PALKÓ ERNŐ SZOBRÁSZ-KERAMIKUS

PALKÓ ERNŐ SZOBRÁSZ-KERAMIKUS

Palkó Ernő szobrász-keramikus Kolozsváron született 1958. január 8-án. Az iskolai évei alatt Kádár Tibor és Bardócz Lajos voltak mentorai.
Művészeti tanulmányait a kolozsvári „Ion Andreescu” Képző- és Iparművészeti Főiskola kerámia szakán végezte 1986-ban. Mesterei voltak: Cornel Ailincăi, Mircea Spătaru, Mircea Vremir. 1991-ben csatlakozott a Romániai Képzőművészek Szövetségéhez, majd 1996-tól tagja lett a kolozsvári Barabás Miklós Céhnek, és 2010 óta a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének tagja.
1992 óta számos egyéni tárlata nyílt Románia-szerte (Szépművészeti Múzeum, Képzőművészeti Szövetség Galériája, Korunk Galéria, Kis Galéria – Kolozsvár, „Palatele Brâncoveneşti” Kulturális Központ – Mogoşoaia, Galateea Galéria – Bukarest, Artis Galéria – Bukarest, Căminul Artei Galéria – Bukarest) de Európa nagyvárosaiban is megtekinthette alkotásait a művészetkedvelő közönség (Szabad Műhely – Veszprém, Magyarország, ProArt Gallery – Wels, Ausztria). 1988 óta rendszeres résztvevője a romániai megyei éves tárlatoknak, illetve az országos képző- és iparművészeti, valamint kisplasztikai biennáléknak. Palkó Ernő szobrász-keramikus számos nemzetközi kiállításon és szimpóziumon vett részt 1990 óta. A nemzetközi tárlatok keretében alkotásai számos országba eljutottak, melyek közül említésre méltó: Olaszország, Szlovákia, Szerbia, Japán, Magyarország, Románia. Ezen országok valamennyi városában többszőr is kiállításra kerültek kisplasztikái, kerámia szobrai. Palkó Ernő küzgyűjteményekben őrzött alkotásai megtalálhatóak: a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban, a „Palatele Brâncoveneşti” Kulturális Központban, Mogoşoaia, Közép-európai Művésztelepen, Tállya, valamint a Kortárs Magyar Galériaban.
Magángyűjteményekben levő alkotásai fellelhetőek világszerte: Románia, Magyarország, Olaszország, Bulgária, Ukrajna, Kanada, Amerikai Egyesült Államok, Svédország, Németország, Szerbia.

Palkó Ernő méltatása:
“A transzcendens, a metafizikus és a tiszta ész birodalma felé irányuló művészet már a múlt század elején megteremtette a maga újszerű, jelekre és szimbólumokra épített világát. Az absztraktban polgárjogot nyert művészi megnyilatkozás változó intenzitással ugyan, de mind a mai napig hódít a művészvilágban. Ez alól a kerámia sem kivétel. Az a képzőművészeti ág, amely talán legtöbbet változott az utóbbi évtizedekben, hiszen a funkcionalitás berkeiből kitörve, s a funkcióváltást tudatosan vállalva hirdeti az autonóm műtárgy diadalát. Az önálló, a dekoratív szerepet is túllépő műalkotásét. Mindezek ellenére Palkó Ernő sajátos jelekkel és szimbólumokkal teli kerámiái nem sorolhatók egyértelműen az absztrakt kategóriájába, hiszen annak határait átlépve a figuralitásnak is teret engednek. Nevezhetném ezt akár „szégyenlős” figuralitásnak is, hiszen egyfajta, jól átgondolt
általánosítás, a lényegi jegyekre összpontosítás eredményeként keletkezett formavariációkról van szó.

Forrásjegyeiket tekintve bio-, zoo- és antropomorf alakzatok, tengeri képződmények, kagylóformák vagy éppenséggel ősrégi edénymaradványok ihlette utórezgések, a művészi fantázia és alkotókedv szüleményei. De tovább tágítva, s immár a szobrászat határáig feszítve a kört, a művésztől a konkrét arcvonásokat megjelenítő portré sem idegen. Legyen szó karneváli groteszk átlényegítésekről, vagy transzcendens angyali üzenetről. Földszínek, türkizes fények, ragyogások, fehérlő felületrészek, vörösen villanó foltok, kékes árnyalatokkal tarkított domborulatok-homorulatok, s az elmaradhatatlan hullámvonalak párhuzamában fogant alakzatok érzékeltetik a mozgó világot, az univerzumot uraló dinamikát, az örökös zsongást. De érzékeltetik ugyanakkor a művészből áradó, örömteli feszültséggel telített alkotókedvet is, vagy éppenséggel, groteszkjeiben, az önmagamat kigúnyolom ha kell magabiztosságát. Az elmélyedést, a tiszta ész diadalát, sugallatát, de a játék, a komoly játék élvezetét is. S mindazt az érzelmi hátteret, amely nélkül elképzelhetetlen az igazi művészet.
Mintha egyfajta történelem előtti korokba nyúló, animisztikus tárgyalkotási elképzelés kelne életre, konkretizálódna Palkó Ernő öntörvényű, posztmodern, absztraktba hajló, félfigurális alakzataiban. A
művész lelket lehel az amorf anyagba azáltal, hogy megtestesíti a tudatalattijában fogantakat, hogy láthatóvá-tapinthatóvá teszi elképzeléseit, vágyait,emócióit, kétségeit és bizonyosságait. Hogy aztán
következetes tűzimádóként kössön életre szóló szövetséget a magas izzással és várja csillapíthatatlan izgalommal a legnagyobb úr, a tűz szeszélyeinek mesterkedéseit, a képlékeny formák szilárddá lényegülését. A meglepetést, amit az égetőkemencéből vagy raku technika esetében a földkupacból kikerülő, tűzben edzett munka okoz. S ez a metamorfózis, az alakulás és átalakulás folyamata mintha magának a genezisnek a pillanatait elevenítené föl, teremtve formát az
öröktől fogva létező anyag, az agyag korhoz kötött, de ugyanakkor időtlenségbe torkolló művészi lehetőségeinek.” (Formák varásza – Németh Júlia művészettörténész)

“Palkó Ernő kerámiái történeteket mesélnek, szűkszavúan. Reflexív alkotói magatartás az övé, amint legsikerültebb darabjai jelzik, látás- és láttatásmódja a szobrászé. Gondolatokat önt formába. Sajátos „metavilág” ez a művészi világ, nemcsak a szó klasszicizálódott értelmében, hanem olyan újrateremtett, második természet, amelynek dimenziói többszörösen magukban foglalják a mindennapokéit. A tény többszörös következmények sorában tárgyiasul: először is abban, hogy
nem állapotaiban, hanem folyamatában ragadja meg az emberi létezést, ez megsokszorozza a láttatásnak, a tükörmutatásnak a perspektíváit. A meditáció szintjére emelt, csendes szemlélődés kisszobrait látjuk, ülő, fekvő alakokat idéző torzókat látunk; ezek már önmagukban a reflexív
magatartást idézik, csoportba illeszkedve pedig belső párbeszédbe szerveződnek. Ez tehát a folyamat első, kezdeti pillanata – a létlenyomatok pozitív és negatív formái itt még együttélnek –
különváltak. A folyamat folytatódik, már telt és üres formákat látunk – jellegzetes szobrászati megoldás –, lekerekített formákat látunk, a reliefeken hullámokat, íveket. Állandó a változás, mondja
ez a művilág. Palkó Ernő magát az átmenetet ragadja meg és emeli komplex metaforák sorává.
Hogy hogyan?
Jelen van műveiben az antik művészetre való utalás, és a 20. századira, a jelenkorira való, abban az értelemben, hogy ötvözi a figuratívat és nonfiguratívat, hogy egyszerre antik és kortárs: geometrizáló. Egyszerre képviselik ezek a tárgyak egy külsőés többszörösen belső párbeszéd
szükségképpen térbeli dimenzióit, de elsősorban idő-dimenzióit. Ez a metamorfózisvilág megkívánja, hogy az alkotó az anyaggal folytatott párbeszédben a megfelelő módszert válassza meg, hogy forma és szín harmóniáját hozhassa létre. Harmóniába hozásukkal pedig kifejezőbbé és dekoratívabbá válik a forma. Palkó Ernő ötvözi a szobrászati és festészeti technikákat.
Milyen szobrok végül is Palkó Ernő kerámiái és milyen kerámiák a szobrai? A szobrászat jellemzője, hogy a kő maradandóságára épít, mintegy időn kívülre helyezi a témát, és időtlen műalkotásokat
igyekszik létrehozni. Ha végül egyetlen szerkezettel próbálnánk megragadni ezt a művilágot, az minden bizonnyal ez lenne: a pillanat kisszobrai.” (A pillanat szobrai – Józsa István
művészettörténész)

Palkó Ernő szobrász-keramikus művészi hitvallása:
A KÉPLÉKENY FORMÁK VARÁZSA, avagy a Terra fluida legutóbbi egyéni kiállításomból indul ki, melynek a Terra magica címet adtam, az azt megelőző Terra-Millennium és Grafiterra című kiállításaim folytatásaként. A Terra fluida az agyagnak a közvetlen fizikai ráhatás által létrehozott sokarcúságának kifejeződése. A föld, az agyag képlékenysége, és az ebből, a tűz szellemének közreműködésével született formák varázsa lényeges szerepet játszik a metaforikus szoborformák megalkotásában. A képlékeny formák varázsa cím abból a gondolatból indul ki, hogy a „Terra” szó jelképe lehet a kerámia-műveimre jellemző kifejezésmódnak, mely az ősi műtárgyak emlékezetét
modern hangvételű kísérletekbe ülteti át. Más szóval, munkáim nyelvezetét meghatározza az ősiről a korszerűre való átmenet, amely egy kortárs művészi diskurzus által valósul meg. A formák
folyékonyságával való – a tűz hatásához szorosan kapcsolódó – kísérletezések következő lépéseként a Terra fluida az absztrakt-szimbolikus figuratív kifejezésmód irányában fejlődött, ugyanis a plasztikai eljárást alárendeltem az antropomorf ábrázolásnak, melyet drapériaszerű elemek valamint ásványi berakások gazdagítanak. A kerámiaművészet jellegzetes műszaki eljárásai (patinázás, textúrák, égetés által kiváltott hatások) alátámasztják és kihangsúlyozzák a mű
egészének plasztikai kifejezését.
*
Fotó: PALKÓ ERNŐ és alkotásai