SumidaDAMÓ ISTVÁN grafikusművész 1951-ben született Nagyszebenben.
Bukarestben végezte el a ‘Nicolae Grigorescu’ Képzőművészeti Főiskola grafika szakát 1978-ban.
Majd ösztöndíjasként folytatta tanulmányait a mesterképzőn. Mestereiként tekinti Szalay Lajost és Kondor Bélát.
Ezt követően 1980-1990 között a Kriterion Könyvkiadó és a Ion Grenga Gyermekkönyvkiadónál dolgozott grafikusként.
1990-ben áttelepült Magyarországra. Bár munkája Kecskeméthez kötötte, Damó István már évek óta a szomszédos dél-pest megyei faluban, Kocséron él.
Grafikai munkásságát a kép- és sokszorosító grafika mellett a könyvillusztrálás egészíti ki. A könyvtervezés rejtelmeit a szakma egyik szintén erdélyi születésű jelesétől, Deák Ferenctől (Kökös, 1935–2013, Szeged) tanulta meg.
Említésre érdemleges, hogy a Reformátusok Lapjának heti rendszerességgel készít illusztrációkat Mikly Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt kisiskolások számára írt bibliai történeteket feldolgozó tanmeséihez.
Damó István grafikusművész tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének, a Magyar Illusztrátorok Társaságának, a Magyar Művészkönyv-alkotók Társaságának, a Műhely Művészeti Egyesületnek, a Kapos Art Egyesületnek, a kolozsvári Barabás Miklós Céhnek és a Romániai Képzőművészek Szövetségének.
Damó István grafikusművész méltatása:
A mesterséget alaposan elsajátította a bukaresti Képzőművészeti Főiskolán, majd mesterképzőn képezte magát tovább a hetvenes évek végén. 1990-ben települt át Erdélyből, szellemi munícióval felvértezve, képzeletbeli hátizsákjában hozva a Kriterion Kiadóban és A Hét szerkesztőségében szerzett tapasztalatokat. Később a művészkönyvek készítésének világa is megragadta, ami komoly tiszteletét jelzi a könyvnek, mint műtárgynak. A romániai kiadó után a pozsonyi Kalligram és a budapesti Móra Kiadó is megbízta gyermekeknek szóló művek illusztrálásával.
Damó István érzékeli a fogyasztói szituációt, amit elvárnak tőle, ám művész tud maradni. Már korai rajzain is felfedezhetők azok a különös motívumok, amelyek másként láttatják a magától értetődő tárgyakat, állatokat, növényi formákat és az embert, mint ahogy azok a naturális valóságban léteznek.
„Az illusztrációnak nincs saját élete, hiszen a történetmesélést árnyékként követi, és sohasem léphet át tőle eltérő világba. Cselekményeket kell ábrázolnia. A történésektől nem lehet elrugaszkodnia, mert a könyvkiadók- legfőképpen a gyermekkönyvek kiadói- az írott mű leképezését várják el az illusztrációtól, főleg a tankönyv illusztrálás esetében igaz ez.” Damó István nem csak olyan szemet, képzeletet állandó mozgásban tartó grafikus, aki sajátos rajzi világának köszönhetően elnyerte a Szép magyar könyv díjat, hanem az igényes kiadók és olvasók elismerését is bírja. Aki az alkotásait nézi, ösztönösen érzi, hogy Damó a szövegtől nem szakad el, mégis gondoskodik arról, hogy a művek rejtett vagy nyilvánvaló üzenete és saját művészi szemlélete áradjon, sugározzon a lapokról.
Festményrajzoknak mondhatjuk Damó alkotásait, mert grafikai vonalakkal körülhatárolja a figurát vagy tárgyat, majd úgy színezi ki, hogy eleven képek sora pulzál előttünk. Mintha a művész nem mozdulna, szemmel követné környezete minden rezdülését, s közben a fehér lap üressége eltűnik keze nyomán. Mintha hirtelen mozdulattal összefogná az írott mű alakjait, és egy olyan pillanatképet rögzítene, amelyben minden szereplő aktív. Másik egyedi jellegzetessége, hogy a motívumok függőleges elhelyezésével izgalmasan mozgatja meg a teret, amelyben a versszakok mellett, alatt, fölött a lapot nem hagyja szabadon. Keresi az ingadozó és statikus rajzi elemek egyensúlyát.
Jól komponált helyet talál minden irodalmi szereplőnek, hogy egyszerre érezzük fixnek és mobilnak a térben elhelyezett alakokat. A rajzok összekötők és üzenetvivők a történések között, ehhez játékosságra van szükség, ami Damó illusztrációinak harmadik jellemzője.
Csak látszólag alakítja szabadon a vizuális elemeket, mert mögöttük egy keskeny pallón egyensúlyoz a figuratív és a nonfiguratív között.
Vonzzák a játékos ellentétek, így egyszerre ábrázol drámai vagy humoros szituácíót, groteszk köntösbe öltözteti a mondandót.
Végül a színek egyedi és merész párosításának használata az, amiről könnyedén ráismerünk Damó munkáira. Ha táblaképként vizsgáljuk grafikáit, az alapos szemlélődés után megállapíthatjuk, hogy szinte érzéki festményekről van szó.
Művei üdék és tehetségesek, vonzzák a tekintetet, és feltűnés nélkül mutatják, hogy a felszín alatt kikacsint a vidám formák tartománya. De mindennek az ellenkezőjét is gondolhatjuk, mivel egy emelkedő-süllyedő libikóka képébe rejti a mozgalmasságot. Érdekes, hogy sohasem síkban, hanem térben, már-már űrben lebegnek, dőlnek, úsznak a figurái. Egyszemélyes színpadán kreatív térszervezőként helyezi el a versek szereplőit, akár Zelk Zoltán (Gólyavirág, gólyahír – Móra, 2006), akár Kányádi Sándor (Billeg-ballag – Kalligram, 2006) megjelentett köteteit nézzük, a stílusjegyek azonosak.
Damó István nagyvonalúan és könnyedén tálalja a képi motívumokat a remek versekhez. Szórakoztatja nézőjét-olvasóját, a könyvlapokon derűsen fittyet hány a konvenciókra, bátran vág el figurákat a lap szélén, fütyül a perspektívára, költőkhöz méltó asszociációs mezőt alkot. Mindeközben a szeizmográf érzékenységével követi a szöveget. Kifinomult irónia van a mesterien komponált rajzok mögött. Ehhez már csak kifinomult ízlésű olvasó szükségeltetik.”
(Cs. Tóth János – Damó István, a kifinomult fetményrajzok mestere)
„A Népmese Napját ünnepeljük – a magyar kortárs grafika egyik lekiválóbb képviselője, Damó István meseillusztrációinak a kiállításával.
Damó István évtizedek óta foglalkozik a mesékkel, a Kriterion és a Ion Creangă kiadók könyvei mellett számos más, gyönyörű illusztráció őrzi mesélő kedvét, amivel az írott szövegnek arcot ad.
Damó István a kortárs grafika egyik legjelentősebb alkotóművésze. Senkivel össze nem téveszthető alkotásainak világa, világteremtő ereje maga a mese.
A kiálított illusztrációk legalább három csodát nyitnak meg előttünk. A képek dinamikája szinte filmszerűvé teszi az ábrázolást, befogjuk a szemünkkel a képet, de az események hosszú egymásutánját látjuk lezajlani. A fekete-fehér rajzok a titokzatos rejtelmek világába vezetnek, a felnőtteknek a régi német fa- és rézmetszetek világát idézi, a gyermekek számára a kalandot, a kíváncsiságot ébreszti fel. A színes elmosódó „pacái” (óh, azok a pacák!) új és új képeket rejtenek, egy törpe kalapjának barna foltjai egész reglnyt mesélnek, ha jól figyelünk.
Végtelen finom, szinte jelzésszerű eszközökkel ad a művész a konkrét ábrázolásnak saját szempontú, olykor absztrakt hangsúlyokat. Finom tusvonalakkal viszi tovább a figurát, belekezd a saját meséjébe, karaktert adva a saját világának- de mindig alázattal illeszkedve az alaphelyzetekhez, a szövegez és az alkalmazott grafikai feladat sokféle meghatározottságához.
Ezzel is tanít. Alázatra, eleganciára, könnyedségre az áradó kedély erejével. Ez az, ami elmondhatatlan. Ez az, ami miatt a kép bennünk él, elfelejthetetlenül.
Ezek az illusztrációk csodás extrapolációi egy nagyszerű művészi világnak. A legtöbbet adják: a gyermekek számára birtokba vehetőek. Ránéz – és nem dobja el, nem sír egy másikért, hanem megfogja, el nem engedi, az övé, mostmár az ő világa.
És mostmár a miént is.
A bennünk lévő örök gyermek., a jobbik énünk számára ünnep ez a kiállítás.
Köszönet mindenekelőtt Damó Istvánnak.”
(Cseh Borbála – 2014 – Országos Idegennyelvű Könyvtár)
“Először is szögezzük le: Damó István tüneményes grafikus. Csodás, különleges képzelőerejével a valóság személyes átiratát készíti el, lenyűgöző történeteket mond el általuk. Eredetiségről tanúskodó grafikusi életművét a kezdetektől kísérik könyvillusztrációi.
Az MNÁMK iskolagalériájában Damó István munkáiból ezúttal Miklya Zsolt és Miklya Luzsányi Mónika: Igaz ember hitből él című reformációs olvasókönyvének illusztrációiból , Gergely Tamás: Fifi. Egy illatcsepp története című kötetéből, valamint az Ótestamentumhoz készült illusztrációiból láthatunk válogatást.
Úgy érzem, Damó István munkája során a gyermek, ifjúsági és felnőttirodalom, a Szentírás történetei között lévő határok megszüntetésére törekszik. A könyveket nem szó szerinti értelemben illusztrálja, hanem szabadon értelmezi, amelynek köszönhetően az illusztrációk önálló grafikai művekként is megállják helyüket. A gyermekeknek szánt illusztrációkat többnyire különböző rajzolói vagy festészeti technikákkal készíti: általában színezett rajzok, akvarellek kerülnek ki keze alól, ritkában fekete-fehér grafikai lapok.
Fifi kalandjai a legkisebb olvasók számára készültek. A kisgyermekek számára még nehéz betűolvasást a művész kötetlenül, a történetet saját gondolataiban tovább szőve illusztrálta. A stilizált, dekoratív, kedves figurákat akvarell technikával alkotta meg. A kötet lapjait gömbölyded, plasztikusan árnyalt, formai szempontból leegyszerűsített alakokkal népesítette be és a mese fordulópontjainak, találkozásainak , lelki változásainak pillanataiban mutatja meg őket.
Damó István illusztrációiból sugárzik az értő és érzékeny közelítés a műhöz, amelynek eredményeként a rajzok belesimulnak a szövegbe, de azt mégis erősítik, és nem csak szó szerint színesítik a cselekményt. Kiállított illusztrációin látszik, nem akar feltétlenül tetszeni, csak szolgálni a szerzőt és olvasót. Közben ügyel arra, hogy inkább erősítse a befogadói figyelmet, mintsem elvonja azt a rajzokkal.
Damó István bajai kiállításában, a mesekönyv illusztrációkban, a bibliai szereplők és a reformáció 500 éves története karizmatikus alakjainak háttér nélküli , a fehér papíron, mint alapon elhelyezett, kontrasztosan árnyékolt vonalrajzai, színes plasztikus formák jutnak érvényre, mellettük olykor néhány szimbolikus állatot, tárgyat, épület vagy tájrészletet felvillantó, szándékosan felnagyított vagy aprólékosabban ábrázolt formákkal.
Damó István gyermekkönyv illusztrációi a gyermekrajzok derűjét, egyszerűségét, nyitottságát mutatják, számtalan további asszociációs lehetőséget kínálva a nézőnek. Jellemző vonása művészi nyelvének a népi életforma sajátos világának a mese szférájába történő átemelése.
Damó István méltán nevezhető az illusztráció mesterének. Szinte néhány vonallal képes a tőle megszokott harmonikus, derűs és életvidám közegből a drámai feszültség, a tragédia
területére vezetni a nézőt. De itt sem válik harsánnyá, nem túloz, nem erőlködik. Az Ótestamentum lapjait illusztráló sorozata kékben, sárgában, pirosban tartott színeivel, finom öniróniába rejtett humorával könnyedségének gyönyörű, koncentrált példái.”
(Kovács Zita művészettörténész – Damó István mesekönyv illusztrációi, MNÁMK, 2018, Baja)
Damó István grafikusművész így vall munkásságáról:
“Egy alkotó ember a legegyszerűbb eszközzel is ki tudja fejezni gondolatait A grafikában egyrészt a technikák nyújtják a változatosságot. De ugyanakkor fontos tudni, hogy a megfelelő témához, a megfelelő technikát kell választani. Persze ez nagyon szubjektív döntés, a művész szuverén joga. Ami a kifejezésmódomat illeti, hozzám a vonal áll a legközelebb, ezért ösztönösen olyan technikákat választok, ahol a vonal – a vonalas rajz – érvényesül inkább. Amikor festek, akkor is többnyire színesen rajzolok. Amikor úgy érzem, hogy az önismétlés veszélye fenyeget, akkor műfajt, vagy technikát váltok. Mint eszközt, kedvelem a színes tintát, főleg amikor gyermekkönyveket illusztrálok.
Szeretem a tinta által nyújtott lágy tónsokat, áttetszőséget. Több mint egy évtizede használom a számítógépet is. Jól bevált az alkalmazott műfajnál. Az újságpapírnak köztudott, hogy nagy a szívó hatása, így a színek eltompulnak, besötétednek. Erre igen alkalmas a számítógépes megoldás, ugyanis élénk, telített színeket lehet „kikeverni” és a színek nagyjából élénkek maradnak. A ceruzát is kedvelem , szerencsére nagy a választék, mert nem mindegy, hogy milyen minőségű ceruzát használunk. Általában a grafitceruzának van egy fénye, ami engem zavar. A leglágyabb grafitnak is csak egy mély, sötétszürke nyoma van. Viszont találtam egy olyan grafitceruzát, ami majdnem olyan, mint a szénceruza, de nem az.
Mély, bársonyos fekete színe van, olyan a hatása, mintha tusrajz lenne. Úgyhogy nincs okom panaszra. Végül is, azt csinálom, amit szeretek.”
*
Fotó: DAMÓ ISTVÁN grafikusművész és gyermekkönyv-illusztrációi
Szerkesztette: Zilahi Nono
