történik.

A nagy szarvasbogár lárvakorában elhalt faanyaggal táplálkozik, méretük és étvágyuk miatt nagy szerepet játszanak az erdei közösségek lebontó folyamataiban.
Kifejlett állapotban fák – főleg tölgyek – nedveit szívogatja, de nem létfontosságú, hogy táplálkozzon. A május végén-júniusban megjelenő imágók legfőbb feladata a szaporodás. Nappal a fatörzseken pihennek és szívogatják a nedveket, majd meleg késő délutáni és esti órákban hangos zúgással szárnyra kapnak és párt keresnek. Repülésük lomha és elég lassú. Ha egy nőstényre több hím is ráakad, látványos harcra kerül sor: a hímek a rágójukkal próbálják megragadni egymást, és az erősebb hím a gyengébbet messzire hajítja.

Párzás után a hímek hamarosan elpusztulnak; július végén már gyakorlatilag nem találni élő hímeket. A nőstények augusztus közepéig is elélhetnek. A peterakásra készülő nőstény beássa magát a talajba, és minden egyes petéjét korhadékból készített kis golyóba rakja a fák elhalt gyökerei mellett, ezután elpusztul.
A peték 2 mm átmérőjűek, belőlük hamarosan kikelnek a piszkosfehér, görbült testű lárvák, a pajorok. Ezek először a korhadóékgolyót fogyasztják el, majd rátérnek az elhalt faanyagra. Mivel ennek tápértéke alacsony, fejlődésük is lassú: általában 5 évig fejlődnek a föld alatt, ekkorra már elérik a 10 cm-t is. Utolsó évükben július-augusztusban bebábozódnak, majd néhány hét múlva átalakulnak kifejlett bogárrá, és ebben az állapotban töltik a telet. Ha a talaj kellően átmelegedett, május végén, megfelelően enyhe és párás napon kiássák magukat a talajból. Az elpusztult hím szarvasbogarak tetemei sokáig megmaradnak, főleg a fej és a rágó maradványai évek alatt egy-egy nagyobb fa tövében fel is halmozódhatnak.

Nagy szarvasbogár Magyarországon védett.
Természetvédelmi értéke 10 000 forint.

Orrszarvúbogár

A hím és a nőstény orrszarvúbogarak között látványos eltérések mutatkoznak. Bár a két nem nagyjából azonos méretű (24-45 milliméter hosszú), a hímek előtorának jóval markánsabb a dudorodása, és ahol a hímeknek „szarvuk” van, a nőstények homlokán csak kisebb púp díszlik.

A “szarvnak” egyébként nincs különösebb szerepe: mérete rendszerint egyenesen arányos viselőjének termetével, így a hímek közti hierarchia békés eldöntésében lehet jelentősége. Az orrszarvúbogarak alapszíne sötétbarna, bár a szárnyfedőkön találkozhatunk vörösesbarna árnyalattal.

Az orrszarvúbogár szaproxilofág állat, ami azt jelenti, hogy lárva állapotban fák – főleg tölgyek – korhadó törzsében és gyökereiben fejlődik.
A meleg nyár eleji napokon megjelenő imágók legfőbb feladata a szaporodás. A nappal elrejtőző orrszarvú bogarak szürkület és sötétség idején kapnak szárnyra, de meglehetősen lassan és lomhán repülnek. Ekkor zajlik a párkeresés. A győztes hím megtermékenyíti a nőstényt, majd hamarosan elpusztul. A nőstények nyár közepéig is elélhetnek. Petéiket leginkább korhadó fatörzsekbe, pusztuló rönkökbe rakják de akár komposztba, fűrésztelepek korhadékába is.
A petékből kikelnek a nagy, sárgásfehér, görbült testű lárvák, a pajorok. A lárvák az őket körülvevő korhadékkal táplálkoznak, ám mivel ebben a közegben kevés a tápanyag, fejlődésük lassú: 2-4 éven keresztül rágják erős szájszervükkel a faanyagot amíg el nem érik a 10-12 centiméteres nagyságot, ősszel a talajban üreget ásnak maguknak, és bebábozódnak.
Még a tél folyamán átalakulnak kifejlett egyedekké. Ezek kültakarója ekkor még fehér és lágy, majd amikor megkeményedik és kiszíneződik, nyár elején az imágó kiássa magát a felszínre.

(Az óriás tőrösdarázs (Megascolia flavifrons) elsősorban az orrszarvúbogarak pajorjaiba rakja petéit, és lárvái gazdáikat belülről fogyasztva nőnek fel.)

Bár a Természetvédelmi Világszövetség veszélyeztetett fajokat összegyűjtő Vörös Listáján nem szerepel, élőhelye folyamatos pusztítása miatt visszaszorulóban a tenyészterületének nagy részén.
Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 000 forint.

Írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás: https://brainmanpictures.piwigo.com/picture?/4384
http://termeszetvedelmikezeles.hu/adatlap-allatok…