KUNHÍMZÉS

KUNHÍMZÉS
Nagykunság, azon belül Karcag, Kisújszállás, Kunmadaras, Túrkeve népi díszítőművészetének egyik archaikus ága, (feltehetően legkorábbi hímzésünk) a kunhímzés. Eredetileg párnavégeken használták, később már lepedőszéleken is.
Bartha Júlia a hímzés eredetéről írja: „A kunhímzés alapmintakincsét a Havaselve és Moldva vidékéről hozhatták magukkal eleink.”
Ügyes kezű asszonyok alkotószellemének és szépérzékének köszönhetően maradt ránk ez a keleti stílust őrző díszítőművészet.

A kézimunkát az asszonyok maguk termesztette kender fonalából házilag szőtt nyersvászonra hímezték.
A hímzőfonalat szintén maguk készítették, a rackajuh gyapjúszálából fonták.

A mintát feloldott koromba mártott lúdtollal rajzolták az anyagra, a rajzolásban járatlanok pedig az eredeti darabról kanálfejjel dörzsölték át a ráterített vászonra.
A kunsági hímzést egyszerű, letisztult pasztellszínek jellemzik. Fő színei a rózsaszíntől a vörösön át a barnáig terjedő árnyalatok, de használták a kék árnyalatait, a zöldet és a feketét is. A színek végtelen finom átmenettel, szinte tűfestésszerűen követik egymást.
A festése hosszadalmas munka volt: több napon át főzték, áztatták, pácolták a fonalat. A színárnyalatokat a pác határozta meg, de attól is függött, hogy mennyi ideig festették a főzetben a fonalat. A számos árnyalatot úgy érték el, hogy különböző ideig hagyták az anyagot a festőlében, vagy pedig száradás után ugyanabba többször beavatták.

A fonal festéshez festőnövényeket használtak. A kunrózsa vörös színét, a mályvarózsa sziromleveléből főzték, vagy a homoki báránypirosítóból. A barnát a dió levele, kunkéket a bodzabogyó adta. A barnássárgát hagymahéjból nyerték, de használták a fodormenta, a rozmaring, a bazsalikom, szeder, szőlőhéj, szíkfű, vízililom festőlevét is. A kifőzött szalma levével sárgára festették a fonalat, de felhasználták erre a célra a ló vizeletének festékanyagát is. Ez utóbbiból nagyon szép sárga színt kaptak, amely igen tartós volt, nem halványult.
Mivel a festés sok időt igénylő, komoly munka volt a ezért nagyon takarékosan bántak a fonallal….
A kunhímzés nem tömött a hímzés, a fonákján csak apró kis öltések láthatók, így fele annyi szál kell hozzá.
Minden parányi fonáldarabkát gondosan felhasználtak. Ha egy-egy mintaelem hímzésénél elfogyott a kiválasztott szín és csupán csak néhány öltés hiányzott, akkor más színt hímeztek bele. Többször találkozhatunk ilyen parányi foltokkal.

A kunsági párnavéghímzéseknek nemcsak a színezése jellegzetes, hanem a szerkezete is….

A szabadrajzú lapos- és hamis laposöltéses munkák igazán különlegesek.
A kunhímzés kompozíciója és színösszetétele a Nagykunságon jellemző, eltér mind az Észak-Magyarországon, mind pedig a Dél-Alföldön előforduló hímzéstől. A Nagykunságon ismert motívumok és a tatár hímzés hasonlósága sokakat foglalkoztat, de máig rejtély, hogy miként maradthatott fenn a kun motívumok szín és formavilága.

A minták kompozíciója a középpontot hangsúlyozza két párhuzamosan futó vonal között. A tőle két oldalra futó minta egymás tükörképe. A kunhímzés nagy rozettákból, kunrózsákból, tulipánokból, leveles, végükön virágos ágakból, peremdíszként magányos virágból és gránátalmából áll. A középmezőben lévő minta és a peremdíszek nagyobb mintái ugyanannak a színnek különféle árnyalataiból áll.
Régi kunhímzést több múzeumban őriznek: Karcagon a Györffy István Múzeumban, Budapesten a Néprajzi Múzeumban és Esztergomban a Keresztény Múzeumban is. Ez utóbbi helyen 1973-ban mutatták be Ipolyi Arnold hímzésgyűjteményét melyeket 1860-1869 között gyűjtött, amikor a törökszentmiklósi plébánián szolgált. Ezek a hímzések feltehetően fennmaradt eredeti hímzéseinknek a legkorábbi emlékei.
Ma kunhímzéssel ügyes kezű asszonyok készítenek terítőket, díszpárnákat, lakásdíszítő textileket.
írta és szerkesztette: Cseke Ibolya
Forrás:
mek.oszk.hu
gyapjumuves.hu/…/kunhimzes
vadmagyar.hu/
turkevemik.hu
magyarmuzeumok.hu
gyapjumuves.hu