A PELLENGÉR

A PELLENGÉR

A pellengér, szégyenfa, szégyenkő, kaloda, a bűnösök megszégyenítésére, megfenyítésére szolgáló eszköz volt. Lássuk hogyan használták és vele egy időben milyen hasonló módszereket alkalmaztak!
A települések főterén, a közigazgatási intézmények előtt (bíró, elöljáróság) felállított először fából, majd – a gyakori igénybevételt jobban bíró és a város tekintélyét növelő okból – kőből épített oszlop használata az 1400-as, 1500-as évekre napi gyakorlattá vált. Az oszlopokhoz mindenütt bilincseket rögzítettek, esetleg kirakták rájuk a város igazságosztó hatalmát jelképező pallost is. Egészen a 18. sz. közepéig a falvak, városok képéhez hozzátartozott a piactéren, a községháza előtt vagy a templom mellett felállított pellengér.
A pellengérállítás joga kiváltságnak számított, mint az önálló városi bíráskodás jelképe. Amennyiben egy település kiérdemelte magának a jogot, hogy pellengért állítson, az a felsőbb hatalomtól elnyert bizalom jele volt. Hazánkban először a betelepített német ajkú lakosság hozta magával a pellengér, vagy szégyenfa intézményét és a 13. századtól kezdett elterjedni. Magyar neve is a német “Pranger” szóból eredhet, amely elhallás útján változott prengél, perengél, pellengér szóvá.
V. Károly 1532-es törvénykönyve említi, mint a büntetés helyszínéül szolgáló oszlopot. A konkrét büntetés mellett a megszégyenítés volt a cél, mivel a közösség gúnyolta, leköpdöste az elítéltet.
A pellengérre állítás lehetett fő- vagy mellékbüntetés, elsősorban kisebb vétségekért lehetett odakerülni. Ilyen volt a tolvajlás, a paráznaság, istentelen beszéd, hajadonok bűnbeesése, hamis vád.
Mesterembereknek a céhből való kizárás után mindig járt a pellengérezés, de gyakran vesszőzés, botütés, korbácsolás vagy a legrosszabb esetben csonkítás (fül, orr, kéz levágás) után kötötték ki a bűnöst az oszlophoz. . Gyakran a bűnösnek bizonyos időnként fennhangon el kellett mondania bűnét az őt bámulóknak.
Az ítélet végrehajtó lehetett a hóhér, vagy a bíró, esetleg a rendfenntartó poroszló. A hóhéroknak jellemzően nagyobb körzetük volt és generációk óta gyakorolták mesterségüket, mert általános megvetés érte őket a lakosság részéről és fiaikat senki sem vette fel inasnak, így maradt az apjuk szakmája mint megélhetés.
A mai Magyarország területén az egyetlen eredeti helyén megmaradt pellengért Fertőrákoson található.

Szégyenketrec…

A szégyenketrec a pellengér speciális változata. Ebbe napokra, vagy hetekre is bezárhatták a bűnöst. A Jókai Mór regényében a Lőcsei fehér asszony-ban megismert híres szégyenketrec ma is látható Lőcse főterén.
Kaloda…
Kaloda is kiegészíthette a pellengérre állítást, de önálló büntetési eszköz is lehetett. Ez a jellemzően fából készült eszköz a mozgást akadályozta, lehetett fixen telepített, vagy hordozható. Nyakra és/vagy a végtagokra helyezve “viselték”. Ez a büntetési mód a világon szinte mindenhol elterjedt, Kelet-Ázsiában a közelmúltig használták egyes fajtáit.

Szégyenkő…

A pellengérhez hasonló megszégyenítő hatású, rendszerint a templomok előtt elhelyezésre került alkalmatosság volt a szégyenkő. Erre elsősorban a legkisebb vétségekért kerülhetett a delikvens, mint a káromkodás, részegeskedés, vagy a paráznaság.
Kiskunlacházán megtekinthető a mai Magyarország egyetlen eredeti helyén fennmaradt szégyenköve a helyi református templom előtt.
Német földön ahol nagy hagyományai vannak a pellengérnek és a kalodának az egyes városokban sajátos büntetéseket is alkalmaztak a különböző cselekedetekhez.
A fentieken látható, hogy a bűnösöket sok esetben felruházták a bűneik jelképeivel is. Ezt a gyakorlatot Magyarországon is feljegyezték. Egy ízben a pellengérre állított kocsmai verekedő mellé helyezték a tépett ruházatot és a véres inget.
Hazánkban a 18. század végére a városi pellengérek eltűntek. II. József (a kalapos király) törvényben tiltotta ezt a gyakorlatot. 1790-es halála után azonban még néhány helyen újra elővették az évszázadokon át “jól bevált” eszközt.
Lássunk egy eredeti ítéletet a Kőszeg közelében fekvő Csepreg településről, amiben nagy szerepet játszott a pellengér (Farkas Sándor: Csepreg mezőváros története című munkájából 1887-ből):
Özv. Németh Jánosné, Orsolya asszonyt 1638. január 27-én ítélte el a bíróságként eljáró városi tanács, hamis vádaskodása miatt. Egy bizonyos Geregye Palkó nevű legényt azzal vádolt ugyanis, hogy teherbe ejtette őt, ezt azonban nem tudta tanúkkal bizonyítani Ítélete:
„az pellengéren marok vesszőkkel meztelen az hóhér hatalmasul megverje”
írta és szerkesztette: Cseke Ibolya
forrás:
https://hogyantortent.com
Wikipédia