SumidaAYERS ROCK, VAGYIS AZ ULURU
William Gosse térképész 1873-ban Ausztrália középső részén felfedezte azt a hatalmas homokkő sziklát, amely azóta a kontinensnyi ország egyik jelképe lett. A kupola szerű monolit Alice Springstől 450 kilométerre délnyugatra található. Gosse a sziklát Ausztrália akkori miniszterelnökéről, Sir Henry Ayersrő, Ayers-sziklának (ejtsd, mint airs) nevezte el, akkor még nem tudta, hogy van már neve, az őslakosok Ulurunak nevezik. Mára már mindkét név hivatalosan használható, de Ausztrália fehér bőrű lakossága halott szívnek nevezi és leginkább turista látványosságnak tekinti. Az őslakosok számára viszont kultikus jelentőséggel bír, az Uluru egyike a világ legszentebb helyeinek.
A 348 m magas és alapjánál 9 km kerületű tanúhegyet a világ legnagyobb monolitjának tartják. Mintegy 550 millió évvel ezelőtt a szikla az Ausztrália közepét borító tenger alatt rejtőzött, de később az óceán visszahúzódott.
Uluru színváltozása…
A sziklát egyfajta vörös homokkő, az arkóza építi fel, amely nagy mennyiségű földpátot és különféle vas-oxidokat tartalmaz. Ez az összetétel idézi elő a különleges színváltozásokat. Sokan csupán azért látogatják meg az Ulurut, hogy megcsodálhassák a különböző nap- és évszakokban megjelenő fényhatásokat. Amikor a nap hajnali sugarai megjelennek az Uluru fényleni kezd, először feketéből sötét mályva színűvé változik, s körvonalai fokozatosan egyre élesebbek lesznek majd vörös és rózsaszín árnyalataiban pompázik. A színek gyors változása egész nap folyamatosan megfigyelhető, az aranyos- és rózsás- vöröstől a karmazsinvörösig és a mély bíborig.
Esőben olyan lesz az Uluru mintha folyékony ezüst vonná be. Felszíni hasadékaiból zuhatagok ömlenek alá, a lezúduló vízesések pedig időszakos tavakká gyűlnek a környező sivatagi talajon.
A szikla talapzata körül 11 esővízgyűjtő gödör és lyuk található, melyek ivóvízzel látják el az ott élő embereket és állatokat. A szikla üregeiben kultikus jelentőségű barlangrajzokat vannak. Ezek a festmények külön nők és férfiak számára készültek. Egyik nem képviselője sem nézhet a másik nem barlangjának irányába. Ezt nagyon szigorúan betartják és betartatják, még fényképezni sem szabad a helyen, ennek a tiltása tulajdonképpen azt a célt szolgálja, hogy az emberek nehogy a külvilág által készített fényképre bukkanva óvatlanul megszegjék a tabut.
Az Uluru) legendája…
Az őslakók hite szerint az Uluru egy útjelző az “álomidő” korának ösvényein. Északi lejtője a, a “nyúlkenguru” emberek otthona volt, míg déli lejtőjét a szőnyeg-kígyó emberek lakták. A hegy közelében két nagy csata zajlott, melyek ma is élnek az őslakók dalaiban és szertartásaiban.
Az “álomidő”-ben délről a mérgeskígyó emberek kegyetlen törzse érkezett az Uluruhoz azzal a szándékkal, hogy elpusztítsák a szőnyeg-kígyó embereket. Bulari, a szőnyeg-kígyó földanya azonban szembeszállt velük, a halál és a betegség mérgező felhőjét lehelte rájuk, s így győzedelmeskedett a támadók felett. Néhány mérgeskígyó ember testét ma is őrzi az Uluru alakja. A túlélők vissza mennek délre, hogy más kígyótörzseket támadjanak meg, ám ott is hasonló sorsra jutottak.
Az északi lejtőn élő nyúl-kenguru embereknek is szembe kellett nézniük egy agresszív ellenséggel, a félelmetes ördögdingóval. Ez a fenevad egy ellenséges törzs dalaitól kelt életre, s mielőtt szabadjára engedték, vad gyűlöletet oltottak belé. A nyúl-kenguruk kétségbeesetten menekültek, végül úgy sikerült egérutat nyerniük, hogy az erőt adó totemet kitépték a fenevad szájából. Menekülés során ejtett lábnyomaik ma is láthatók az Uluru lábánál lévő barlangrendszerben.
A nyúl-kenguruk területén lévő Mala barlangjába idegenek nem tehetik be a lábukat ugyanis itt történik a helybeliek törzsi beavatása. A bennszülöttek szerint a sziklafolyosó különös jeleit az ősi mitikus idő beavatottjai karcolták a falba.
Kevesen vannak akikből a szikla nem vált ki különleges érzelmi hatást.
Robyn Davidson ausztrál utazó, aki teveháton járta be a fél kontinenst, Ösvények című könyvében így írja le érzéseit: “A szikla megfejthetetlen erejétől sebesen verni kezdett a szívem. Soha nem találkoztam még semmivel, ami ilyen kísérteties, ősi gyönyörűséget árasztott volna.” A látogatók többsége is hasonló érzésekről beszél, s rendszerint meg is lepődnek, milyen erős érzelmi reakciókat váltott ki belőlük valami, ami végül is nem más, csak egy jókora kődarab…
Az Uluru 2008 óta a Világörökség része.
írta és szerkesztette: Cseke Ibolya
forrás: http://beluard.freeweb.hu/index11_12.htm
Terebess.hu
Wikipédia
