SAJÓBÁBONYI TNT ROBBANÁS

SAJÓBÁBONYI TNT ROBBANÁS

A 20. század egyik legsúlyosabb magyarországi ipari baleseteként az Észak-Magyarországi Vegyiművek TNT-gyártó üzeme működésének utolsó óráiban felrobbant. A robbanást kiváltó ok ismeretlen.
A magyar TNT-gyártást a hidegháború kezdeti szakaszában, az 1950-es évek elején telepítették Sajóbábonyba, korábban a Péti Nitrogénművek végzett hasonló tevékenységet. Az 1040-es kódjelű vállalat néven említett hadiipari cég telephelyének kiválasztásában nagy jelentősége volt a település elhelyezkedésének, mivel az 1950-es évek elején ellenséges államnak számító Jugoszláviától és a nem kevésbé gyanús Ausztriától viszonylag nagy távolságra feküdt.

Mielőtt a történethez kezdenénk, tisztázzuk mi is az a TNT…

A trinitrotoluol egy kémiai vegyületcsoport amelyek egyike sajátos tulajdonságokkal rendelkezik. Ez a 2,4,6-trinitrotoluol (más néven TNT vagy trotil) amely jelentős mennyiségben készül és mind ipari mind pedig katonai robbanóanyagként elterjedt.
A TNT kitűnő, igen alacsony ütésérzékenységű, közepes hatóerejű kémiai robbanóanyag. Még az első világháború alatt terjedt el és akkora népszerűségre tett szert, hogy ezt az anyagot választották mind a kémiai, mind a nukleáris robbanás erejének viszonyítási alapjául.
Felhasználása viszonylagos biztonságos kezelhetősége miatt népszerű, ütésre nem érzékeny, hőre ugyancsak.

Mi történt 1979. június 1-én?

Kezdjük egy mentésben (?) résztvevő szemtanú elmondásával:
A hivatali munkarendben dolgozó “törzs” tagjai már hazamentek a Miskolci Tűzoltóság Dózsa György úti laktanyájából. A készenlétben álló “B” szolgálati csoport röplabdázott a laktanyaudvaron. A szolgálatparancsnok Bódi Ferenc volt – jelenleg nyugdíjas, tűzoltó alezredes – aki más területen végzett egy éves munka után – az első szolgálati napját töltötte a csoportban. Ő mesél:
„Jó hangulat, ugratások, poénok kísérték a játékot. A jókedvet egy messziről jövő, de erőteljes robbanás zaja törte meg, melyet kísérő lökéshullámokba a tömlőszárító torony ablakai is beleremegtek. A légvonalban 8-9 kilométerre fekvő sajóbábonyi iparterülettel szemben álltam, így azonnal észleltem azt az óriási füstfelhőt, melyet talán az atomrobbanások során képződő gombafelhőhöz tudnék hasonlítani. Soha nem láttam még hasonlót addig. Tudtuk, hogy nagy a baj, mindenki rohant a szerekhez, én a híradó központba, ahol égtek a vonalak. Már az első jelzések is az Észak-Magyarországi Vegyiművek A1-es üzemének felrobbanásáról szóltak, így hármas kiemelt riasztást rendeltem el. Szinte minden miskolci szer (a három gépjárműfecskendő, a légzőbázis, az áramfejlesztő) elindult a helyszínre.
Ismertük az ipartelepet, több esetben tartottunk ott helyismeretet, és avval is tisztában voltunk, hogy az A1-es üzem robbanóanyagot állított elő. Az ipartelep két kapuja már tárva nyitva állt, várva a segítséget, de a kazánház előtt gépfegyveres őr állta utunkat. A hadiipari üzem védelmét ellátók parancsba kapták, hogy nem engedhetnek senkit az eset közelébe. Hiába próbáltunk érvelni, látva az intenzív füstölést a hegyoldal irányából, ez sem segített. Minden esetre kiszálltunk a járművekből, és egy alapvezeték szerelésére adtam utasítást, hogy ezzel is időt nyerjünk. Ezt megtehettük, hiszen a gyári korszerű oltóvíz hálózatban legalább 8 bár-os nyomás uralkodott, így közvetlenül járművek nélkül is lehetett oltani. Szerencsére megjelent Juhász százados úr a bábonyi létesítményi tűzoltóság vezetője, aki a robbanás irányából szaladt felénk, és kérte, hogy azonnal siessünk a robbanás melletti TNT raktárhoz, mert annak fala több helyen kidőlt, és az így szabadon álló több tonna robbanóanyagot veszélyezteti a meggyulladt szárazfű.
Még egy kis emelkedett hangú “beszélgetés” az őrrel, és végre elindulhattunk a gyári úttól távolabb a domboldalban lévő raktárhoz. Az út során elmentünk a felrobbant üzem mellett, melynek helyén egy hatalmas kráter tátongott, körben fel-fel lobbanó tüzekkel, nagy füsttel.
A raktár mellett intenzív szárazfű tűzzel találtuk magunkat szemben, ami vészesen közelített a robbanóanyagokhoz. Kollégáim – a bármikor bekövetkezhető végzetes robbanás veszélyétől fenyegetve – hősiesen végezték dolgukat. Fogalmazhatók úgy, hogy szerencsénk volt? A későbbi vizsgálat során centire lemérték, hogy a tonnákban mérhető mennyiségű TNT RAKATOKTÓL 38 CENTIMÉTER-re sikerült a szárazfű tüzet megállítani!”
……
„A nap hátralévő részében a vállalati szakemberekből, vezetőkből álló bizottság döntött a kárelhárítási feladatokról. A felrobbant üzem környezetében még fennálló veszélyforrásokat felügyeltük, majd részt vettünk a romok átvizsgálásában. A hivatalos közlemények 13 eltűnt dolgozóról írtak, ami a körülményeket tekintve a lehető leghumánusabb megfogalmazás volt, hiszen a több száz méteres környezetből – szabadterekről, épületek tetejéről, a romok közül – összegyűjtött emberi maradványok három zsákban elfértek. Ezek közül a legnagyobb egy férfi alkar volt.”

Mi történt?

A berendezések a második világháború előtti évekből származtak és már telepítésük idején sem tartoztak a legkorszerűbbek közé. A hadiüzemnek számító létesítmény a következő két évtizedben rendeltetésszerűen működött, bár gépei és épületei egyre elavultabbak voltak. Időközben az ipari épületek tervezése jelentősen fejlődött, így az új TNT-gyárat már egy korszerű épületben és modern gépekkel tervezték megvalósítani.
A sajóbábonyi TNT-gyártás leállítását és az üzem bezárását 1979. július 1-re tervezték. A robbanás a késő délutáni órákban, ismeretlen okból következett be. A detonáció helyéről egy 20 kilométerre ellátszó gombafelhő emelkedett fel, a hanghatást pedig 30 kilométeres körzetben lehetett érzékelni.
A TNT-gyártósort magába foglaló A1-es épület teljesen megsemmisült, a helyén maradt kráterből, illetve a robbanás miatt a környéken szétszóródott romokból és roncsokból nem lehetett a robbanás okaira következtetni. Nem maradtak életben azok a személyek sem, akik a gyártósor mellett dolgoztak az utolsó órákban, így az esetleges üzemzavarról vagy szabotázsról információjuk lehetett. (A gyártósor mellett dolgozók holttestei nem is kerültek elő, a 13 dolgozót egy ideig eltűntként tartották nyilván.) Az ÉMV ezen létesítménye hadiüzem volt, így az ott lefolyt vizsgálatokról és azok eredményéről a közvélemény nem is értesülhetett.
A későbbiekben a közbeszédben az terjedt el a baleset magyarázataként, hogy a balesetet a dolgozók vigyázatlansága eredményezhette: a szárítás alatt túl nagy nyomással fúvattak meleg levegőt az elkészült instabil robbanóanyagra és ez elég volt a detonáció bekövetkezéséhez. A baleset 13 áldozatát később jelképes gyászszertartáson (üres koporsókkal), nagy részvét mellett búcsúztatták.
Az ÉMV egykori TNT-gyárának helyén keletkezett krátert feltöltötték és fákkal ültették be. A vegyipari létesítmény egy megrongálódott részletét, egy deformálódott oszlopot mementóként a helyszínen hagytak, rajta az eltűnt dolgozók nevét őrző emléktáblát helyeztek el.

írta és szerkesztette: Pester Béla

forrás:
– Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírpotál 2006
– wikipédia TNT szócikke

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *