SumidaLEGENDA VAGY VALÓSÁG AZ ERÉNYŐV?
A mítosz szerint az erényöv a középkori lovagi kultúra terméke. A Szentföldre induló keresztes lovagok, a feleségeik hűségét így próbálták biztosítani. Természetesen a valóság igen távol áll az évszázadok alatt meggyökeresedett legendától. Az erényöv valódi története az elmúlt 500 év szellemi kultúrájának torzításokkal teli szüleménye.
Erényöv az irodalomban…
Bizonyos középkori versekben megemlítenek “szerelmi csomókat”, illetve a nők kincsének aranykulcsát, ám ezek nagy valószínűséggel csak költői képek. A középkori erotikus történetek szerzői ellenben még csak nem is utalnak erre a találmányra. Ha létezett volna az erényöv, akkor pont Chaucer vagy Boccaccio műveiben ne találkoznánk vele?
Az erényövről Pierre de Bourdeille, francia nemes írt először Brantôme uraság álnéven a 16. században. Művében egy olyan kitalált szerelmi kalandot mesél el, amelyben egy hölgyet végül megszabadít az általa addig nem ismert “vaspántos szerkezettől”. Bár a történet az erényöv franciaországi megjelenéséről szól, az író a történetben letisztázza, hogy az ószeres által árult szerkezet csupán a képzelete szüleménye.
Johann Zedler Universal Lexikonja (1732–1763) például a „cingulum pudicitiae” szócikkében jelezte, hogy az erényövet „hűtlen asszonyokra csatoltak, megakadályozván, hogy más férfiakkal feküdjenek össze.”
Az, hogy bekerült a fogalom a lexikonokba, végképp a tudományosság látszatát keltette és valóságként tüntette fel az elképzelést.
A 15. századra terjedt el az erényöv latin elnevezése (cingulum castitatis), ám ez akkor már majd egy évezrede használt teológiai fogalom volt. Átvitt értelemben hasonlatként szolgált az erkölcsi tisztaság megjelenítésére és nem egy tárgyra utalt.
Az erényöv legkorábbi ábrázolásai a 16-17. századból maradtak ránk, ám ezek a rajzok is csupán csak karikatúrák. A múzeumok által kiállított “középkori erényövek” pedig a szakértők szerint egytől egyig 19. századi hamisítványok. A párizsi Cluny Múzeumban őrzött egyik erényövről például nemrég derült ki, hogy később gyártották, a másikat pedig Prosper Mérimée író készítette az 1800-as években, hogy megviccelje a múzeum egyik tisztviselőjét. A magyar Orvostörténeti Múzeumban látható erényövet is csak a legendák alapján rekonstruálták.
A hamis konstrukciók története inkább arról szól, hogy hogyan akarta szemléltetni a sötét középkort a 18. századi felfogás és miként próbálták látni és láttatni a korábbi idők erkölcseit.
Azon kevesebben gondolkodtak el, hogy vajon ha valaki tényleg arra kényszerült volna, hogy erényövet hordjon, az miként valósulhatott volna meg a gyakorlatban súlyos egészségkárosodás nélkül?
20. század elején tömegesen munkát vállaló, így egyedül otthonról elinduló nők között akadtak olyanok akik időlegesen önvédelmi célból felvettek hasonló szerkezetet, hiszen kisérő nélkül, a nem túl kifinomult férfiak között kellett nap mint nap helyt állniuk. Vélhetően jobban bíztak e fém eszköz védelmében, mintsem a kimondott szó erejében.
Másrészt a korabeli – tévesnek bizonyuló – orvosi elképzelések miatt a nyárspolgári „erkölcsök” keretében a kamaszokra kényszerítettek rá efféle szerkezeteket esténként többnyire saját szüleik, nehogy rossz helyre tévedjen a kezük. Kétségkívül ezek kimunkáltabb darabok voltak, mint amit a középkoriaknak tulajdonítottak.
írta és szerkesztette: Cseke Ibolya
forrás:
magyarmuzeumok.hu
avertesagoraja.hu
revizoronline.com/hu
LEGENDA VAGY VALÓSÁG AZ ERÉNYŐV?
