Selmecbánya, a Selmecbányai Akadémia és a selmecbányai E betű

Selmecbánya, a Selmecbányai Akadémia és a selmecbányai E betű

Selmecbánya ősi bányaváros, ahol főként ezüstöt bányásztak. A középkorban mesés gazdagság rejtőzött itt a vulkanikus hegyek mélyén. A legenda szerint egy pásztor erre sétálgatott, amikor észrevett két gyíkot, amelyek egy kő alól bújtak elő. Egyiknek a hátán ezüst-, másiknak a hátán aranypor volt. A pásztor felfordította a követ és alatta rátalált az első ezüst- ill. aranyércre.
Ezen a helyen, a Glanzenberg hegy tetején alapították meg az új várost, Sebenitzet, amely nevét a pásztor után kapta, akit így hívtak.

Az eredeti legendában szereplő gyíkok helyett szalamandrák említése újabban terjedő tévesztés, vélhetően a selmeci diákok szalamander-menetének nevéből kiindulva. Így ír erről Szemán Zoltán a Soproni Bányászati Múzeum főmúzeológusa: A hímzett selmecbányai címerek lényeges eleme a két gyík, s ennek megfelelően ábrázolják is mindig őket. Színük azonban sárga és fehér, ami nem felel meg az eredeti ábrázolásnak. Hiszen a selmecbányai címer címertartói, melyek eredetileg sárkányok voltak, zöld színűek! A sárga és fehér a heraldikában valójában nem is szín, és csak az arany és ezüst fémek helyettesítésére alkalmazható. További pontatlanság, hogy az utóbbi néhány évben a gyíkok helyett gyakran szalamandrákat említenek. Ez több szempontból is valótlan. A gyíkok és szalamandrák legfeljebb a felületes szemlélők számára hasonlóak. A gyíkok azonban hüllők, a szalamandrák pedig kétéltűek.

Selmecbánya a technikai fejlődés csúcspontja volt sok tekintetben. Amerika felfedezése előtt a helyi bányák Európa jelentős ezüst és arany forrásai voltak és Selmecbánya mint központ funkcionált. 1627-ben itt használták a puskaport először békés célokra. A robbanóanyag használata sokkal hatékonyabbá tette a bányászatot és hozzájárult a termelés további növekedéséhez.

Mivel a nemesfémeket egyre nehezebben lehetett elérni, feltétlenül szükségessé vált a kitermelésben használt technikai módszerek fejlesztése. Ez az igény hozta meg a város számára a tudományos fellendülést. Sok találmány létrejötte éppen ide köthető, ahogyan nem kevés tudós neve is kötődik Selmecbányához. A XVIII. század első felében Hell Kornél Mátyás feltalálta a vízemelőgépet és Mikovinyi Sámuel ajánlotta a víztározók és csatornák bonyolult rendszerét, hogy összegyűjtsék a vizet a bányagépek meghajtására.
A bányászat aranykora megkövetelte a felkészült gépész szakembereket. Ez vezetett a híres Bányászati Akadémia megalapításához 1762-ben, amely a világ első ilyen jellegű egyeteme volt. A bányászatot, kohászatot és erdészetet tekintélyes és elismert professzorok tanították.

A SELMECI BÁNYAAKADÉMIA

Magyarország évszázadokon keresztül az európai nemesfémtermelés élvonalába tartozott. A 13. században a kontinensen termelt arany öthatodát, az ezüst egynegyedét adta az ország. Az 1770-es években az állami bevétel 30%-a a bányászat-kohászatból származott. A 18. századra a hazai bányászat és kohászat központja már Selmecbánya térségében volt. Európa-szerte elismerték a technológiai színvonalat, a vezetési módszereket és az ide koncentrálódott szaktudást. Ugyanakkor azonban lassan az addig könnyen kitermelhető érctelepek kimerültek, a bányászoknak egyre mélyebbről kellett kitermelni a nyersanyagokat, a kohászoknak pedig a gazdaságosabb érckinyerés megvalósítása és a nehezebben kohósítható ércfajták feldolgozása jelentett újszerű feladatokat. Mindezekhez jól képzett szakemberekre volt szükség, akiket új elvek, új tematika szerint készítenek fel a szakmai feladatok megoldására.

A Selmeci Akadémia elődjének számító Bányászati-Kohászati Tanintézet (Bergschule, Berg Schola) alapítását a bécsi udvari kamara 1735. június 22-i leiratától számíthatjuk. Ez alapján Selmecbányán olyan tanintézet jött létre, amelynek a feladata a bányászati–kohászati szakképzés volt; olyan műszaki szakemberek képzése, akik a bányaművelés, a bányajog, a bányamérés, az ércelőkészítés, a kémlészet–kohászat, valamint a pénzverés–aranyválatás területének szakértői lehetnek, és képesek termelési, igazgatási, jogi feladatok ellátására. A Bergschule kétéves képzési időt biztosított.

1763-ban új típusú intézmény kezdte meg a működését, melyet a következő 7 évben fokozatosan bővítettek. 1770-re vált teljessé a kiépítettsége, ekkor áttért a hároméves képzési rendszerre, valamint Mária Terézia akadémiai rangra emelte, s neve ettől kezdve lesz Bergakademie, azaz Bányászati-kohászati Akadémia.
Az intézmény tanárai, professzorai között számos világhírű, a szakma nemzetközi élvonalába tartozó szakembert találunk: Mikoviny Sámuel, Nikolaus Jacquin, Giovanni Antonio Scopoli, Christoph Traugott Delius, Christian Doppler, Kerpely Antal, Farbaky István, Herrmann Emil, Cséti Ottó és még sokan mások.

A tanintézet a legrégebbi, életképesnek bizonyult bányászati–kohászati iskola, mérnökképző, műszaki felsőoktatási intézmény. Úttörő volt abban is, hogy a Habsburg Birodalmon belül ez volt az első állami alapítású (nem egyházi) tanintézet. Az Akadémia – ez az elnevezés hivatalosan 1904-ben szűnt meg, amikor főiskolává szervezték – az első világháborút követően kénytelen volt beszüntetni működését Selmecbányán, és 1919-ben Sopronba költözött.

A költözés…

A főiskola 1918 végén megkezdte elköltözését Selmecbányáról. Miközben laboratóriumainak, oktatási eszköztárának egy része ottmaradt, az értékes könyvtárat és a gyűjtemények nagy részét sikerült átmenekíteni. A diákság többsége 1918. december közepén elhagyta Selmecbányát és hazautazott, míg a tanárok a székhelykérdés megoldásáig hivatali helyükön maradtak. Az új helyszín kérdése több hónapos bizonytalanság és huzavona után (eleinte Budapest, Gödöllő és Miskolc is felmerült helyszínként) végül Sopron javára dőlt el. A Sopronba került főiskola áldatlan körülmények között, szükségépületekben, fűtetlen laktanyákban kezdte meg működését 1919 áprilisában.
Története ettől kezdve a Soproni Egyetem, majd 1949-től a Miskolci Egyetem történetében folytatódik.

A SELMECBÁNYAI E BETŰ

Aki figyelmesen szemléli Csontváry Kosztka Tivadar, Selmecbánya látképe című festményét a 90×152 cm-es festmény jobb felső részén, a sötét hegyoldalban egy halványabb, vöröses E betűt fedezhet fel.
Ez nem utólag került a festményre, nem az alkotó titokzatos jelölése.
Erzsébet királyné kultusza már életében elkezdődött, azzal, hogy a közvélekedés szerint a magyarokat a Monarchia népei közül a legjobban kedvelte. A népszerű királyné 1898-as halála után több helyen is állítottak neki emléket Magyarországon, de már életében is egy csomó minden felvette a nevét (Erzsébetváros, Pesterzsébet, Erzsébet-kilátó stb).
Ez az emlékére készített jel tényleg ott volt akkoriban: egyszerűen egy ilyen alakú irtást készítettek az erdészek a hegyoldalba. A selmecbányai E betűt amúgy nem hagyták tarra vágva, állítólag vörösfenyővel ültették be. Ez egy lombhullató faj, így ősszel gyönyörűen kirajzolhatta az emlékjelet. Az alkotás hossza 115 méter, alsó szára 55 méter, középső szára 25 méter, bordaszélessége mindenütt 15 méter volt. Mára nyoma a festményen kívül csupán egy 1916-os kiadású képeslapon található. Ezen szemmel láthatóan sehol nincsenek vörösfenyők, csak az irtás. Szóval vagy a fénykép régebbi, vagy újra tarvágással erősítették meg a jelet a tízes években.

Köszönöm a figyelmet.
szerkesztette: Pester Béla

Forrás:
– wikipédia org
– Selmecbánya.sk
– Urbanista

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *