BETYÁROK: ROMANTIKUS HŐSÖK VAGY BŰNÖZŐK?

BETYÁROK: ROMANTIKUS HŐSÖK VAGY BŰNÖZŐK?

Betyárvilág Magyarországon

A betyár szó legkorábban a 18. század közepéről származó forrásokban fordul elő. Akkor még nem bűnözőt, hanem “hetyke, virtusos, bátor” legényt jelentett, aki csak szezonálisan adta fejét kenyérkereső munkára, például nyárra elszegődött pásztorok mellé kisegítőnek. Azonban az állandó lakás és munka hiányában jó esélyük volt rá, hogy időnként átlépjék a törvény határát, így a köznyelvben a szó egyre inkább Összekapcsolódott a bűnöző életformával.

18. századból is vannak tudósítások útonálló bűnözőkről de a betyárvilág igazi “felvirágzása” a 19. század elejére tehető.
A folyamatos háborúskodások miatt a hadsereg emberigényét gyakran erőszakos katonafogdosással elégítették ki. A szó szoros értelmében “kötéllel fogott” újoncok közül sokan inkább a szökést választották az életfogytig, később már “csak” 10-12 évig tartó katonáskodás helyett.
Ezzel pedig törvényen kívül helyezték magukat, így egyenes út vezetett a rabló, fosztogató életmód felé.

A katonaszökevények mellett a nincstelen, pásztorok szolgáltatták a betyárvilág másik fő utánpótlását.
Amikor az egyik zsellér például apróbb lopásra kényszerült és miután tettére rájöttek, inkább megszökött a büntetés elől.
Az eladósodott, rossz terméssel, állat elhullással nyomorított paraszt, sokszor nem látott más kiutat, minthogy betyárnak álljon.
A jószáglopás, orgazdaság, az állatok adózás alóli kivétele, azaz más pusztákra való áthajtása az összeírók elől, az adóalapok eltagadása mindennapos volt, de betyárok gyilkoltak, raboltak, hatalmas kárt okoztak a lakosságnak.

19.. században fényévek választották el Bogár Imrét, Sobri Jóskát, Rózsa Sándort, Farkas Jancsit a jóságos, idealizált férfitől, illetve a Robin Hood ihlette folklór mesevilágtól. Ezt igazolja, hogy egyetlen olyan történeti forrás sem került elő, amely ezeknek a bűnözőknek a nagylelkűségét, szerethetőségét igazolta. Sőt!
Két fő típusuk különíthető el: az egyik az alföldi nagy állattartáshoz és -kereskedelemhez kapcsolódó pusztai lovas betyár, a másik pedig a hegyvidékek csempészésből, lopásból, rablásból, útonállásból élő, gyalogosan vagy szekérrel közlekedő erdei rablója volt.

A 19. században a dél-alföldi betyárok, a kiskunságiak, és a bakonyiak uralták a „piacot”. Szinte minden tájegység életre hívta a maga hírhedt bűnözőjét.
A betyárok általában kisebb (legtöbbször négy-nyolc fő közötti) bandákba szerveződve működtek. A csoport élén a teljhatalmú vezér állt, aki a legerősebb és legkíméletlenebb volt, neki a többiek feltétlen engedelmességgel tartoztak. A bűnözők gyakran felvett vagy ragadványnéven hiresültek el (Angyal Bandi, Bogár Imre, Sobri Jóska, Sisa Pista). A közösség szabályait, a “betyárbecsületet” megsértőket rövid úton elintézték. Belső konfliktusok eredményeként számos betyár végezte életét társa kezétől, mint például a Mátra és a Bükk vidékén működő Vidrócki Marci 1873-ban.

A rablott javakat orgazdákon keresztül értékesítették. Az orgazdák jellemzően kocsmárosok, rangosabb pásztorok, molnárok és kisnemesek voltak, akik ellátták a betyárokat élelemmel, lőszerrel és hírekkel is.

Különösen megromlott a közbiztonság közvetlenül a szabadságharcot követő években, amikor csaknem minden megyében népes bandák működtek. 1850-ben egy postakocsi kirablása után az Orosháza környékén garázdálkodó, mintegy 70 fősre becsült betyárbanda ellen a katonaságot is kirendelték. A több megyére kiterjedő hajsza után több tucat gyanúsítottat – köztük orgazdákat is, meg egyszerű csavargókat is – letartóztattak.
A Dél-Alföldön egyetlen év alatt 88 embert végeztek ki rablás, gyilkosság és a bűnpártolás vádjával.

NÉHÁNY A LEGHÍRHEDTEBB BETYÁROK KÖZÜL…

Angyal Bandi

Angyal Bandi, a legrégebbről ismert, országos hírű igazi betyár, Ónody András néven, Sajószentpéteren született és nemesi származású volt. A róla maradt fenn számtalan történet, mert foglalkoztatta a közvéleményt az „úri betyár” históriája.

Azt nem tudni, hogy az iskolázott, négy nyelvet beszélő, nemes származású Ónody András miért sodródott a „betyáréletbe”, csak azt, hogy az 1780-as évektől kezdve lovakat lopott (általában a Hortobágyról) és orgazdasággal is foglalkozott. 1787-89-ben két évet ült a kassai börtönben – nyolc évi büntetésének ilyen fokú enyhítését is nagyrészt származásának és rokoni kapcsolatainak köszönhette. Szabadulása után felkereste régi cimboráit, folytatta korábbi életmódját. Rablásait főként Borsod, Gömör és Abaúj megyékben, valamint a Hajdúságban, a Hortobágyon és a Nagykunságban követte el; több megyében körözték. 1799-ben ismét két évre ítélték az ekkor már Angyal Bandiként ismert Ónodyt, azonban mivel önszántából nem vonult börtönbe, országos körözést adtak ki ellene. Az időközben négy évre súlyosbított börtönbüntetését azonban már nem kezdhette meg, mert 1806 novemberében, bujkálás közben egyik birtokán meghalt kolerában.

Bogár Imre

E korszak egyik leghíresebb, ám legrövidebb ideig bűnöző betyárja Bogár (Szabó) Imre (1842–1862) volt, aki bandájával főleg Pest vármegye és a Kiskunság vidékét fosztogatta.
Számlájára írták a bajai vásározók 15 szekere ellen 1861-ben elkövetett rablótámadást. A rablók a kocsin lévő pénzes ládákból 2000 forintot vettek ki. Zsákmányuk ma legalább egymillió forintot érne.

A banda 1862 elején is folytatta a fosztogatást, habár szerintük csak kéregettek, erőszakkal semmit nem vettek el. A „kérés” úgy történt, hogy a fegyvert fogtak az “adakozó” áldozatokra.
A működésük során óriási összegeket raboltak, a történészek szerint 15-30 millió forintot is elérheti mai árfolyamon számolva, amely akkor hatalmas vagyonnak számított.

Bandaháború és leszámolások…

Két juhász egy halottat fedezett fel a csengelei pusztán lévő kútban. Az áldozat feje be volt zúzva, fülei le voltak vágva, bal karja át volt szúrva, míg a lábára egy homokkal teli zsákot kötöztek.
A holttest Dönti Péteré volt, egy másik betyárvezéré, a gyilkosa pedig Bogár Imre volt…
Dönti Péter halála miatt leszámolás kezdődött a betyárok között. Rablóbandák véres bosszút álltak tagjaik halála miatt.
Besúgóknak köszönhetően a gyilkosra, Bogárra álmában csaptak le a pandúrok.
A per két napig folyt Pesten, a megyeházán, ezalatt a férfi próbált mindent tagadni, és a halott társaira hárítani, annak ellenére, hogy 26 tanút idéztek be.
Az alig húszéves férfi a legsúlyosabb büntetést kapta, 1862. július 19-én Pesten kivégezték, alig egyéves aktív bűnözői tevékenység után.

Sobri Jóska…

Sobri Jóska (1810-1837) a bakonyi betyársereg vezetője volt, csapatával rajtaütésszerű rablótámadásokat hajtottak végre a Dunántúlon. Halála után még ötven évvel is arról beszéltek, hogy nem halt meg… „Sobri él”.

Sobri 1836-ban követte el leghíresebb tettét, amikor Kónyban a győri káptalan pénztárát rabolta ki, és az uradalmi számtartó minden vagyonát elvette. A zsákmányolt összeg ma 25 millió forintot érne.
Másik hírhedt tette, vitéz Hunkár Antal ezredes kirablása volt,. Ez lett Sobri veszte, ugyanis a nagy tekintélyű, befolyásos ember egyenesen a császárnál tett panaszt. Hajtóvadászat indult Sobri ellen, sőt szinte minden rablást az ő számlájára írtak. Sobrit és öt társát 1837. február 17-én kerítették be Somogy és Tolna vármegye határán, Lápafőnél. Itt szabályszerű ütközet alakult ki, a sarokba szorított betyárok védekeztek, még sebesülten sem adták meg magukat. Sobri folyamatosan tüzelt a 30-35 katonára, akik végül mégis a közelébe férkőztek, és egy tiszt lándzsával rontott rá. A betyár célba vette, de amikor rádöbbent, hogy esélye sincs a fegyvert maga ellen fordította, és szíven lőtte magát.

Rózsa Sándor…

Rózsa Sándor (1813-1878) legalább tucatnyi embert megölt, és közel hatvan súlyosabb bűncselekményt írtak a számlájára, (mai árfolyamon 20-30 millió forintot zsákmányolhatott. Ült Kufsteinben és a szegedi Csillagbörtönben is.
1848/49-es szabadságharcban rövid ideig részt vett a bandájával, ezért 1849 után már nem lehetett közönséges rablóként üldözni.

1852 nyarán hatalmas gaztettet követett el:
Újszászon kirabolta a helyi plébánost, akitől 6.000 forintot zsákmányolt, amely hatalmas összeg volt akkoriban, ma ez szintén sok millió forintnak felelne meg.
Egy másik alkalommal a bandájával úgy rabolt ki egy vasúti szerelvényt, hogy felszedte a síneket. Ám a vonat katonákat is szállított. A hadsereg tagjai megsebesítették az idősödő betyárvezért, társai közül pedig többet megöltek. Így fogták el Rózsa Sándort, aki többé már nem szabadult.

Rózsa elleni vád: 21 rendbeli rablás, 9 lopás és egy gyilkosság, 1873-ban halálra ítélték a betyárkirályt.
Már több mint egy éve raboskodott a halál árnyékéban, felkötése a politikai huzavona miatt addig húzódott, amíg gümőkórban meghalt, 1878. november 22-én a Szamosújvári börtönben , 65 évesvolt.

Farkas Jancsi…

Hódmezővásárhelyen született 1838-ban, bár nevét nem tartották olyan nagyra, mint Rózsa Sándorét vagy Bogár Imréét mégis hírhedté vált a Dél-Alföldön.

Farkas Jancsi az utolsó betyárok egyike egy 1885. november 11-én elkövetett gyilkossággal vált ismertté, ám ezt soha nem tudták rábizonyítani.

Farkas a kakasszéki erdőnél az orosházi csendőröknek először megadta magát, majd csellel megszökött előlük. Az őt üldöző egyik csendőrt, Mankó Györgyöt agyonlőtte menekülése közben. Később elfogták, de bizonyíték hiányában kénytelen volt a gyulai törvényszék felmenteni. Ezután ismét bandát szervezett, társaival nagyobb lopásokat hajtottak végre.

Ha valahova sikerült betörnie akkor az értékesebb tárgyak mellett – vagy ha mást nem talált – az ágyneműt, parasztmellényt, ponyvát, szalonnát de még a kaptár mézet is elvitte. 1889. december 22-én bűntársaival egy Wertheim pénzszekrényt lopott el egy bankból, benne 500 forint készpénz, 18000 forintnyi értékpapír, egy gyémántköves arany karperec volt.

A Farkas-banda 41 bűncselekményt követett el, amellyel összesen 29000 forintos kárt okozott. Ez ma közel 100 milliónak felel meg.

Tíz év börtönre ítélték, szabadulása után Hódmezővásárhelyen élt. Nőtlen, mogorva emberként halt meg. Ezzel lezárult a „romantikus” magyar betyárkorszak.

Az első betyárlegendák nem a népköltészet szülöttjei voltak: élelmes városi könyvkiadók, részben mendemondákból vagy bírósági eljárások során kiderült tényekből megíratták a híres betyárok élettörténetét, és a pár lapos füzetkéket néhány krajcárért a vásárokon árusították ponyváról. A tematika valamivel később – lényegében már a betyárvilág letűnte után – bevonult a magasabb városi kultúrába: a regényekbe és a népszínművekbe is.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
mindennapoktortenete.
novekedes.hu
múltkor.hu
wikipédia