SumidaKIMONÓ “A VISELNI VALÓ DOLOG”
A japán kultúra kapcsán talán ez első ami eszünkbe jut egy viseletet jelölő szó. Eredetileg egy igéből (ki, azaz viselni) és egy főnévből (mono, vagyis dolog) származó kifejezés a kimonó. A szó eredetileg minden viselt ruhára használatos kifejezés volt, és csak később korlátozódott egy bizonyos ruhadarabra. A kimonóról általánosságban elmondható, hogy szabása kiterítve egy T betűt formáz.
Hogy megértsük, miért olyan fontos a japánoknak a kimonó, több száz évet kell visszautaznunk a múltba. A viselet ősét ugyanis a Heian-korban (794–1185), több mint ezer évvel ezelőtt kezdték el készíteni. Ekkor még egyenes szabású anyagokból varrták őket, a cél pedig az volt, hogy minden testalkatra megfelelő legyen. Az Edo-korban (1603–1868) aztán uniszex külső ruházattá fejlődött, azaz férfiak és nők egyaránt hordták, és ekkor kosode volt a neve, ami a beszűkült karkivágásra utal. Meidzsi-kortól, 1868- tól kezdve nevezték kimonónak a ruhadarabot.
A korai kosodék elkészítése olyan bonyolult volt, hogy elkészítésükhöz külön könyvre volt szükség, amit a megrendelőtől kezdve a tervezőn át a kosodét árusító boltokig mindenki használt. Az első ismert ilyen könyv a Shinen-O-Higanata (Tiszteletreméltó új minták gyűjteménye) 1666-ból származik, benne a korszak legismertebb művészei hangsúlyozzák, hogy a kosode elkészítése művészet.
A kimonók a ruházkodáson is túlmutató jelentőségre tettek szert. A kimonó készítés technikája is jelentős fejlődésen ment keresztül: egyre kifinomultabbá vált, így az egyszerű, gyakorlati okokból életre hívott ruhadarab is egyre értékesebb lett, majd egy idő után már kifejezetten művészeti ággá nőtte ki magát.
A kosode szabása és szerkezete adja a japán viseletek alapformáját. Az egyszerű, egyenes vonalak arra ihlették a textiltervező művészeket, hogy gazdag motívumokkal ékítsék a kosode egész felületét, mintha az egy egybefüggő képsík lenne. Ugyanakkor kiváló alapot adott az egyszerűbb mintákhoz is, mint a szövéssel kialakított csíkok vagy pedig a festett, illetve a sablonokkal előállított ismétlődő minták. A ruhadarabot összetartó övnek (obi) és zsinórnak szintén díszítő szerepe van.
A kimonónak elengedhetetlen kelléke az obi, azonban jellege sokat változott, hiszen nagyjából 400 évvel ezelőtt, az obi nem volt más, mint egy vékony zsinór. Az Edo-korban 1600 körül kezdett el szélesedni és 1700 környékén érte el a jelenlegi formáját.
A kimonónak nincs zsebe, ezért a japánok minden apró tárgyat, amit magukkal visznek az övre függesztett zacskókban hordanak. Ezek felfüggesztésére zsinórt használnak , aminek a végén nem csomó van, hanem egy apró faragott műtárgy, a necuke. Ennek a faragása is külön művészeti ággá fejlődött.
A 16. századtól a kosode lett az általános női viselet, s számos új díszítési technika alakult ki. Különböző arany- és ezüst szállal átszőtt selyemszövetek, az egész ruha felületét elborító hímzések, stencil nyomások, kézi festések legkülönbözőbb variációi és kombinációi borították a felületet. A férfiak hasonló kosodét viseltek alsó ruházatként, egy hozzátartozó rövid felsőkabáttal.
A kosodénak fontos esztétikai szerepe is volt – akár egy versnek, festménynek vagy kerámiának –, ezért a legapróbb részletekre is különösen nagy hangsúlyt fektettek.
A cseresznyevirág például nemcsak egy dekoratív motívum a szöveten, hanem a halandó női szépséget szimbolizálja, ezért csak nők viselik, sőt egy kifinomult nő csak nyáron hordja a cseresznyevirág-mintás kosodéját, és kizárólag a szabadidejében, munka közben sosem.
Az 1800-as évektől kezdve Japánba is egyre inkább beszivárgott a nyugat-európai kultúra, ami természetesen a szigetország lakóinak mindennapi életére is nagy hatással volt. A kimonó kultusza azonban ezt is átvészelte, s továbbra is a különleges alkalmak – esküvők, temetések, fesztiválok, vagy teázási ceremóniák – népszerű viselete maradt.
A japánok voltaképpen egy műtárgyat viselve engednek betekintést a kultúrájukba, és adnak választ arra, hogy mit jelent japánnak lenni. Ez pedig megmagyarázza, hogy a kimonó miért vált olyan fontossá számukra: segítségével a gyors ütemben lezajlott modernizáció és a nyugati befolyás idején is képesek voltak megtartani a tradicionális Japán egy darabját. A szülők továbbörökítik gyermekeiknek, mint igazi, nemzedékről nemzedékre szálló családi kincset.
írta és szerkesztette: Cseke Ibolya
forrás:
https://sushisei.hu/…/…/viselni-valo-ruha-a-kimono-tortenete
https://terebess.hu/keletkultinfo/ruhak.html
http://gepeskonyv.btk.elte.hu/…/Okori…/index.asp_id=402.html
Wikipédia
KIMONÓ “A VISELNI VALÓ DOLOG”
