BURANO A SZÍNEK ÉS CSIPKÉK HAZÁJA

BURANO A SZÍNEK ÉS CSIPKÉK HAZÁJA

A Velencébe érkező turisták egyik legnagyobb kedvence az élénk színű házairól nevezetes Burano, mely északkeleti irányban 7 kilométerre fekszik Velencétől, s öt, egymástól csatornákkal elválasztott városrészre tagolódik.
A kis sziget legnagyobb látványosságai az élénk színekre pingált lakóházak, melyek Burano jellegzetes utca kepét nyújtják.

Burano a velencei lagúna egyik legkorábban lakott szigete…

A szigetet valószínűleg már a római korban is lakták, majd a 5. században az Attila hun seregei által 452-ben feldúlt Altinumból menekülők telepedtek le a lagúnában és egykori városuk hat kapujának nevét adták az új otthonuknak, így lett a neve a környező földdaraboknak Murano, Mazzorbo, Burano, Torcello, Ammiana és Constanziaco.

Kezdetben – akárcsak Muranót -, Buranót is a közeli Torcelloból kormányozták, de annak ellenére, hogy virágzó, 8000 fős kis szigetté növekedett, Burano soha nem rendelkezett olyan kiváltságokkal, mint az üvegművességéről híres Murano.
A buranóiak számára évszázadokon keresztül a hal jelentette az egyik legfontosabb bevételi forrást, sőt, mint fizetőeszköz is gyakorlatban volt: a halért cserébe fát, búzát, bort kaptak. Napjainkban mindössze 450 halász dolgozik a szigeten, akik a friss és ízletes halakat a Rialto piacon adják el nap mint nap. Burano halászata mellett hajókészítéséről is nevezetes: a szigeten eleinte csak néhány fajta jellegzetes halászcsónakot (olaszul squeri) csináltak, az idők során azonban, amikor már a szigetek közti kereskedelemben a gyorsaságnak is szerepe volt, kénytelenek voltak gyorsabb járású, illetve a szállításnak megfelelő, nagyobb űrtartalmú hajókat is készíteni.

Mesés csipkék…

A sziget asszonyai a 16. századtól csipkekészítéssel kezdtek foglalkozni. A buranói csipke, a reticella hamarosan egész Európa-szerte keresett luxuscikk lett, melyet a buranói asszonyok, társadalmi rangtól, státusztól függetlenül műveltek. A csipkevarrás a 18-19. század közötti időben lehanyatlott, s csak 1872-ben indult újra virágzásnak, amikor a városban megnyitották a csipkekészítő iskolát. Ekkorra ugyanis már csupán Francesca Memo maradt az egyetlen élő asszony, aki még ismerte a hagyományos buranoi csipkevarrás technikáját, s átadhatta tudását az utókornak.

A Galuppi téren áll az 1872-ben létesített Csipkekészítő iskola (Scuola del Merletto), amely ma a mesterség múzeumának ad otthont (Museo del Merletto). Az iskola az 1960-as évek végéig működött teljes tanítási idővel, ma már csak alkalmi csipkekészítő tanfolyamokat tartanak az intézményben.
Bár a csipkekészítést ma is folytatják Buranón, már nagyon kevesen foglalkoznak a rendkívül időigényes, hagyományos kézi csipkevarrással (amely ennek köszönhetően igen borsos árú), helyét felváltotta a géppel készített távol-keleti csipke.

Buranoi csipke legendája

A legenda szerint egy kelet felé hajózó halász, aki az esküvőjére készült, meghallotta egy szirén csábító énekét, ám ellenállt a kísértésnek. A csalódott szirén haragra gerjedt, és az uszonyával akkorát csapott a halászhajóra, hogy az kis híján felborult. A tajtékzó tenger fehér habjaiból egyszer csak kirajzolódott egy gyönyörű menyasszonyi fátyol, amit a hűséges vőlegény szíve választottjának ajándékozott. Amikor az oltár elé álltak, a buranói nőknek még a lélegzete is elakadt, annyira szép volt a menyasszony! A lányok nem is vágytak másra, mint hogy ugyanolyan gyönyörű csipkeruhában mondhassák ki jövendőbelijüknek a boldogító igent. Egyre vékonyabb tűvel és cérnával kezdtek kézimunkázni, ám a tenger szőtte csipke szépségét máig sem tudták felülmúlni.

Színes házak…

Burano legfőbb nevezetességét az élénk színűre festett lakóházai jelentik. Eleinte vályogból készültek, csak később kezdtek téglaházakat építeni, ekkortól a régi épületeket raktárként használták. A legenda úgy tartja, hogy azért kezdték a halászatból élő helyiek élénk színekre festeni otthonaikat, hogy a legnagyobb ködben is haza találjanak a tengerről. Ennek köszönheti a sziget a legváltozatosabb pasztellszínek egyvelegében pompázó házait.
A középkor óta, a mai napig kizárólag a helyi önkormányzat adhat engedélyt arra, hogy az egyes házakat milyen színűre lehet festeni. Burano tipikus színes épületei általában négyzetalakúak, és két, vagy három szintesek: a földszinten található a konyha, az étkező és a toalett, míg az emeleten a nappali és hálószobák.

A város másik nevezetessége a jellegzetesen ferde tornyú Szent Márton templom (Chiesa San Martino), mely szintén a főtéren, a Csipkekészítő iskolával szemben található. A templom büszkesége a bal oldalhajójának oltárát díszítő Tiepolo-festmény, amely Krisztus keresztre feszítését ábrázolja (1725).

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
utazom.com
hetedhetorszag.hu
Wikipédia