A SELYEMÚT

A SELYEMÚT

Amíg nem volt távközlés és gyorsan haladó jármű, addig az emberek nem sokat tudtak a tőlük távol élők kultúrájáról, tárgyairól, szokásairól. Ezért volt fontos jelentőségük, már az ókorban is a jól bejáratott kereskedelmi utaknak.
A karavánok áruszállítói tevén, lovon, vagy akár gyalog tették meg a hatalmas távolságokat.
Az egyik ilyen kereskedelmi úthálózat az ún. Selyemút volt, amelynek főbb útvonalai már az időszámításunk előtti időkben körvonalazódtak, és a keleti kultúrákat kötötték össze a nyugatikkal.

Mióta létezik a Selyemút?

Amikor Kínában meghatározó lett a selyemkészítés a kínai kereskedők útnak indultak, hogy távolabbi vidékeken is eladják a termékeiket.
A régészeti feltárások tanúságai szerint ezek az útvonalak már az időszámítás kezdete előtti első században, a Han-dinasztia korában váltak rendszeresen használt útvonalakká.
Az utak 1200-1300-as évekre kiterjedt hálózattá álltak össze és Kelet-Kínából indulva, Közép-Ázsián, illetve Afrikán át a Fekete-tengerig vezettek. (A Fekete-tenger majd az 1200-as évektől válik különösen fontossá, ugyanis ebben az időben a tenger partján genovai kolóniák is kiépültek, így a kínai kereskedők az olaszokkal is szorosabbra tudták fűzni a kapcsolatokat.)
Később egy olyan út is becsatlakozott a hálózatba, amely Indiát kötötte össze Közép-Ázsiával.

De nemcsak a szárazföldön, hanem a tengeren is utaztak….
az áruk Herátból Szúzán át a Perzsa-öbölnél lévő Szpaszinu Kharaxig haladtak. Az egyéb Földközi-tengeri kikötőktől a hajók Rómáig vitték őket.

Mivel a legmeghatározóbb áru – sőt, olykor az általános fizetőeszköz is – a kínai selyem volt, később (1877-ben) egy német geográfus, Ferdinand von Richthofen Selyemútnak nevezte el a hálózatot.

Mivel a Selyemút nem egyetlen út volt, hanem hasonló irányú utak összessége, az árukat szállító karavánoknak mindig az adott körülményektől függően kellett megválasztaniuk a legkedvezőbb útvonalat. Ha valahol éppen éhínség vagy aszály fenyegetett, esetleg ellenséges törzsek támadásaira számíthattak, akkor azt a területet inkább elkerülték.
A több mint 8000 kilométert átfogó Selyemút több nagyvárost érintve, évszázadokon át biztosította az összeköttetést Kelet és Nyugat között.
A karavánokkal többnyire egyszerű szállítók utaztak, akik az alkudozásokban, adásvételekben nem feltétlenül vettek részt. Az áruk cseréje a nagyobb városok piacain zajlott, a kereskedők inkább ott tartózkodtak. Az utakon persze vándorkereskedők is jártak, de jóval kisebb létszámban, mint az áruszállítók.

A Selyemút a Mongol Birodalom idején élte a virágkorát, amikor Dzsingisz kán hatalma egészen a Fekete-tengerig terjedt. A mongolok felismerték a kereskedelem jelentőségét, és rengeteg energiát fektettek az utak kiépítésébe. Ám miután 1368-ban Kínában megdöntötték a mongolok uralmát, a kínaiak kénytelenek voltak elkerülni a mongolok által kézben tartott kereskedelmi utakat is. Ez komoly veszteséget jelentett az ott zajló kereskedelem számára. Később a fontosabb közép-ázsiai kereskedővárosok a Timur Lenk által indított, pusztító háborúk áldozataivá váltak, és ez hosszú időre lehetetlenné tette a kereskedést is. A Selyemút szétzilálódott és a jelentősége megszűnt.

Mi mindent köszönhetünk a Selyemútnak?

A selyemúton rengeteg olyan árut hoztak-vittek, amelyeknek enélkül a hírét sem hallották volna az emberek. A selyem mellett például a pézsma, más néven mósusz nevű illatszer és sokféle drágakő is érkezett is a keletről.
A drágakövek közül a legnépszerűbb a rubin volt, amelyet a nyugati császárok-királyok különösen értékesnek láttak, és szerették rubinnal ékesíteni uralkodói jelvényeiket vagy a fegyvereiket. Emellett a gyémánt és az igazgyöngy is kapós árucikk volt.
A többség számára a fűszerek voltak a legfontosabbak. Nyugatról bazsalikom, menta, zsálya, rozmaring és kakukkfű érkezett a keletre, ahonnan a kereskedők nagy mennyiségben hozták az akkor méregdrága borsot, szegfűszeget és köményt. Drágaságban még ezeken is túltett a sáfrány, a gyömbér, a fahéj és a szerecsendió. Keleti fűszerek annyira értékesek voltak az európaiak számára, hogy sokszor még az aranynál is többet fizettek értük.
Mindezek mellett ékszerek, illatszerek, üvegtárgyak, ezüst és arany dísztárgyak, szőnyegek, gyapjútermékek, de juhok és lovak is gazdát cseréltek a Selyemút nagyobb állomásain. Az állatok közül a lónak volt akkoriban a legnagyobb értéke.

A selyemúton született meg az ún. „lingua franca”, vagyis a közvetítőnyelv fogalma is. Ez azt jelentette, hogy az emberek megegyeztek egy olyan nyelv használatában, amelyet érdemes volt mindenkinek megtanulnia, hogy kapcsolatot tudjon tartani másokkal. Ez a nyelv a14-dik században a perzsák egyik nyelvjárása volt, amely azután a 17-dik századig a diplomácia, az irodalom és a művelődés fő nyelve is lett, a török és mongol udvarokban. Ez ott ugyanazt a szerepet töltötte be, mint Európában a sokáig hivatalos nyelvként használt latin.

Felfedezők kalandorok…

A selyemutat választotta több felfedező és kalandor is ahhoz, hogy eljusson Kínába. Közülük Marco Polo volt a leghíresebb, aki 1271-ben indult el Keletre, az apjával és a nagybátyjával.

Magyarok közül többen is dolgoztak régészekként és felfedezőkként a Selyemút mentén. A tudomány sokat köszönhet gróf Széchenyi Bélának és Stein Aurélnak, akik sok tárgyi emléket és dokumentumot tártak fel, és a terület földrajzi, kartográfiai és geológiai leírásával is hozzájárultak, hogy a világ többet tudjon meg az egykori Selyemútról.

Az út árnyoldala…

Kutatások szerint az egymást követő hullámokban bekövetkezett pestisjárványok terjedése nagyrészt a Selyemúton keresztül történt. A kór egy Közép- és Belső-Ázsiában honos fekete patkányon megtelepedő bolhán keresztül jutott Európába. A bolha a selyemút mentén közlekedő karavánokkal együtt utazott Európa felé, ahol a rossz higiéniai körülmények miatt jóval nagyobb pusztítást okozott, mint Ázsiában.

A Selyemút forgalma jelentős szerepet játszott a kínai, egyiptomi, perzsa, arábiai, indiai, római és a bizánci kultúra formálódásában. Jelentőségét és megbecsülését mutatja, hogy 2014-ben az út kazahsztáni, kínai és kirgizisztáni szakaszát az UNESCO Világörökség részévé nyilvánították.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
geopolitika.hu
ng.24.hu
Wikipédia