SumidaKÖTÉLNEK ÁLL
Arra az emberre használjuk ezt a mondást, aki hagyja magát rábeszélni valamire, vagy hajlandó valakinek a kívánságát teljesíteni. A mondás a XVIII. század végén és a XIX. század elején vált az emberekkel kapcsolatban átvitt értelművé, amikor az újonc katonákat kötéllel fogdosták össze. O. Nagy Gábor könyvében így fogalmaz: „A rendes hadfogadás ebben az időben úgy történt, hogy az országgyűléstől megajánlott újonclétszámot bizonyos kulcs szerint kivetették a megyékre és a városokra, a megyék pedig a hatáskörükbe tartozó kisebb helységekre, falvakra. A helységek azután a kiváltságos rendbe nem tartozó legények közül kijelölték a besorozandókat. A választás elsősorban a legszegényebb néposztály gyermekeire, továbbá azokra esett, akiket valamilyen szempontból nem kívánatos elemeknek tekintettek, s ezeket, ha önként nem voltak hajlandók katonának menni, kötéllel fogdosták össze.” Arany Jánosnak két szabadságharc korabeli verse is a katonafogdosásról beszél.
A Nemzetőr-dalban a következőt olvashatjuk:
„nem kerestek engemet kötéllel;
Zászló alá magam csaptam én fel”.
A Rásüt az esthajnal című versében pedig ez áll: „Nyolcszázharmincegyben
Fogtak volt kötéllel, −
És azóta mindig
A császárt szolgáltam…”
forrás:
O. Nagy Gábor – Mi fán terem?
honvedelem.hu
