A GRÓF BUTTLER-CSALÁD “KÜLÖNÖS” KASTÉLYÁNAK TÖRTÉNETE

A GRÓF BUTTLER-CSALÁD “KÜLÖNÖS” KASTÉLYÁNAK TÖRTÉNETE

Mivel Erdőtelek, a hevesi és nógrádi uradalom központja volt, így ide gróf Buttler János Lajos impozáns kastélyt álmodott meg. A ma is álló kastély építésénél, Buttler gróf egy régebbi épület falait is felhasználtatta, amikor 1715-ben megkezdődtek az építkezési munkálatok.
Amikor gróf Buttler János Lajos 1749-ben kelt végrendeletében javairól rendelkezett, már csak egy fia van életben és három lánya. Az erdőtelki birtok és a rajta álló kastély így tehát Gábor Rudolf birtokába került, aki, mint ahogyan fentebb említésre került, a kastélyt tovább bővítette, korszerűsítette. gróf Buttler Gábornak két fia, aki szintén Gábor és Antal, akik 1783 és 84-ben megszerezték Bárdányt, és így ők már a bárdányi előnevet használták. Gróf Buttler Gábor unokája örökli a későbbiekben az erdőtelki birtokot is, a Mikszáth- regényből is ismert János Benedek Vilmos. Ő a Buttler család utolsó férfi sarja, és mivel örökös nélkül halt meg 1845-ben, így vele sírba szállt a Buttler dinasztia grófi ága.
Hogy a család ősi fénye fennmaradhasson, János pótvégrendeletében egy bajorországi rokonára gróf Buttler Sándorra hagyta szerzeményi javait, ami már akkor nem képezte az erdőtelki kastélyt, hiszen azt már korábban adóságai fejében elzálogosította a nagyvilági életet élő nemes.
1845-ben az erdőtelki birtokot elárverezték, azzal együtt a kastélyt és a hozzátartozó kertet idősebb dr. Kovács József sebésztanár vásárolta meg. Idősebb dr. Kovács József halála után nevelt fia és egyben unokaöccse, ifj. dr. Kovács József örökölte a birtokot, és ő létesített a kertből gazdag élőfa gyűjteményt, ami mára országos hírű arborétummá vált. Bár kétségtelen tény, hogy Buttler Jánosnak nem volt erőssége a pénzügyek, és meglehetősen tékozló életvitelt folytatott, melynek következményeképpen birtokainak egy részétől meg is kellett válnia. Elvitathatatlan tény azonban, hogy a Ludovika Akadémia (Ludoviceum) építését elősegítő nagylelkű támogatása (126.000 forint) magasan felülmúlta a névadó Mária Ludovika magyar királyné (I. Ferenc harmadik felesége) felajánlását. Ezzel a cselekedetével méltán örökítette meg nevét az utókornak. A Buttler grófok valóban úgy cselekedtek mindig, és élték életüket, ahogyan jelmondatuk is szól: Sum spiro spero, avagy amíg élek, remélek!

A kastély, klasszicizáló késő barokk stílusban, azaz úgynevezett copf stílusban épült. A copf, vagy paróka stílusú épületek Kelet-Európában a 18. század utolsó évtizedeiben váltak nagyon népszerűvé. A rokokó irányzattal együtt a barokk késői ága, mintegy átmenet a barokk és a klasszicizmus között. A copf stílusú épületek szakítanak a barokk mozgalmas, hullámzó formáival, vonalvezetésük letisztultabb, áttekinthetőbb. Mind az alaprajz tekintetében, mind a homlokzat kialakításában egyszerűségre, világosságra törekedtek. Szigorúan véve 1760 és 1795 közötti időszak építészetét nevezhetjük, az osztrák szakirodalom hatására, copfnak elnevezett stílusirányzat fénykorának. Így nyilvánvaló, hogy a Buttler-kastély második építési fázisakor (1783-1794) kapott copf stílusjegyeket. A stílusirányzat a nevét, az egyik leggyakrabban használt építőmotívumról, a fesztonról kapta, amely nagyon emlékeztet, az ebben az időszakban nagyon divatos parókaformára. Ez azonban nem az egyetlen, és nem is a legfontosabb jellemzője, azonban erről a jellegzetességéről könnyebben felismerhető. Alaprajzi rendszere, térformálása és térkapcsolása, tömegképzése és szerkezeti megoldásai általában barokk elvek szerint alakulnak. De a barokk feszítő dinamikája erősen lehiggad, a tagozatok hullámzása kiegyensúlyozottabb vonalvezetést mutat.
A változás tehát nem csak díszítésben mutatkozott meg, hanem az egész architektúrában tetten érhető, éppen ezért klasszicizáló késő barokknak is hívják ezt az időszakot, ezzel is jelezve, hogy átmenetet képezett két korszak határán. Valóban átmenet volt, azonban talán önálló építészeti stílusként is megállná a helyét, tekintve hogy –általában – hiányzik az épületekből a klasszicista portikusz alapsémája. Azonban a díszítések majdnem teljes hiánya, a nyitott és a zárt felületek harmonikus aránya, az egyenes vonalak, a horizontálisok és a vertikálisok uralma jól megkülönbözteti ezeket az alkotásokat a barokk művektől. A klasszicizáló késő barokk irányzat nem jelenti az épületek antikos megjelenését, vagy az antik építészet másolását.
Ebben az időben még nem volt lényeges az archeológiailag pontos építésmód, a hangsúly az evokáción volt, az antik kultúra építészeti elemeinek felidézésén.

Az erdőtelki kastély építéstörténete két, jól elkülönülő részre bontható. Gróf Buttler János Lajos kezdi meg az építkezést, 1715-ben majd halála után fia Gábor szintén változtat és bővít a kastélyon 1783 és 1794 között. Ekkor nyerte el az impozáns épület, ma is látható végleges formáját. A közel 858 négyzetméter alapterületű kastélyban pince, – melyből nyílt az az alagút, ami a néphagyomány és a legenda szerint, a főúri rezidenciát
kötötte össze a település templomával, ennek igazolása még várat magára, – és két lakószint található. Téglalap alaprajzú, a nyugati homlokzatán erőteljesen előreugró középrizalittal rendelkezik, amely kocsiáthajtóként is funkcionált. A középrizalit földszintjén csúcsíves boltozattal tagolt, amely leginkább a gótikus építészetre jellemző. Már önmagában az a tény hogy a copf építészetet a gótikus stílusjegyekkel keverték, rendkívül különleges és ritka.
A középrésztől délre is találunk egy enyhe kiülésű rizalitot. Az érett barokk építészeti stílusirányzatára jellemző módon, a két rizalit között, az emeleten látható egy kör alakú ablaknyílás, ívelt szemöldökpárkánnyal. A kastély teljes külső falfelületén, sávos kváderezés látható. Az emeleti ablaknyílások szemöldökpárkányát stukkó díszíti, a rokokó díszítőstílusra jellemző kagyló motívummal, melyet két oldalon akantuszlevél keretez. Az épület falsíkját ión stílusú négyzetes pillaszterek tagolják. Az oszlopfőket volutás, azaz csigavonalas párnatag ékesíti rajta akantuszlevél, és feszton ornamentika. A középrizalitot toronyszerű, manzárdtető, a kastélyt pedig konytyolt nyeregtetős födém fedi.
A kastély földszintjén található nagytermet gótikus festés díszíti, míg az ebből a helyiségből keletre nyíló szalonban rokokó stílusú falfestmények díszítik a teret. A négy kerti kapu pillérjeit egykor kővázák ékesítették, a főkapu nagyobb méretű oszloppárjának dísze pedig, a Buttler-család címerállataként két sas őrködött.
Napjainkban, a kővázák közül, csupán kettő látható, azonban a sasok már régen „elrepültek” a pillérekről. A kastély udvarán egy nyújtott téglalap alaprajzú, földszintes, nyeregtetős gazdasági épületet találunk. A gazdasági épület nyugati szárnyában egy, Magyarországon párját ritkítóan művészi kivitelezésű, csodaszép háromhajós boltozott istálló látható.

A kastély belső terei is jól áttekinthetőek. A földszinti nagyteremben neogótikus, az ebből nyíló kisebb szobában pedig rokokó stílusjegyekkel felvértezett falfestés maradványaira bukkanunk.
A 19. század második felének társadalmi változásai és technikai fejlődése jelentős átalakulást eredményezett a hazai arisztokrácia mindennapi életében. Az addig sokak által egyhangúnak tartott hagyományos főúri életforma keretei tágabbá váltak, de a hagyományaihoz erősen ragaszkodó arisztokrácia továbbra is sok mindent megőrzött évszázadok során kialakult szokásaiból. A kastély egyediségére jellemző, hogy korának szinte összes technikai vívmányával rendelkezett. A korszerű fűtéstechnika mellett megtalálható volt az étellift, a villanyáram, a vízvezeték.

A Buttler-kastély minden kétséget kizáróan, egy valódi
építészettörténeti kuriózum. Ötvöződik benne, az érett barokk, a klasszicizáló késő barokk, azaz a copf stílus, valamint olyan egyedi irányzatokra jellemző díszítő és épületelemek is melyek együttes alkalmazása a magyar építészettörténetben rendkívül ritka, úgy mint a gótikus irányzat csúcsíves boltívei illetve a rokokó díszítőelemeinek legfontosabbja, a kagyló. A Buttler-kastély pótolhatatlan és illusztris értéket képvisel, hiszen mesél nekünk. Egy olyan kor és egy olyan társadalmi réteg hívta életre, melyre egykoron nagy tisztelettel tekintettek. A fényűzés, a vagyon, a rang és a hatalom szimbóluma volt. Sok embernek munkát, és otthont adott egykoron, és a személyzet tagjai, kik a kastély vérkeringését jelentették, szinte sajátjukként gondozták helységeit. A szemkápráztató enteriőrök, a csodás szalonok, a maguk nyelvén mesélik el a történetüket. Mesélnek az építtető családról, mesélnek a korról melyben született, és mesél a jelenéről is. Sajnos a szebb napokat is megélt épület évek óta vár arra, hogy végre a kor, melyben a múlt mementójaként áll, méltóképpen megbecsülje, és figyeljen rá, mert megérdemli! A kastély műemlék, hiszen semmi máshoz nem hasonlítható, egyedi atmoszférája, építészeti sajátosságai fontos történeti emlékek is, országunk történelmének, kultúrájának eseményei fűződnek hozzá, és jelentős személyek emlékét őrzi. Hiszen az épített örökségnek ez a típusa, a társadalom kiváltságos tagjai számára épült otthonként, építészeti stílusokat felvonultató és bemutató mivoltuk végett különültek el a többi lakóépülettől.

Kastélyépületeink tanítják az utókor emberét, megtalálható és felfedezhető bennük minden, amit csak tudni vágyunk az építtető családról, avagy arról a korról melyben megalkották. Minden egyes díszítőeleme, téglája és kovácsoltvas eleme, kváderköve, vagy tetőzete, de még a szalonok intarziás, stukkós mennyezete és falfestményei is árulkodóak, és elmesélik a maguk történetét, nem kisebb jelentőségű hallgatóságnak, mint az utókornak.

írta: Kiszely Tóth Anett építészettörténész, kulturális örökség szakember

irodalom:
Rados Jenő: Magyar építészettörténet. Budapest, 2013. 195.
Kiszely Tóth Anett: Békés megye két kastélyának építészettörténeti és társadalomtörténeti jelentősége a 19-
20. században. 12.