ÁLLATOK A HARCTÉREN

ÁLLATOK A HARCTÉREN

A háborúkat emberek találják ki és vívják meg, de nem csak ők esnek áldozatul. Kevés szó esik az elpusztult állatokról, még kevesebb pedig azokról, melyeket akaratuk ellenére katonaként használtak és használnak mind a mai napig. Ezzel az összefoglalóval nekik szeretnék emléket állítani.

A tankok, autók, motorok elterjedése előtt azok az állatok szenvedtek a leginkább a háborúktól, akiknek vagy az igavonó erejükre, vagy a katonák helyváltoztatásnál volt szükség. Zömében lovak és öszvérek de tevék és elefántok is hullottak ezerszámra a csatákban, vagy éheztek, szomjaztak, kínlódtak a harcosokkal együtt.

Az élelmes hadvezetők rajtuk kívül az összes elképzelhető állatot megpróbálták hadrendbe terelni, legyen szó cuki delfinekről, kisebb-nagyobb kutyákról, bombát hordozó denevérekről, patkányokról, gázérzékelő tyúkokról.

Bár széles körben nem terjedt el, de konkrét példák vannak „harapós” állatok részvételére is a csatában. II. Ramszesz oldalán állítólag ott harcolt kedvenc oroszlánja is a kádesi csatában a hettiták ellen, a II. világháborúban pedig Wojtek, a II. lengyel hadtest híres medvéje is ott volt a Monte Cassinoi csatában.

Egyedül a macskák tagadták meg az engedelmességet, őket csak a lövészárkokban, vagy hajókon tanyázó patkányok irtására tudták használni.

Lovak…
~~~~~~
Ha egyetlen állatot kellene mondanunk, aminek hatalmas szerepe volt az emberi civilizáció fejlődésében, akkor az minden bizonnyal a ló lenne. A nagy teherbírású és gyors patások kulcsfontosságúak voltak a szállításban és a kereskedelemben, mint igás állatok és hátasok, de az ókortól kezdődően a háborúk is elképzelhetetlenek voltak lovak nélkül: szállításon kívül először a harci szekerek elé kötve jelentek meg a csatákban, majd az Ázsiából származó kengyel elterjedésével a lóháton nyargaló, és a nyeregből kardot lengető vagy nyilazó lovasok is a háború alapfelszerelései közé léptek elő.

Az európai hadseregek legtekintélyesebb csapategysége mindig is a lovasság volt, a középkor lovagjaitól egészen a 19. századi huszárokig, és túl azon, hogy egy harcost szállított, az állat testtömegével, sebességével, valamint rúgásaival maga is képes volt gyilkolni.

A ló csak a 20. század motorizált háborúi kapcsán veszítette el korábbi jelentőségét, de a legnehezebb terepeken, szállításra még ez után is évtizedeken keresztül használták.

A lovaknak persze számos alternatívája akadt a történelem során, ha hadseregek fuvarozásáról volt szó, de hátas állatként is szóba jöhetett több másik faj is….

Tevék, öszvérek, szarvasok…
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A sivatagban még mindkét világháborúban használtak tevéket közlekedésre és szállításra is egyaránt, de Indiában a határőrség még napjainkban is teveháton járőrözik bizonyos területeken.

Az amerikai hadsereg a lovakkal szemben az öszvéreknek szavazott bizalmat, a nagy teherbírású, de jóval igénytelenebb állatok Észak-Afrika, Olaszország és Burma hegyvidéki területein kaptak teherhordó feladatokat a II. világháborúban.

Az északi területeken természetesen a jávorszarvas is számításba jött, a nagy testű, mély hóban is gyorsan haladó állattal a svédek már a 18. században, a szovjetek pedig egy évszázaddal később is kísérleteztek, több-kevesebb sikerrel. A betegségekre érzékeny jávorszarvassal a legnagyobb probléma az volt, hogy könnyen megijedt, és egyszerűen elmenekült. Később a szovjeteknek sikerült őket úgy idomítani, hogy megszokják a fegyverropogást, de túl nagy jelentőségre nem sikerült szert tenniük a háborúk történetében.

Harci elefántok….
~~~~~~~~~~~~~

A nagy testű, ellenálló és okos elefántok először Indiában álltak harcvonalba a hódítani érkező Nagy Sándor ellen. A makedón vezetőt annyira lenyűgözték az elefántok, hogy ő maga is vásárolt néhányat, és treníroztatta is őket. Az ókori Rómában is ismerték a harci elefántokat, ők kénytelen-kelletlen kifejlesztettek egy biológiai fegyvert ellenük: rájöttek, hogy a hatalmas állatok nem bírják a disznó visításának hangját, és bepánikolnak tőle. A legismertebb harci elefántokat mégis Hannibál karthágói hadseregében találjuk meg a második pun háború idején. Időszámításunk előtt 218-ban az Alpok hágóinak dermesztő hidegét csak kevés elefánt élte túl, a trebiai csatában pedig már csak egyetlen életben maradt ormányos, Surus vett részt.

Hős kutyák…
~~~~~~~~~~

Szegény kutyák sem maradhatnak ki a sorból, de nem az általunk oly jól ismert háborúkban használták őket először. Az ókori görögök és rómaiak is nagy testű kutyákat fogtak hadba, így megfélemlítve a lovakat, szétcincálva az ellenséget. A legkedveltebb a molosszus kutyafajta volt, amelyet nemcsak támadásra idomítottak, de komplett védőruházattal is elláttak. Tőlük tanulva a spanyolok és az angolok is tenyésztettek kutyákat harci céllal: így lett népszerű a masztiff. A későbbi évszázadokban a kutyák szerepe kibővült, nyom- és aknakeresésnél, ellenség üldözésénél is bevetették őket, de a legszomorúbb sors azoknak az ebeknek jutott, akiknek a testére bombát szíjaztak, és arra idomították őket, hogy kússzanak az ellenség járművei alá. A második világháborúban bizonyítottak közülük a legtöbben, de a tenyésztési és betanítási program az oroszoknál csak 1996-ban szűnt meg. Az amerikaiak sem hagytak fel a programmal, kutyák ma is szolgálnak a hadseregben, sőt néhányuk ejtőernyős ugrásokban is részt vesz.

Ejtőernyős pulykák, fényképész galambok…
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A német gyógyszerész, Julius Neubronner éveken át szállíttatott gyógyszert saját postagalambjaival, mielőtt fantasztikus ötlete támadt volna: a madárra szíjazott fényképezőgéppel háború esetén tökéletesen meg lehetne figyelni az ellenség állásait. Az 1907-ben kidolgozott technika során saját készítésű fényképezőgépeket használt, köztük panoráma- és sztereó fotók készítését lehetővé tévő darabokat is.

Az ötletet a porosz hadsereg örömmel üdvözölte, így az első világháború több csataterén, köztük Verdunnál és a Somme-i csatában is készültek ma már felbecsülhetetlen értékű felvételek.

A következő két évtizedben a német és a svájci hadsereg is kutatott a témában, végül 1937-ben egy svájci órásmester, Christian Adrian Michel olyan, 16 mm-es filmet használó kamerával állt elő, mely időzítőt tartalmazott, így beállítható volt rajta, hogy a gép hány percenként (1-60) készítsen képet.

Legfurcsább állatos hadi sztori viszont egy szárnyashoz kötődik. A spanyol polgárháborúban a pilóták pulykákra kötve dobták ki a gépekből a törékenyebb csomagokat a harcoló csapatoknak. A pulyka nem tudott elrepülni a szállítmánnyal, szárnya csapkodásával viszont tudta lassítani a zuhanást, így kvázi ejtőernyőként funkcionált. Utána pedig még meg is lehetett enni.

Az éles fülű kémmacskák
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A CIA hatvanas években Operation Acoustic Kitty néven indított kísérlete olyan macskák kiképzését tűzte ki célul, akikkel észrevétlenül hallgathatják le a célpontjaikat.

A macskák fülükbe mikrofont, nyakszirtjükre erősítve rádiós jeltovábbítót kaptak, hosszú szőrük alatt pedig egy, a farkuk hegyéig tartó, természetesen hajlékony antennát helyeztek.

A több, mint húsz millió dollárt felemésztő projektnek azonban több apró hátulütője is volt, mint például az öntudatos állatok nem voltak olyan együttműködők, mint például a kutyák, így a képzés komoly nehézségekbe ütközött. A kísérletet véglegesen leállították az első éles bevetés után, amikor két padon ülő férfi beszélgetésének kihallgatása helyett a macska az útra tévedt, és egy taxi elütötte.

Vízi szuperkatonák: a harci delfinek
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Az amerikaiak a vietnami háború során, a hatvanas években kezdtek el kísérletezni a delfinek katonai célú használatával, az első és második Öböl-háborúban néhányuk harcolt is, feladatuk a bajba került búvárok megmentése és a víz alatti aknák felderítése volt. A program még mindig tart, jelenleg körülbelül hetvenöt delfin és oroszlánfóka él az amerikai hadsereg San Diego-ban található kutatólaboratóriumában.

A szovjetek természetesen ebben is követték az amerikaiakat, ők viszont a kilencvenes évek során lezárták a programot, majd átadták az ukránoknak akik 2000-ben továbbadták az egészet Iránnak.

Aknakereső óriáspatkányok…
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Az aknakereső patkányok ötletét a bombakereső kutyák adták, az ő mintájukra kezdtek kísérletezni az Afrikában őshonos rágcsálóval, amely elviseli a helyi klímát, és hosszú életű. Nem mellékes, hogy a patkányok olcsók, könnyen taníthatók és szállíthatók is. Az átlagosan másfél kilogramm súlyú, 80 centiméter hosszú állatok szimata kiváló, és felismerik a föld alá rejtett robbanószert, kis súlyuk nem hozzák működésbe a robbanótestet.

Tíz hónapi kiképzés és hat hét gyakorlat után megkezdhetik a munkát az akna mezőkön TNT után szaglászva. Ilyenkor az óriáspatkányokat egy kis hámba bújtatják és hosszú, rugós zsinórra csatolják, igy járják be a kijelölt területet. Ha az állat TNT-szagot érez, jelez, majd kaparni kezdi a földet, amely a gyilkos eszközt rejti. Míg két aknakereső ember egy nap alatt tisztít meg egy kétszáz négyzetméteres területet, ugyanazzal két patkány két óra alatt végez.

Erőszak nélkül…
~~~~~~~~~~~~

Az állatok a seregben persze nem csak erőszakos célokat szolgálhatnak. A világháborúkba több katona is vitt magával saját állatot annak idején, például tacskókat, mosómedvéket, egyéb kisebb házi kedvenceket, és nem azért, hogy majd ők is irtsák az ellenséget, hanem hogy ott is házi állati funkciókat töltsenek be, javítsák a hangulatot.

A világ számos hadseregében az egyes alakulatoknak sokszor saját kabalaállatuk van, aminek célja a kedv és morál javítása. Különösen nagy hagyománya van ennek az Egyesült Királyság hadseregében, ahol a birodalmi hagyományokra támaszkodva szinte minden csapategységnek van saját állata, főleg lovak, pónik és kecskék, de az Ír Gárdát még a katonai parádékon is saját ír farkas kutyájuk vezetheti fel. Híres kabala a norvég királyi gárda pingvinje, Nils Olav is, akit nemrég még tábornoknak is előléptettek.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
nuus.hu
24.hu/kultura/2015/09/15/kemmacskak-es-harci-delfinek
magyarmuzeumok.hu