A BIEDERMEIER

A BIEDERMEIER

Mi a biedermeier?
Német nyelvterületen a biedermeier ( a derék Meier) kifejezés az 1850-es években jelent meg, pejoratív értelemben. Ekkor egy orvos és egy jogász alkotta meg Ludwig Biedermeier figuráját, akinek nevében költeményeket jelentettek meg a müncheni Fliegende Blätter (Szárnyaló Lapok) elnevezésű vicclapban, egy valóban létező falusi iskolamester költeményeinek a mintájára. A versekre a banális érzelmesség és az olcsó rímek voltak jellemzők, azonban egy olyan lélek megnyilvánulásairól volt szó, aki szűkebb kisvárosi vagy vidéki környezetében szép és egyszerű élményeket és hangulatokat élt át.

A kifejezés tehát a Napóleon leverése és a bécsi kongresszus (1814) utáni konszolidáltabb béke-időszakra vonatkozik, amelynek az 1848-as forradalmak vetettek véget. Ennek az időszaknak a polgári művészetére a 19. század végén kezdték a szót stílusmegjelölésként használni, jóllehet az ekkor készült művek mind a klasszicizmus, mind a romantika, mind pedig a korai realizmus egyes jellemzőivel leírhatók.

Ma már nem csupán a közép-európai (német és osztrák), hanem a nyugat- (angol, dán) és az észak-európai (skandináv) művészettel kapcsolatban is használatos a biedermeier, amennyiben az némileg Ludwig Biedermeier fentebb ismertetett “világlátását” tükrözi.
A saját otthonukba és szűkebb környezetükbe visszavonult polgárok művészete ez, amely nélkülözi a szélsőségeket, a pompát és a végtelen, felkavaró távlatokat. Olyan művekről van szó, amelyekkel a polgárok saját lakószobáikat rendezték be, s amelyeket az ekkor alakuló művészeti egyletek által rendezett kiállításokon lehetett megvásárolni.
A portré, a tájkép, a zsáner és a csendélet voltak a fontosabb műfajok, de kedveltek voltak az állatképek, az érzelmes jelenetek, a városábrázolások, valamint olyan témák, amelyekkel ekkor már az illusztrált almanachok és újságok is tele voltak.

A biedermeier fő műfaja a bútor és ebben a formában túlélte a fent nevezett bő három évtizedet. Nemcsak újat és érdekeset, hanem maradandót is alkotott. A biedermeier bútor szellemi előzménye az empire berendező kultúrája volt. Az empire más nevén a napóleoni klasszicizmus a császári udvar fényét árasztotta, a hatalom erejét szuggerálta. A szemléletbeli különbség az empire és a biedermeier között az volt, hogy az első stílusa hivalkodó, elkápráztató volt, míg a második célja éppen az egyszerűség, kényelem, otthonosság.
Az empire leginkább az arany, fehér és a fekete színeket használta, míg utódja a fa természetes színét kedvelte. Az egyszerűsödés oka abban keresendő, hogy az empire a paloták és kastélyok berendező stílusaként határozható meg, a biedermeier pedig a polgárok lakásában bontakozott ki, akiknek sem tere, sem pénze nem volt aranyozott-intarziás bútorcsodákra.
A polgár háziasszony tevékenyen részt vesz a háztartásban, amely funkcionálisan új környezetet kíván.
A bútorokon nincs sem faragott dísz sem aranyozás, ezért nő a forma jelentősége. Hihetetlen változatos széktámlák készülnek, s a fiókkészítés is tökéletesedik. A hálószobában az ágy megszabadul baldachinjától. A lakószobában a fő helyet az ülőgarnitúra kapja, mely meghitt együttlétekre szolgál. A látvány és a kényelem is hangsúlyos szerepet kap az otthonokban.
A térbe mindössze két bútor kerül, a zongora és az ülőgarnitúra, a többit a fal mellé állítják. A
módosabb polgároknak nemcsak ebédlőjük, hanem fogadószobájuk ~ szalonjuk is volt. Ide kerültek a legszebb, legértékesebb darabok; az ülőgarnitúra, a képek, a vitrin, benne a házi gyűjteménnyel, a zongora és az asztal.
Az asztaloknak több fajtájuk létezett; kézimunka, vagy varróasztalka, íróasztal, kihúzható ebédlőasztal. A szekrények nagy testű zömök tárgyak voltak, sima homlokzattal és egyszerű párkányzattal. A szekreterek izgalmas formájúak voltak és több funkcionális egységből álltak. A komódnak megjelent egy új változata, a sokfiókos pillérkomód, az úgynevezett sifonér. A kisbútorok (köpőedény, bidé, esernyő- és bottartó, papírkosár, kályhaellenző, stb.) tanúskodtak leginkább a biedermeier praktikus szemléletéről.
Megjelent egy korábban nem ismert bútor. A mai napig népszerű a vitrin. Ez azért is számít a kor nagy újításának, mert először használtak üveget a bútorgyártáshoz. A lakásokat a praktikus szempontok mellett már otthonosabbá tették. Képeket és portrékat függesztettek a falakra, hangszereket, cserepes növényeket is vittek a házakba.

Aki többet szeretne tudni ennek a korszaknak a bútorairól, annak tudom ajánlani a Nagytétényi Kastélymúzeum állandó kiállítását, a gótikától a biedermeierig, amelynek az egyediségét az adja, hogy időrendben végigkíséri az európai bútorművesség kézműves korszakát a 14. századtól a 19. századig, mely után a kézművességet a gépek korszaka váltja fel a bútorgyártásban.
A 28 teremben kiállított több mint 300 bútor és bútoregyüttes mellett berendezési tárgyként funkcionáló kályhák, csillárok, szőnyegek, falikárpitok, kerámia-, üveg- és ötvöstárgyak érzékeltetik a korabeli lakókörnyezetet. A kastély eredeti berendezéséből egyetlen tárgy sem maradt fenn, az itt látható remekművek az anyaintézmény Iparművészeti Múzeum gyűjteményének darabjai. A múzeum látogathatóságáról ajánlott elindulás előtt a honlapján tájékozódni.

Köszönöm a figyelmet.

írta és szerkesztette: Pester Béla

Forrás:
– tudásbázis
– Köszönet Kiss István bútorasztalos, bútorrestaurátornak