Heller Károly és a mexikói kardfarkú hal

Heller Károly és a mexikói kardfarkú hal

Heller Károly nevét így magyarosan írva nagyon kevesen ismerik, szinte kizárólag a megszállott akvaristák. Angol és német nyelvterületen megjelent munkái szerzőjeként Karl Heller illetve teljes nevén Karl Bartholomeus Heller néven szerepel.

Nagyon keveset tudunk róla, egyetlen helyen bukkanhatunk némi adatra: Karl Bartholomaeus Heller (1824. november 20. – 1880. december 14.) anyai ágon magyar származású osztrák botanikus és természettudós volt, aki 1845–48 között felfedező úton járt Mexikóban. Morvaországban született katonatiszt családban, majd hazatérte után a bécsi Theresianum professzora volt. Heller későbbi munkái között szerepel a darwinizmus védelme, Darwin und der Darwinismus , 1869.
Tulajdonképpen ennyi, ami fellelhető róla. Hogy miért érdemel mégis említést a neve, azt tulajdonképpen egy véletlennek és Haeckelnek az összehasonlító anatómia és zoológia professzorának köszönhetjük.

1845-ben az Osztrák-Magyar monarchia kormányzata megbízást adott, hogy Heller Károly a fiatal, ambiciózus botanikus utazzon el Mexikóba, ahol a Monarchia füvészkertjeinek különféle orchidea-fajokat gyűjtsön be. Kutatásait a Veracruz fennsíkon kezdte el. Erről naplójában számol be: „A táj csodálatos: a 3200 méteres Orizaba gerincén örök hó csillog, de lentebb a trópusok sokszínű zöldje izzik lélegzetelállító pompában. És úton-útfélen eddig még nem látott növényi csodák virítanak a párás trópusi szélben. Száz és száz ismeretlen faja a különféle színű orchideáknak; szanaszét és mégis tökéletes rendben, mint egy végtelenre méretezett botanikus kertben (…)” Heller lelkesen munkához látott, aminek eredménye képen számtalan sok, – addig ismeretlen – növényfajt fedezett fel, írt le a tudomány számára, amivel híressé vált, azonban igazi népszerűségét a mexikói kardfarkú hal megtalálásának, vagyis a véletlennek köszönheti. Ahogyan a többi napon is, aznapi gyűjtését az Orizaba nevű városban lévő szállására vitte, hogy a begyűjtött növényeket leírja, meghatározza. Nagyon kimerült volt, ezért elment egy kicsit sétálni, kedvenc kirándulóhelyére egy közeli tisztásra, ami a városhoz közel volt. Az árnyékot adó fák alatt üldögélt a tó partján, és teljesen belefedezett a kristálytiszta víz látványába. De ezen az estén a part mellett néhány aprócska halat pillantott meg, csodaszép karcsúak; pompás úszók. A halak nagyon virgoncak voltak, emelkedtek, majd mélyebbre úsztak, szinte játszottak egymással. Tökéletesen úsztak hátrafelé is. A kora esti trópusi nap fényénél színük csodálatosan csillogott. Hellert egyik-másikuk, kis vízi lovagokra emlékeztette, miközben nagyon szépen körbeúszkálták testesebb társaikat, rózsaszín hátúszójuk, mint valami bokréta látszott a tiszta vízben. De a legérdekesebb az volt, hogy ezek a „lovagok” kardot viseltek. Hosszú, szép kardot. Az egész látvány annyira komikus volt, hogy Heller felkacagott. Másnap kis hálóval ment az előző napi helyre, ahol korábban a halakat észrevette. Ezen az estén egy kis halat tudott kifogni és gyűjtőedényében szállására vinni, sajnálatosan egy olyan egyedet, aminek nem volt kardja, és egyáltalán nem volt karcsú sem. Eljött a reggel, és Heller nem hitte el, amit látott. Az üvegedényben az előző napi hal helyett 22 darabot látott. Nem lehetett más magyarázat, mintsem az, hogy a halak az éjszaka jöttek a világra. De a dologban az volt a legérdekesebb, hogy a kis halak már teljesen kifejlettek voltak. Igen jól úsztak és anyjuk kicsinyített másolatai voltak. Ekkor már tudta, hogy egy teljesen új ismeretlen halcsaláddal hozta össze a sorsa, olyannal melynek egyedei eddig ismeretlen szaporodásmóddal jönnek a világra. Aznap nem is érdekelték az orchideák, a tóhoz sietett és még 11 kifejlett állatot fogott be. Aztán átöntötte őket egy üvegedénybe, és a másnap, egy pont akkor induló hajóval, Ernst Haeckel világhírű tudósnak címezve fel is adta a csomagot. A küldeményben lévő halak közül sajnos egyik sem élte túl a szállítást, de Haeckel így is meg tudta állapítani, hogy Heller egy eddig teljesen ismeretlen halcsaládot fedezett fel. Vizsgálatait befejezvén, közzétette az faj leírását, amit Heller Károly iránti tiszteletből és figyelmességből Xiphophorus hellerinek nevezett el.
Amikor az Egyesült Államok 1846–47-ben megszállta Mexikót, a körülmények kaotikussá váltak, és a botanikusokat arra kényszerítették, hogy elmeneküljenek Yucatánba. Heller Campeche kikötővárosában élt, de meglátogatta Mírida-t, Uxmal romjait és a Champotan River folyó távoli déli részét. “Innentől” Heller, kenuval haladva, átjutott Tabasco déli és Észak-Chiapas városaiba, végül pedig végül. visszatért Bécsbe Kubán és az Egyesült Államokon keresztül és ezer mintát hozott vissza mexikói növényekből és állatokból. Heller beszámolója egyike azon kevés dokumentumoknak, amelyek az ebben az időszakban Mexikóba utazók rendelkezésére álltak és különösen hasznos volt a fővároson kívüli körülmények leírására. Heller 1853-ban publikálta német nyelvű beszámolóját “Reisenként Mexiko-ban”, de a mű sokáig ismeretlen maradt az angol vagy más nyelvű olvasó számára.
Most ejtsünk néhány szót a felfedezett halacskáról is.
Egyszerű tartása mellett, könnyű szaporíthatósága is megkapó. A hímek szinte szünet nélkül bókolnak és udvarolnak a nőstényeknek, ennek köszönhetően rendszeresen is párzanak. A nőstény hasasságát elárulja terhességi foltja, amely a végbélnyílás környékén a farok alatti úszója fölött található sötét elszíneződés. A szülések általában 4-5 hetenként követik egymást. Egyszerre akár 100 kishal is születhet.
Az elevenszülő halak hímjeit érdekes párzószervük, a gonopódiumuk teszik egyedivé, mely a hal farok alatti úszójából alakul ki. Ami még tovább különlegessé teszi a szifókat (akvarista körökben ezen az egyszerű rövid néven emlegetik) az az, hogy nemük (ivaruk) megváltoztatásra képesek. Tehát az ivarérett, éveken keresztül nőstényként “funkcionáló” állat szaporodóképes hímmé alakulhat át. Ez ad magyarázatot arra, hogy hogyan lehetnek utódai egy csupa nőstény egyedből álló kolóniának. Fura viszont, hogy ez fordítva nem lehetséges, tehát hím egyed soha nem vált nemet.
Amúgy különben az akvarisztikai „szereplése” során a szifó nagy szín- és formabéli változásokon ment át. Az eredeti változat, a „zöld szifó” szinte már teljesen eltűnt az akváriumainkból, helyettük sok új színváltozat szerezhető be. A céltudatos tenyésztés és/vagy a beltenyésztés hatására az úszók formája is nagy változatosságot mutat: a megnyúlt hátúszójú példányok a „simpson hátúszójú”, a villás farkú példányok pedig a „líra farkú” elnevezést kapták.
szerkesztette: Pester Béla

forrás:
– Egyedül Mexikóban: Karl Heller elképesztő utazása, 1845-1848
– Akvarista lexikon
– Horn Péter • Zsilinszky Sándor: Akvarisztika

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *