A KORINTHOSZI-CSATORNA FŐMÉRNÖKE: GERSTER BÉLA

A KORINTHOSZI-CSATORNA FŐMÉRNÖKE: GERSTER BÉLA

Ha szemügyre vesszük Görögország térképét, rögtön feltűnik, hogy a 21 500 négyzetkilométeres Peloponnészoszi-félszigetet a legkeskenyebb részén mindössze 6,3 kilométeres földszoros (Iszthmosz) köti össze a görög szárazfölddel, ez a keskeny földsáv az Égei- és a Jón-tengert is elválasztja egymástól. Ez azt jelentette, hogy a görög hajóknak egy nagyjából 700 kilométeres kerülőt kellett tenniük, ha át akartak jutni a saját területük egyik oldaláról a másikra, és úgy akartak továbbhajózni az áruikkal, a távolabbi kereskedelmi célpontjaik felé.

Már az ókorban felvetődött a terv, hogy átvágják a Korinthoszi-földszorost és így jelentősen lerövidítik az utat. A sziklás, emellett gyakran földrengésekkel is sújtott vidéken azonban ezt a feladatot hosszú évszázadokon át nem tudták megoldani, bár Néró császár idejében egy 3 és fél km hosszú szakaszt már előkészítettek. A Kr.e. 7. század végétől kényszer megoldásként egy elmés szerkezet, a diolkosz hajószállító jármű segítségével mégis sikerült hajókat átjuttatni az egyik tengerből a másikba. A szerkezet kerekei egy kővályúban gördültek, melyet zsírral is síkosítottak, majd egy faszerkezetre helyezve állati és emberi erővel áthúzták a szoros egyik partjáról a másikra.

A modernizálódó XIX. században viszont már megnyílt a lehetősége annak, hogy nemzetközi összefogás segítse a kereskedelemben fontos szerepet betöltő építkezéseket, ezért a görög parlament a Szuezi-csatorna sikerén felbuzdulva 1881-ben törvényt fogadott el az építkezés beindítására. A koncessziót a Türr István vezette, francia Société Internationale du Canal Maritime de Corinthe nevű társaság nyerte el. Türr volt az, aki felkérte a kassai születésű Gerster Bélát a tervek kidolgozására és a munkálatok vezetésére.

Gerster Béla egy Svájcból a XVIII. században Magyarországra települt család sarja volt, a kassai premontrei főgimnáziumban érettségizett, 1873-ban Bécsben szerzett mérnöki oklevelet. Pályáját a császárvárosban kezdte, de hamarosan Pesten élő sógorához, Kauser István építési vállalkozóhoz szegődött, és a Vajdaságban irányította a Ferenc-csatorna felújítását, majd a térség vízrendszerének átfogó fejlesztési munkálatait. Türr István ajánlására először a Panama-csatorna nyomvonalának kijelölési munkálataiba kapcsolódott be. Gerster érdeme, hogy nem alagút lett a Karib-tenger és a Csendes-óceán között, hanem felszíni csatorna, mivel az ő javaslatát fogadták el.

Leghíresebb munkája a Korinthoszi-csatorna terveinek kidolgozása és megépítése. Gerster vezetésével négy magyar mérnök (Kauser István, Nyári László, Pulszky Garibaldi és Stéghmüller István) vágott neki a nagy feladatnak. Az első kapavágást György görög király 1882. május 4-én tette meg, és ezután kezdődtek a munkálatok, amelyekben sok ezer ember vett részt. Noha az ókori sziklavájatokat is igénybe vették, a csatorna építése sok gonddal járt, sőt egy 1886-os földrengés nyomán a már elkészült részek is beomlottak, miközben halálos áldozatok is voltak. 1888-ra a pénz is elfogyott, így az építést le kellett állítani. Végül Türrnek sikerült újabb támogatást szereznie és 1893. augusztus 6-án a görög királyi pár és Ferenc József császár jelenlétében ünnepélyesen átadhatták az elkészült művet. Az építési munkák során 11 millió köbméter földet és kőzetet termeltek ki, elhasználtak 1200 tonna lőport és 450 tonna dinamitot. A csatorna hossza 6345 méter, talpszélessége 25 méter, a víz mélysége 8,5 méter. Egyidejűleg két kikötőt is építettek, továbbá egy hidat a peloponnészoszi vasútnak. Az építési munkákról Gerster Béla A korinthusi földszoros és átmetszése című magyar és francia nyelvű könyvében számolt be. Ez utóbbit számos fénykép, mérnöki rajz és térkép illusztrálja.

Gerster Béla nemcsak csatornákat tervezett és épített. 1886-tól, a lázas vasútépítés időszakában tizenhárom hazai vasútvonal tervezését és megépítését irányította, de részt vett Türr István nagyszabású vízgazdálkodási terveinek kidolgozásában is. Végül 1919-ben a Duna–Tisza-csatorna építési munkáit vezette. Ő irányította a Kassa–Torna közötti vasút építését is, emellett szülővárosában, Kassán több lakóházat és középületet is tervezett. Utolsó éveiben Budapesten élt. Itt hunyt el 1923. augusztus 3-án. A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben édesapja, Gerster Miklós 1848-as honvéd hadnagy mellett helyezték örök nyugalomra. Síremlékét két jeles művész, Lotz Károly és Stróbl Alajos készítette. Több éves korinthoszi tartózkodása alatt igen jelentős antik kerámia gyűjteményt gyűjtött össze, melynek jelentős részét az örökösei a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozták. 2010-ben, születésének 160. évfordulóján a kassai Szlovák Műszaki Múzeum emlékkiállítást rendezett tiszteletére.

írta és szerkesztette: Haulik Beatrix

Névpont.hu
Muzsa.sk
Magyar Életrajzi Lexikon

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *