IF VÁRA

IF VÁRA

Alexandre Dumas, a Monte Cristo grófja című kalandregényéből ismert If vára eredetileg tengeri támadások ellen védő erődnek épült, 1524 és 35 között, I. Ferenc, francia király utasítására. Riviéra partszakaszának közelében, a Földközi-tenger parányi kis szigetén helyezkedik el csupán 3.5 kilométerre Marseille régi kikötőjétől.

Az erőd uralja az egész szigetet, amelyet egy meredek sziklaormokra építettek A francia király stratégiai jelentőséget tulajdonított a mindössze csak három hektár területű kis földhalomnak, amely fekvésénél fogva nagyszerű kiindulási pont volt a birodalom déli partszakaszának védelméhez, tengeri ütközetek esetén. Az erőd katonai egysége elrettentő volt, és valójában egyetlen csatát sem kellett megvívnia.

A sziget hosszú évszázadokon keresztül lakatlan volt, a várat pedig börtönnek használták. Az erődöt kőrbe ölelő veszélyes partszakasz miatt úgy gondolták, hogy lehetetlen a szigetről megszökni. Bár a Dumas főhősének, Edmond Dantes-nak a regényben sikerült, valójában vár fogságából egyetlen rab sem tudott megszökni.

A börtön elítéltjeit megkülönböztették aszerint, hogy melyik társadalmi osztályból származnak és mennyire vagyonosak. Az erőd alsó, ablaktalan celláiban helyezték el a szegény rabokat, míg a gazdagabb, felső rétegből származó elítéltek sokkal komfortosabb körülmények között tölthették büntetésüket és sokszor privát cellákban élhették a mindennapjaikat, amelyekhez egyes esetekben még kandalló is tartozott, de ezért a privilégiumért fizetniük kellett.

Híres lakója volt a börtönnek Honoré Mirabeau, francia író, és Chevalier Anselme, összeesküvő.1871-ben itt végezték ki a párizsi kommün vezetőjét, Gaston Crémieux-t.

1890-ben a börtönszigetet megnyitották a kíváncsi turisták előtt…
Az épületben több helyütt olvashatók az egykori fogvatartottak nevei, a falra, téglákba karcolt üzeneteik, sőt, sikertelen szökési kísérletek nyomait is láthatjuk. Az egyik cellánál kis táblácska jelzi, hogy ott raboskodott Edmond Dantes – természetesen ez nem igaz. Egy másik felirat szerint If várában tartották fogva egy darabig a rejtélyes Vasálarcost is, bár úgy tűnik, ez csupán legenda.

Az erődöt hajóval lehet megközelíteni Marseille kikötőjéből, az út kb. 20 perc.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
kulturpart.hu
hetedhetorszag.hu
travelo.hu
képek forrása: https://hu.advisor.travel/poi/If-vara-183

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *