ZSEMLESÁRGA KOPÓ

ZSEMLESÁRGA KOPÓ
A tizedik magyar kutyafajta, amelyik van és mégsincs?

Az erdélyi kopó jelenleg a legveszélyeztetettebb helyzetben lévő magyar kutyafajta talán már kezd kilábalni a veszélyzónából. Amikor Budapesten az 1971-es Vadászati Világkiállításra készültek, és a magyar vadászkutyákat szerették volna bemutatni, kiderült, hogy az FCI (Nemzetközi Kinologiai Szervezet) az erdélyi kopót kihaltnak véli, hiszen évtizedek óta egyetlen almot sem jelentettek be.Ezért az 1960-as évek második felében megindult a kutatás fajtatiszta egyedek felkutatására. E fajtamentés vezetői dr. Győrffy Lajos állatorvos és Fodor Tamás biológusok voltak, akik a kutatást kiterjesztve Erdélyre eljutottak Máramarosszigetre Nyisztor Péterhez, aki a tilalom ellenére sem hagyta abba a kopótartást.
Van azonban mellette még egy régi, magyar kutyafajta, amelynek ugyan számos egyede van, de papíron mégsem létezik. Persze még mindig jobb, mintha fordítva lenne… A zsemlesárga erdélyi kopó története bővelkedik fordulatokban: volt az erdélyi urak kedvence, aztán Ceausescu ellensége, volt a kiállítások sztárja, mára pedig végóráit élő ebfajta.
Groteszknek hat, mégis igaz, hogy ha a papírmunka rendben menne, ez lehetne a tizedik magyar kutyafajta. Három évtizede a zsemlesárga erdélyi kopó nevét még kiejteni sem volt szalonképes kutyás körökben, pedig egy élő, létező, genetikailag homogén, küllemében egységes, a vadásztudományában többször bizonyított, felépítésében szilárd, egészséges kutyafajtáról van szó. Egyedszáma sajnálatosan megcsappant ugyan, de még mindig felette van az egy fajtától elvárt minimumnak. Ezért is furcsa, hogy vannak, akik még a létezését is kétségbe vonják.
A fajta hazája – nevéből adódóan – Erdély. Kész szerencse, hogy a létéért sokat küzdő erdélyi nemesség rengeteg energiát fordított önnön egzisztenciájának dokumentálására, így a nagy számban készült portrékra, életképekre gyakorta odakerült a kutya is.
Ilyen ábrázolást találunk a 13. századból származó Képes Krónikában, vagy Újfalvi Sándor székely országgyűlési képviselőről készült lovas portréin is. A II. világháború után hatalomra került román rezsimek vezetői – különösen Ceausescu – ellenséget láttak a vadászkutyákban, különösképpen a magyarsághoz kötődő erdélyi kopóban, így dúvadnak minősítve ahol érték irtották.
A fekete színű magyar kopót kiváló szaglása és bátorsága miatt különösen nagy becsben tartották: régi udvarházak reprezentatív állatai voltak, egy-egy kiváló kopóért akár egy jó csikót is megadtak.
A változatos terepviszonyok miatt az erdélyi kopónak két típusa fejlődött ki: a hosszú lábúval (fekete-sárga) erdei terepen nagyvadakra – régebben bölényre, majd medvére, vaddisznóra, hiúzra -, a rövid lábúval (jellegzetesen zsemleszínű) fedett területeken apróvadra – rókára, nyúlra -, míg sziklás terepen zergére vadásztak. Mind a sötét, mind a zsemlesárga változat első írásos említése az 1200-as évekből való. Kétszáz évvel később az Árva várában található freskókon agarakkal együtt ábrázolják őket. A két színváltozat mindenütt együtt szerepel. Az első fényképeken is megjelennek a kopók, egy harmincas évekbeli felvidéki képen az elejtett disznó mögött fekszenek a kutyák. Amikor itthon „keresztet vetettek” a rövid lábú kopóváltozatra, egy lengyel vadászati szaklap külön cikket szentelt nekik, s az Olasz Kopó klub is önálló fajtaként, a hosszú lábú párjával azonos szám alatt tartja nyilván.

A Corvus kennel honlapján az alábbiak olvashatók:

“….. A kutatások során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy – mivel a két változatot többnyire együtt tartották – a zsemlesárga változat recesszíven öröklődve bizonyos párosítások alkalmával rendszeresen föl-föl bukkan az almokban. A zsemlesárga rövidlábú erdélyi kopó visszatenyésztésben átütő eredményként könyvelhető el, hogy 1995. nyarán megszületett az első homogén zsemlesárga rövidlábú erdélyi kopó alom, két zárt törzskönyves erdélyi kopó szülőtől a Corvus kennelben. A MEOE tenyésztési tanácsa 1994. évi magyar fajták standardmódosító ülésén a hitelt érdemlő képes és írásos bizonyítékok, valamint a fent említett tények alapján jóváhagyta a rövidlábú zsemlesárga erdélyi kopó standard-jének részletesebb leírását, a visszatenyésztésre tett kísérleteket üdvözli és támogatja. Egy 6 hónapos szuka első díjas vércsapa- és disznós munkavizsgát tett Magyarországon, a Budapesti világkiállításon pedig Res. CAC (Nemzeti Kutyakiállítás) eredményt ért el.
Erdélyben a Brucla kennelből származó kan az 1997. évi Marosvásárhelyi CAC kiállításon CAC és fajtagyőztes címet kapott. Ez ott is igen nagy jelentőségű, új korszak kezdetét jelzi. Üdvözlünk tehát visszatérő rövidlábú zsemlesárga erdélyi kopó!”

Ha mindezek után a Nemzetközi Kinológiai Szövetség honlapjára látogatunk, és elolvassuk az erdélyi kopó hivatalos fajtaleírását, meglepődve értesülhetünk arról, hogy a rövidlábú változat eltűnt, már nem létezik. De akkor hogyan lehetséges, hogy Lengyelországban önálló cikket szentelnek a rövidlábú erdélyi kopónak az egyik vadászati szaklapban?
Talán itt lenne az idő, hogy fajtagazda országként az erdélyi kopó tenyésztők és szervezetek összefogjanak, és ne hagyják elveszni létező nemzeti kincsünket, tizedik fajtánkat, a rövidlábú erdélyi kopót. Lehet-e ennél szebb feladat egy fajtagazda szervezet számára?

A FAJTAVÁLTOZAT LEÍRÁSA:

Kitartó, futásra képes atlétikus felépítés jellemzi, bőre soha nem lebernyeges, csontozata szilárd, nem vékony. A hosszúlábú változat marmagassága 55-65 cm, a rövidlábúé 45-50 cm. A hosszúlábú alapszíne fekete, nem túl sötét cserszínű jegyekkel a szemboltíven, a fangon és a végtagokon, mely határozottan elkülönül a feketétől. Fehér jelzés lehet az orron, mely homlokcsíkban folytatódhat, továbbá a nyakon gallér formájában és a farkvégen. A testfelület 1/5 részénél több fehér szín nem kívánatos. A rövidlábú változat alapszíne zsemlesárga, fehér jegyek a hosszúlábú kopóval azonos testrészeken fordulhatnak elő.
Összhatásában rusztikus, mégis nemességet, harmóniát sugárzó, gyönyörű kopófajta. Rövid szőre miatt lakásban is tartható, szőrét nyírni, trimmelni nem kell, ezért gondozása egyszerű, tartása olcsó. Nem szabad azonban lebecsülni az erdélyi kopó veleszületett vadászszenvedélyét. Mozgásigényét nem csak hosszú sétákkal, hanem rengeteg foglalkozással és sok-sok játékkal kell kielégíteni. Aki városi kedvencként tart erdélyi kopót, az is kipróbálhatja a vaddisznós gyakorlókertekben, hogyan reagál kutyája a vadra, és megfelelő előképzettség esetén hivatalos vaddisznó hajtóvadászatokon is részt vehet vele, vagy nehezített vércsapa-versenyen is kipróbálhatja kopója rátermettségét.

A fajta és mentése érdekében tett erőfeszítések leírásakor meg kell említenünk Mikó Diána nevét, aki hivatása iránt szobrászművész, saját magát nem tartja ebtenyésztőnek, sokkal inkább fajtamentőnek. Nála van a legtöbb vérvonalat és egyedet számláló állomány, néhány társával pedig elszánt harcot folytat azért, hogy az erdélyi kopó zsemlesárga változata visszakapja a régi magyar fajtának méltán kijáró elismerést.
– Amikor elvégeztem a Magyar Képzőművészeti Egyetemet, szerettem volna egy kutyát – idézi vissza a közelmúltat Mikó Diána –; lapozgattam a könyveket, így akadtam az erdélyi kopóra.
Talán azért ragadott meg a fajta, mert igen komoly művészettörténeti vonatkozásai is vannak, ami nagyon felkeltette az érdeklődésem.
Annyira, hogy a művész szabályos dokumentációs tevékenységbe kezdett, elolvasta a fellelhető fajtaleírásokat, meglátogatott tenyésztőket, keresett művészeti alkotásokat, olvasott vadásztörténeteket, kutatott nemesi családok levéltáraiban. Mindezek után nyilvánvalóvá vált számára, hogy az erdélyi kopó fajta (legalább) két színben létezik. Amikor a sárga egyedeket kereste, azt a választ kapta sok helyről, hogy az a változat kiveszett. Az igazság azonban az volt, hogy sárga kölykök mindig is születtek, nemzetközileg elismert, zárt, ősi soros törzskönyves, elismert fekete cser színű erdélyi kopó szülőpároktól.
A sárga szín tehát atavisztikusan ki-kihasad az uralkodó színű egyedek párosításából,
Ez is arra utal, hogy egy ősi színről van szó. Erdélyben ma is van kennel, amelyik hirdet zsemlesárga kiskutyát eladásra.

Máig ismeretlen okból a fajtaváltozat tenyésztőit senki nem hívta meg a témában döntést hozó ülésre, a hivatalos erdélyi kopó tenyésztőszervezet részéről pedig nem volt hatékony képviselete a zsemlesárga kopóknak. Kommunikációs csőd, nemzetközi szintű blamázs: az FCI törölte a fajtasztenderdből a zsemlesárga erdélyi kopót…

– Veszekedésre nincs energia. Az utolsó pillanatokban vagyunk a fajta megmentéséhez – fogalmaz Mikó Diána. Mindeközben Romániában elindult a nemzetközi szintű lobbitevékenység, hogy elérjék az erdélyi kopó mindkét (!) változatának román fajtaként történő elismerését. Már most is van a közösségi hálón olyan hirdetés, ami az erdélyi kopót, mint „Erdélyből származó román kopót” írja le.
– Nemrég már ott tartottam, hogy elmenekítem Magyarországról a fajtát – fogalmaz keserűen Mikó Diána, aki gyorsan hozzáteszi, ennek a fajtának itthon a helye, hiszen egy régi, történelmi, erdélyi magyar fajtáról van szó, amely kötődik a magyarsághoz és a magyar földhöz.
Szerencsére néhány elkötelezett ember segíti a megőrzés munkáját, az Agrárminisztériumhoz benyújtott beadványt pedig pozitívan fogadta a szaktárca.
Több törvényes módja is lehet, hogy a fajta szervezett és talán támogatott körülmények között teljesedhessen ki, persze az igazi az lenne, ha egyszerűen visszakerülne az erdélyi kopó fajtasztenderdjébe a zsemlesárga szín elfogadott színként.

írta és szerkesztette: Pester Béla

forrás:
– magyar mezőgazdaság 2010.01.10.
– vadászmester 2879 az erdélyi kopó elfeledett változata
– kutyahu
– Kutyatár, Szinák János, Veress István

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *