Az Edo korszak és a haiku

Az Edo korszak és a haiku

Szeretjük a haikut. Tömör, lényegre törő műfaj, gondolkodásra késztető. Talán az európai epigramma áll hozzá a legközelebb, bár tudjuk minden hasonlat sántít.
Annyit mindenki tud, aki olvasott, ne adj Isten írt már haikut, vagy annak tűnő háromsoros költeményt, hogy a műfaj Japánból eredeztethető. Mint ahogy a szonettről szinte mindenkinek Petrarca jut az eszébe, de mikor és
milyen körülmények között alakult ki a haiku?

A KORSZAK KIALAKULÁSA

Japán történelme mintegy 40 ezer éve, az első emberek megérkezésével kezdődött. A számos apró törzs közül i. sz. 240 körül emelkedett ki a Jamatai királyság, amely a szigetek területének jelentős részét meghódította. A mai császári család ennek az államnak uralkodóházára vezeti vissza családfáját.

A 6. században Koreából Japánba is átterjedt a buddhizmus, amely nem váltotta fel a korábbi animista sintó vallást, hanem egymás mellett, egymással keveredve vannak jelen egészen a mai napig.
A 8-12. század közötti Heian-korban a császár hatalma folyamatosan lehanyatlott és a harcos szamurájcsaládok kezébe tevődött át. A Minamoto és Taira családok harcából az előbbi került ki győztesen; vezetője, Minamoto no Joritomo sógunnak kiáltotta ki magát és formálisan a császár meghatalmazásával, ténylegesen teljesen önállóan uralkodott az országban.
A császár isteni származását senki nem vonta kétségbe, azonban a tényleges uralkodás regionálisan a daimjók, helyi földesurak, az ország irányítása pedig a sógun (bakufu) kezében volt , aki a császár „felhatalmazása” alapján uralkodott.

A 15. század közepétől a 16. század végéig Japán egymással háborúzó kis államocskákra, családokra esett szét. 1598-ban Tokugava Iejaszu szerezte meg a hatalmat és leszármazottjai, a Tokugava-sógunok egészen a 19. század közepéig kormányozták az országot. Ebben a korszakban szigorú kasztrendszert vezettek be a társadalomban és a külfölddel való kapcsolatokat a minimálisra korlátozták (Akinek esetleg ismerős lenne a történet, valószínűleg Clavell, A sógun című igen érzékletes és izgalmas regénytrilógiája és a belőle készült filmsorozat juthat eszébe).

De milyen is volt ennek a korszaknak az irodalma?

A sógunátus létrehozott egy erősen központosított hatalmat, és megkezdődött az iparosodás és a kereskedelem Japánban. A városok hirtelen fejlődésének következtében, az egykoron még halászfalu Edo (mai Tokió) vált az ország fővárosává, míg Kiotó továbbra is megmaradt a császári székhelynek.
A régi kulturális értékek már nem feleltek meg a városi polgárság igényeinek, így szükségessé vált egy új kultúra kibontakozása. Az Edo-kor (japánul: Edo dzsidai, 1603-1868) gondolkodására a konfucianizmus nyomta rá bélyegét.
Ezt a kort a japán kultúra aranykorának szokták nevezni. Olyan nagy személyek alkottak ebben a korszakban, mint Ihara Szaikaku és Macuo Basó.

EPIKAI MŰVEK

A kisregény, az Ukijodzósi A kor embereinek körében – kereskedők és parasztok, utcalányok és cselédek, szerzetesek és róninok (földönfutóvá vált szamurájok) – egyre nagyobb lett az igény az olyan írásokra, amelyek a hozzájuk hasonló sorsú emberekről szólnak.
Ekkor tűnt fel Ihara Szaikaku 1642–1693), aki irodalmi pályáját (renga)-költőként kezdte, de az olvasók körében csak később, a kereskedők életét ábrázoló kisregényeivel vált híressé. Ezen műveivel megteremtette ,,a múlandó földi világ története” elnevezésű műfajt, az ukijodzósit, a városi polgárságról szóló elbeszélést, kisregényt.
Írásait anekdotikus stílus jellemzi. Írásainak nyelvezete friss és élvezetes, aforisztikus és tele vannak ízes népies kiszólásokkal. Szaikaku ragaszkodott a realisztikus ábrázolásmódhoz, pontos utcanevekhez és az üzletek megnevezéseihez, ezért párbeszédei is igen valósághűek.

A HAIKUKÖLTÉSZET FELVIRÁGZÁSA

A verselésben évszázadok alatt a rengából (láncvers) kifejlődött haikai, későbbi nevén haiku ( 5-7-5 szótagú vers) vette át a fő szerepet. A haiku csak pár impressziót fejez ki, de tele van célzással, utalással. A haiku képes néhány szóval hangulatot teremteni, mint ahogy a japán festmények és tusrajzok, amelyeken csak egy-két ecsetvonás található. A haiku így képes felébreszteni az emberben a belső látást és a belső hallást.
Macuo Basó , vagy másképpen Matsuo Bashō (Ueno, 1644 – Oszaka, 1694. november 28.) a haikuval olyan lírai műfajt vitt tökélyre, hogy a haiku nemcsak Japánban, hanem az egész világon közismertté vált.
Az egész szemléletét áthatotta a korabeli gondolkodásmód, a sintó, a zen buddhizmus és a taoizmus. Számára minden, ami természetes törvényszerű, a világon mindennek megvan a maga útja. Ahogy a hal a folyóban vagy a tóban él, úgy kell az embernek az utat követnie. A haiku hangulatából származik a szabi érzése, vagyis mindent egy általános nyugalom, örök egyhangúság hat át. Ez a világ egységes és oszthatatlan.
Basó szerint ellentéteken alapszik a haiku. Ez az ellentét formailag is kifejeződik, az első két sor ellentétben áll az utolsóval, ahol egy váratlan fordulat, csattanó szerepel.

„Furuike ja
Kavazu tobikomu
Mizu no oto.”

Sima víztükör.
Béka ugrál a parton -https://5b0988e595225.cdn.sohucs.com/images/20190724/f8893e1068764cccb07913b568ad1ac9.jpeg
Megcsendül a tó!

– Rácz István fordítása

A versnek van egy kényes egyensúlya, amit az első két sor és a harmadik sor ellentéte ad. A haiku két pillére között kép és hang, mozgás és mozdulatlanság, csönd és zaj ellentétei feszülnek. Az időtlen nyugalmat, az állandóságot a pillanatnyi mozgás után még jobban érzékelhetjük. Basó 1677-ben iskolát alapított. 1690-ben kiadja versgyűjteményét, a Szaruminót (A majom szalmaköpenye), amiben tanítványainak legszebb versei is szerepelnek.

Követői közül ki kell emelni Josza Buszont (1716-1783), aki új témákkal gazdagította a haiku költészetét, és Kobajasi Isszát (1763-1827), akinek a haikui a nép nyelvén, bukolikus hangulatban csendülnek fel:

Veréb, kicsi lény,
Szökkenj félre az útból,
Ló Uraság jön.

– Tandori Dezső fordítása

A KJÓKA

A haiku műfajból kiszorult a humor, pedig a haikai renga eredetileg humoros költemény volt. A kjóka (ostoba vers),vagyis a humoros haiku, a korabeli polgárságot, a kereskedőket gúnyolja ki. Legkiemelkedőbb képviselője Karai Szenrjú ( 1717-1790) volt, aki több kötetnyit is írt ebből a műfajból. Idővel ezt a műfajt szenrjúnak kezdték el nevezni, ezzel is tisztelegve legkiválóbb alakja előtt:

BÁNATOS ÖZVEGY
Öt éve jár a
férj sírjához a hű nő –
mindig teherben.

– Képes Géza fordítása

A szenrjú abban különbözik a haikutól, hogy többnyire nem a természetről, hanem hétköznapi helyzetekről, eseményekről szól, gyakran cinikusan, sötét humorral. Nincs benne sem évszakjelző- (kigo), sem vágószó (kiredzsi). Viszont a haikuhoz hasonlóan nagy népszerűségnek örvend Nyugaton is, szenrjúdíjakat adnak ki, szenrjúversenyeket rendeznek.
Természetesen más műfajok, irodalmi irányzatok is létjogosultságot szereztek ebben a korban, de figyelmünket a haiku és annak „mostohatestvére” a szenrjú köti le inkább.

Köszönöm a figyelmet.
Szerkesztette: Pester Béla

Forrás:
Vihar Judit: A japán irodalom rövid története. [Budapest], Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994.
http://xn--wikipdia-f1a.org/