SZERETI VALAKI A CSENDÉLETET?

SZERETI VALAKI A CSENDÉLETET?

A magam részéről sokáig úgy voltam a csendéletekkel, mint a vonósnégyessel. Jó társaságban, kellemes melegben szívesen elszundikálok bármelyik alatt…..
Komolyra fordítva a szót, hordozhat-e magában egy csendélet feszültséget, vagy csak kedves színfolt egy ebédlő enteriőrjében? Tudatos/tehetséges művész esetében mindenképpen, még ha elsőre ez nem is ötlik a szemünkbe.
Képmelléketünk alkotója Henri Fantin-Latour (1836. január 14. – 1904. augusztus 25.) francia festő és litográfus, legismertebb virágfestményeiről és művészek és írók portréiról.
Ignace Henri Jean Théodore Fantin-Latour néven született Grenoble-ban. Fiatal korában rajzórákat kapott apjától, aki ugyancsak művész volt. Miután 1854-től a párizsi École des Beaux-Arts-ban tanult, sok időt szentelt a Louvre-ban régi mesterek műveinek másolásával.
Bár Fantin-Latour megbarátkozott több fiatal művésszel, impresszionistákkal, beleértve Whistlert és Manet-t, munkája alapvetően konzervatív stílusú maradt.
Fantin csendéleteire Angliában Whistler irányította a figyelmet olyannyira, hogy “képei életében gyakorlatilag ismeretlenek voltak Franciaországban”.
Fantin virágok és gyümölcsök című képét 1865 körül festette (Jelenleg a Louvre-ban látható). Első pillantásra nem látni rajta semmi különöset, szokványos konzervatív ábrázolása virágoknak és gyümölcsöknek.
Ha figyelmesebben nézzük a képet, észrevehetjük, hogy két képsíkot látunk. Az előtérben almákkal és körtékkel teli tányér, mellettük szőlőfürtök.
A másodikban, egy világos váza áll, benne virágcsokor, talán őszirózsák. Mindezt egy asztalkán rendezte el.
A virágokat és a gyümölcsöket térben ábrázolja ugyan a festő, de a közöttük lévő csekély távolság nem ad túl sok lehetőséget a mélység érzetének, a feszültségnek a felkeltésére. Segítségére vannak ugyan a tárgyak árnyékai, de az igazi törést a kettő közé elhelyezett kés adja. Mintegy a tudatalattinkra bízza, hogy kövessük a ferdén elhelyezett kés által alkotott képzeletbeli átlót, hogy az szinte kettévágja a képet.
A szerkesztés teszi a leképezett alakzatokat alkalmassá arra, hogy összességükben ne csak ábrázolást, hanem művészi alkotást is lássunk.
Az már csak egy csavar a dologban, hogy a kés a pengéjével kifelé, kissé az asztalról lelógva került elhelyezésre. Mikor volt szokványos egy kést így elhelyezni tálaláskor? Fantin egyébként még legalább egy csendéletén alkalmazza ugyanezt a „trükköt” a késsel.
Azt gondolom ennyi továbbgondolásra elegendő is elnézést megyek, mert meg kell hallgatnom egy vonósnégyest.
Köszönöm a figyelmet

írta: Pester Béla René Berger, „A megítélés művészete” c. műve felhasználásával