GYÖNGYKALÁRIS

GYÖNGYKALÁRIS

Gyöngykaláris más néven gyöngysor, erősített fonalra felfűzött gyöngyszemek sora.

A magyar népviseletekhez tartozó ékszerek – anyagukkal, formájukkal, díszítményeikkel, továbbá viselési módjukkal és a hozzájuk fűzött jelentés- és mágikus tartalmukkal – jóval túlmutatnak a leglátványosabb funkciójukon, az ékesítésen. Az ékességek ugyanis jelölő szerepüknek megfelelően utalhatnak viselőjük életkorára, családi állapotára, vagyonosságára és társadalmi rangjára. Mutathatják vallási, nemzetiségi, foglalkozási hovatartozásukat ugyanúgy, mint az egyén életének vagy az év menetének különleges alkalmait.

A 19–20. sz.-ban a magyar parasztlányok, menyecskék, idősebb asszonyok táncos, de templomi ruhájához is országszerte szinte kötelezően hozzá tartozott a gyöngysor.
Kislánykortól öregkorig kinek-kinek megvolt az őt megillető minőségű és mennyiségű gyöngysora.
Szórványosan hétköznapokon is viselték a betegségektől megóvó erejébe vetett hit miatt.

A kaláris anyaga

A gyöngyszemeket vásárban, búcsúban súlyra mérve vették, és a gyöngysorokat házilag, helyi ízlés és divat szerint készítették.

A nemes gyöngysor anyagokat (igazgyöngy, piros korall, sötétvörös gránát) többnyire utánzatokban találjuk a népi viselet részeként..
A dunántúli gyertyaöntő kisiparosok, kb. 1 cm átmérőjű gömbölyű viaszgyöngyöket készítettek matt fehér és piros színekben.
Országszerte legelterjedtebb a gyári üveggyöngy, ennek 19. sz.-i fajtája az üreges, vékony falú, legtöbbször gömbölyű cseh fújt üveggyöngy volt, többféle méretben és színben árulták de jellegzetesen ezüst színű volt.
Kisebb méretűeket például a palócok viseltek nagyméretűek a sokácoknál volt kelendő.
A 20. sz.-i öntött, tömör üveggyöngyöket és porcelángyöngyöket a legváltozatosabb formában és színben hordták, a méretük többnyire 0,5 cm alatt volt.

Egy-egy gyöngysort általában egynemű szemekből fűztek.
Míg a korabeli városi viseletben jobbára csak 1, néha 2 gyöngysort hordtak, addig a paraszti viseletekben egyszerre többet. Színes, dús sokszoknyás viseletekhez (pl. palócok) az átlagosnál többet, 20–30 sort is felvettek.

Fiatal lányok között a legkedveltebb a piros gyöngysor volt, de később a fehér (Mária-lány- és menyasszonyi ruhához illő) kalárisok lettek általánosak.
A gyászoló és az idősebb asszonyok kék vagy zöld gyöngysorokat viseltek.
Szórványosan, a színesebb népviseletekben két-, néha háromféle színű gyöngysort is felvettek.

Az egyszerre viselt gyöngysorok végét gyakran összedolgozták és lelógó, színes, virágos pántlikával erősítették hátul a nyakra.

Hagyományosan szorosan a nyakhoz simulnak az azonos hosszúságú gyöngysorok. Ha nagyon széles a nyakék, az alsó sorok fokozatosan egyre hosszabbak, és tömött félkörben leomlanak a mellre.

A 20. sz.-ban sok helyen újabb divat, hogy az összes lelóg a mellre, és nagyobb közöket hagynak a gyöngysorok között

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
Kresz Mária: Magyar parasztviselet 1820–1867 (Bp., 1956); Flórián Mária: Rimóc népviselete (Balassagyarmat, 1966).
Katona Edit: A magyar népi ékszerek funkciói

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *