SumidaBOTTAL ÜTHETIK A NYOMÁT
Ha valakinek sikerült úgy elillannia, megszöknie, hogy már nincs remény az elfogására, akkor szoktuk mondani, hogy “bottal üthetik a nyomát”. A szólás eredetéről megoszlanak a vélemények, az egyik – kevésbé valószínű – magyarázat a varázslások és babonák korába vezeti vissza. Régen hittek benne, ha valakinek a lábnyomán, ruháján vagy képmásán varázslatot végeztek, akkor ezzel ártani tudtak az illetőnek. Németországból származó feljegyzések igazolják, hogy tolvajok lábnyomába koporsószeget szórtak, azzal a céllal, hogy meghaljon az illető, sőt távollévő ember ruháját bottal megverték, azért, hogy fájdalmat okozzanak neki. Ez a magyarázat bár tetszetős, két okból sem fogadható el. Az egyik hogy nincs feljegyzés a némethez hasonló babonákról hazánkban, a másik ok, hogy a magyarázat nem veszi számításba a szólás legrégebbi, XVI. századi előfordulását. Szkhárosi Horváth András egyik versében a következőket olvashatjuk:
“Nem tudják mit mondanak…Ezek a nyomát bottal ütik az elfutott nyúlnak”. Ebből kitűnik, hogy régen a kifejezést nem babonás eljárásokhoz kapcsolták, hanem a vadászat szaknyelvéből szakadt ki. A hajtók szokták bottal ütni a bokrot, az avart, hogy kiugrasszák fészkéből a nyulat, a vadász elé zavarják a megbúvó vadat. Ha az állat már elmenekült, csak a nyomát üthették, ami éppoly hiábavaló, értelmetlen dolog volt, mint annak a szökevénynek az üldözése, akiről ma azt mondjuk, hogy “annak már bottal üthetik a nyomát”.
Forrás: O. Nagy Gábor: Mi fán terem?
szerk: Haulik Beatrix
