EMBER A HOLDON

EMBER A HOLDON
Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek. ”
Neil Armstrong

1969. július 20-án, az Apollo–11 űrhajósainak, Neil Armstrongnak és Buzz Aldrinnak a Holdra lépésével sikerült teljesíteni, John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök 1961. május 25-én tett ígéretét, hogy az évtized vége előtt az USA embert juttat a Holdra.

Az amerikai Apollo-program volt az első – és mindeddig egyetlen – ilyen űrkutatási program, melynek keretében 1969 és 1972 között az Egyesült Államok 6 küldetése alkalmával 12 űrhajós léphetett a Hold felszínére.

Az emberrel történő első holdra szállás főpróbája az Apollo–10 küldetése volt 1969 májusában. Ekkor Thomas Stafford parancsnok, John Young, a parancsnoki modul pilótája és Eugene Cernan, a leszálló egység pilótája megkerülte a Holdat, majd Hold körüli pályára állt. A főpróba során Stafford és Cernan átszállt a holdkompba, és elvégezték a Holdra szállás szimulációs programját, ennek végrehajtása során 15 kilométer távolságra közelítették meg a Hold felszínét, majd visszatértek a parkolópályán keringő parancsnoki egységhez, és sikeresen összekapcsolódtak vele.

1969. július 20-án, 20:17-kor (greenwichi középidő) érkezett el a történelmi pillanat, amikor az első ember, Neil Armstrong az Eagle (Sas) névre keresztelt holdkomp fedélzeti ajtaján kilépve a Hold felszínére lépett, és a következőt mondta: „ Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek. ”

A repüléseket egy speciális űrhajórendszerrel hajtották végre, amely az Apollo típusú űrhajóból és a holdra szállás kulcsának számító holdkompból állt, hordozóeszközként pedig szintén speciálisan a feladathoz tervezett Saturn V és Saturn IB rakétákat használtak.

Jóllehet a fő cél az űrverseny megnyerése volt, a NASA igyekezett az Apollo-küldetésekből és az azt követő űrszondák adataiból a lehető legtöbb tudományos eredményt kinyerni.

A kőzetminták tudományos célú gyűjtését már az Apollo–11 űrhajósai megkezdték.

A gyűjtött minták mennyisége a későbbi (különösen a holdjáróval felszerelt) küldetések során egyre nőtt. A minták elemzése hozzájárult a Hold ásványösszetételének és múltjának megismeréséhez, továbbá hamar bebizonyosodott, hogy a Holdon nincsenek mikroorganizmusok, amelyek esetleg veszélyesek lennének a földi élet számára.

Az Apollo–12 űrhajósai, Pete Conrad és Alan Bean már két napot töltöttek a Holdon, és ennek megfelelően két holdsétájuk során több kőzetet is gyűjtöttek, mint Armstrong és Aldrin. Minőségi ugrást és jelentős mennyiségi előrelépést jelentett a Holdjáró használata, melyet először az Apollo–15 legénysége használt.

Az Apollo-program tudományos témái szerteágazóak voltak, beletartozott a Holdpor elemzése, a holdi erőforrások felderítése, a Hold fotografikus feltérképezése, a Hold gyorsulásának (azaz a Földtől való fokozatos távolodásának) kimutatása, valamint űr-orvostani és sugárzásbiológiai vizsgálatok.

Az Apollo-minták elemzése azonban nem ért véget az 1970-es években. Bizonyos mennyiséget szándékosan félretettek azzal a céllal, hogy azokat majd akkor elemezzék, amikor új technikákat is be tudnak vetni. Így sikerült a 2000-es évek elején az Apollo–15 és –17 egyes mintáiban csekély mennyiségű víz jelenlétét kimutatni.

A repülések mellett egy tragédia is beárnyékolta az Apollo-programot, az első tesztrepülés előtti előkészületek közben három űrhajós, Gus Grissom, Ed White és Roger Chaffee halt meg az űrkabinjukban kitört tűz következtében.

A program 1972-ben fejeződött be, azóta egyetlen embert szállító űrhajó sem hagyta el az alacsony Föld körüli pályát. Az űrhajósok által visszahozott kőzetminták és a kihelyezett műszerek mérései forradalmi változásokat hoztak a Naprendszer történetének, kialakulásának megismerésében, a Föld-Hold rendszer fejlődéstörténetének ismereteiben.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
Wikipédia
https://www.csillagaszat.hu/…/50-eve-tortent-emberek-a-hol…/
https://www.portfolio.hu/…/50-eves-a-holdra-szallas-elkepes…
képek forrása: NASA